Akármilyen furcsa, Amikor egy kislány. Felejtsétek el egy pillanatra a szó jelentését, csukjátok be a szemeteket, és mondjátok ki csak úgy magatoknak félig hangosan: Amikor... Úgy hangzik, mint valamilyen puha, sötét és bársonyos anyag; de lehetne akár drágakő, kristály vagy egy nemes ásvány, vagy akár egy bolygó, egy csillag vagy egy messzi égitest. Amikor ez mind egy személyben. Fentről érkezett, ahol a Mindennapi klasszikusok Égi meséi is játszódnak. Oda fentre bármikor vissza tud térni, majd egyetlen pillanat alatt elutazik Afrikába, hogy meglátogassa és megölelje a kis herceg rókáját, vagy a magányos prímszámok védőszentjének szegődik, aztán napokig üldögél a Nyugati tér egyik házának a tetején és csak lógatja a lábát... Amikor, Amikor, Amikor...

Az előző rész folytatása

Úgy történt, hogy a héten valamelyik esős estén kopogtak az erkélyajtón. Amikor állt kint ázottan: az egyik esőcsepp belsejében utazott, így jött le fentről; kicsit fázott és didergett, de jókedvű és boldog volt. Megfürdetettem, alaposan megtörölgettem, megágyaztam Neki, és éppen mesélni kezdtem volna, amikor félbeszakított:

"Ma ne Te mesélj nekem, ma én szeretnék mesélni Neked, jó? Képzeld, pár napja felültem a katicabogaram hátára, elindultam, nem is tudom, hogy merre, aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy Pavarotti háza felé repülünk... Régen voltam Nála, és már nagyon hiányzott... Nagyon jó Vele lenni: néha csak a mosolyából szövök egy függőágyat, és órákig alszom benne, máskor meg együtt főzünk és közben énekelünk...

Nagyon megörültünk egymásnak, hiszen régen találkoztunk. Éppen Rossinihoz készült; vett Neki ajándékba egy zongorát, azt szerette volna elvinni. Együtt feltettük a zongorát a katicabogaram hátára, és már repültünk is Rossini háza felé.

Ő valamit megérezhetett, mert már kint várt minket a háza előtt: a Te melankolikus brahmsi nem is tudom, hogy micsodádnak látnia kellett volna, ahogyan megörültek egymásnak... Azt hiszem, hogy ők is régen látták egymást... Rossini is felpattant a katicabogár hátára, és így hármasban folytattuk az utunkat tovább.

Fogalmam sincsen, hogy mennyi időt töltöttünk együtt... Csak arra emlékszem, hogy énekeltünk - Rossini kísért zongorán, de persze Ő is énekelt -, nevettünk, aztán ha megéheztünk, megálltunk, főztünk valamit, de persze közben is énekeltünk...

Hajnal volt, mikor elváltunk: azon a reggelen a Nap is máshogyan kelt fel, máshogyan ragyogtak a sugarai... Azt mondod, hogy emlékszel erre a reggelre? Igen, akkor van igazán jó idő, ha Pavarotti és Rossini együtt énekelnek fent... Hogy akkor most miért és mitől van ilyen rossz idő? Hát nem tudod? Isten nagy kiegyenlítő... Hoztam Neked fentről valamit: ha már túl sok a brahmsi hangulat és a brahmsi melankólia, kérlek, hogy ezt hallgasd meg... Megígéred? Jó, hiszek Neked... Most viszont takarj be, kérlek, a hosszú utazástól nagyon elfáradtam, szeretnék aludni... "

Nagyon szeretem a kürtöt. A Perfect dayt például egymás után nagyon sokszor meg szoktam hallgatni azért a bizonyos egyetlen kürtdallamért - 1:49-től:

Aztán itt van Brahms kürthangja: az első zongoraverseny első tételében a tépelődésből magát felrázó lélek hangja; vagy a második zongoraverseny kezdő kürtdallama: Brahms trubadúrhangja. Nekem ezek mind nagyon férfias kürthangok - a kürtöt úgy általában férfias hangszernek tartom.

Ezzel szemben Schubert kürthangjának a Nagy C-dúr szimfónia kezdetén nincsen neme, pont annyira nincsen, mint ahogyan egy angyalnak sincsen. Korábban egyszer már leírtam: "Az egész úgy kezdődik a kürtszólóval, mint amikor kinyílik egy könyv." Schubert ezzel a kürthanggal egy mesekönyvet nyit ki, egy varázslatos mesevilágba vezet bennünket. Ez a mesevilág pontosan olyan, mint az Amélie csodálatos életében Bretodeau régi doboza a régi játékokkal, amellyel Amélie a telefonfülkében lepi meg:

A Schuberttel kapcsolatos korábbi képeim - a törtfényben lebegő angyal, aki a meséknek új térfogatot ad - egyetlen dallamban: ez a hétvége, de talán a blog elmúlt négy évének egyik legnagyobb élménye...

VÁLTOZÁS AZ EREDETI PROGRAMHOZ KÉPEST: AZ ELŐADÁST MÁJUS 23-ÁN RENDEZZÜK MEG 17:30-TÓL!

Az előadó ismét Mácsai János zenetörténész lesz, az előadás pedig kivételesen nem kapcsolódik koncerthez. Az előadás címe: A Kilencedik.

"Beethoven remekműve messze több, mint egy szimfónia. Fogalom, jelkép, üzenet. Oly jelentőségteljes, és oly ellentmondásos az utóélete, mint egyetlen más zeneműnek, sőt egyáltalán műalkotásnak sem. Keletkezése óta számtalan politikus és rendszer használta fel, megszámlálhatatlan ünnepség kísérőzenéje volt, himnusz lett belőle, szignál és kaputelefon-dallam. Vajon ártatlan-e ebben Beethoven? Vajon milyen valójában ez a szimfónia?"

Az előadás 17:30-kor kezdődik a BMC-ben, és várhatóan 19:00-ig tart majd.

A belépés ingyenes - ezentúl minden ilyen rendezvény belépő nélkül látogatható.

Alsvang Beethoven című könyvében találtam:

"Eltelt néhány év, és Beethoven szenvedélyes ábrándja valóságos harci célkitűzéssé lett. Huszonkét évvel a nagy művész és humanista halála után felharsant a Kommunista Kiáltvány, s az egész világon megmutatta a harc igazi útját. Alkotói, Marx és Engels, Beethoven műveit a hősi forradalmi művészet legmagasabb rendű megnyilatkozásainak tartották.

A Nagy Októberi Forradalom létrehozta - elsőként - azt a tömeg-hallgatóságot, amelyről Beethoven még csak álmodhatott, de amelynek már tulajdonképpen büszke szimfóniáit írta. Nálunk gyakran felcsendülnek örömhimnuszának hangjai, s az új, általa nem ismert nemzedék elragadtatással hallgatja e hangokat."

(...)

1936. december 5-ének történelmi napján, amikor a Szovjetunió népeinek képviselői elfogadták és megerősítették az Alkotmányt, a Moszkvai Nagyszínházban a Szovjetunió legkiválóbbjai - a Szovjetek 8. rendkívüli össz-szövetségi kongresszusán részvevő küldöttek - Beethoven IX. szimfóniájának zárótételét: a felszabadult emberiség himnuszát hallgatták."

Itt pedig egy 1942-es részlet, Hitler születésnapi koncertjéről:

Az est Facebook event linkje: https://www.facebook.com/events/822536297774245/ - sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt - gyertek, mert ez is nagyon izgalmas lesz!

"Úgy érzem, sikerült az improvizálásnak olyan atmoszféráját megteremtenem, amilyen véleményem szerint nincsen meg egyetlen Brahms-felvételen sem - mondta Gould. - Olyasforma hatást kelt - és ez nem a saját megítélésem, hanem egyik barátom fogalmazta meg így -, mintha valójában önmagamnak zongoráznék, csak véletlenül nyitva felejtettem az ajtót." (Otto Friedrich: Glenn Golud, Változatok egy életre. Glenn Gould a Brahms intermezzók lemezéről)

Tegnap este Grigorij Szokolov hangversenyén a szokásos Szokolov-féle ráadás-tombolánál volt ilyen érzésem: Szokolov megvendégelte a közel kétezer nézőt magához, de egy pillanatra ki kellett menni a szobából; a pillanatból hosszú tízpercek lettek, és ezalatt Ő a másik szobában - a vendégekről elfeledkezve - magának zongorázott.

Nekem az eddigi Szokolov koncertek közül ez a hangverseny jelentette a legnagyobb élményt, az előadáson belül meg a fentebb említett ráadás-tombola. (A koncert első részében Chopin h-moll szonátája szólalt meg, a második részben tíz mazurka, végül ráadásként négy Schubert és egy Chopin darab.)

A Schubert darabok hallgatása közben jött a gondolat: ha a víznek 4 fokon a legnagyobb a sűrűsége, akkor a Schubert darabok aranyfénye legjobban pár méterrel a föld felett érezhető. A tegnap estén hallott három Impromptu és a Három zongoradarabból az első pontosan ezt az együttes élményt adta: aranyszínű lebegés méterekkel a föld felett.

Múltkor így raktam ki Brahms IV. szimfóniájának 2. tételét a Mindennapi klasszikusok Facebook oldalára: "Hamarosan végérvényesen véget ér a brahmsi évszak, és Brahms lassan visszavonul a domboldalakról, ahol ősszel, télen és most, pár hűvösebb napon szivarjának füstjét eregette. A hét legszebb zenei élménye a IV. szimfónia második tételének többszöri meghallgatása volt - nekem ez a sűrű brahmsi szivarfüst zenéje:"

Pár nappal később ezt az idézet találtam Yehudi Menuhin életrajzi könyvében: "Egyvalamit megtanultam a sok utazgatás alatt: minden zenében tükröződik a társadalom, a vidék, még talán a klíma és a földrajzi adottságok is. Például Brahms művei - amelyek az északi, német ködös tájakon keletkeztek - tele vannak tapogatózással, kereséssel, álmokkal, tökéletesen befelé fordulnak. A köd a végtelenség érzetét kelti, nem lehet tudni, hogy csak közvetlen környezetünket, vagy talán az egész világot beborítja. Ha az ember kapcsolatba kerül a kiismerhetetlen végtelennel, automatikusan befelé fordul. Nem véletlen, hogy hogy a hamburgi vagy a brémai közönség - szerintem egészen biztosan - Brahmsot jobban érti, mint bárki máshol a világban." (Yehudi Menuhin: Befejezetlen utazás, Életem emlékei)

Ezt csak azért mesélem el, mert május 4-én vasárnap - pár nappal Brahms születésének évfordulója előtt - ismét közös délutáni zenehallgatást tartunk a Moszkva téri Nemdebárban. Ezúttal Brahms műveket - valószínűleg több részletet, és nem egy egész művet - fogunk meghallgatni. Szó lesz a brahmsi szivarfüstről, a brahmsi ködről, brahmsi sétákról, és a tervek szerint Kosztolányi és Krúdy részletek is elhangzanak majd.

Nekem ez egy nagyon fontos esemény: hogyan épült fel bennem az elmúlt húsz évben az ódon brahmsi villa; úgy készülök rá, mint egy egyetemista egy fontos záróvizsgára...

Várunk mindenkit sok szeretettel - a belépés díjtalan!

A Nemdebár Facebook oldala: https://www.facebook.com/nemdebar?fref=ts - a világ legjobb búzasörét csapolják!

A rendezvény Facebook eventje: https://www.facebook.com/events/245573338979748/

***

A múltkori Beethoven hegedűverseny közös meghallgatásának legnagyobb élménye az volt, ahogyan Koszmosz, a Nemdebár kutyája a hegedűverseny alatt aludt. Koszmosz megint velünk lesz, és remélem, hogy megint jól alszik majd...