Akármilyen furcsa, Amikor egy kislány. Felejtsétek el egy pillanatra a szó jelentését, csukjátok be a szemeteket, és mondjátok ki csak úgy magatoknak félig hangosan: Amikor... Úgy hangzik, mint valamilyen puha, sötét és bársonyos anyag; de lehetne akár drágakő, kristály vagy egy nemes ásvány, vagy akár egy bolygó, egy csillag vagy egy messzi égitest. Amikor ez mind egy személyben. Fentről érkezett, ahol a Mindennapi klasszikusok Égi meséi is játszódnak. Oda fentre bármikor vissza tud térni, majd egyetlen pillanat alatt elutazik Afrikába, hogy meglátogassa és megölelje a kis herceg rókáját, vagy a magányos prímszámok védőszentjének szegődik, aztán napokig üldögél a Nyugati tér egyik házának a tetején és csak lógatja a lábát... Amikor, Amikor, Amikor...
Az előző rész folytatása
Úgy történt, hogy a héten valamelyik esős estén kopogtak az erkélyajtón. Amikor állt kint ázottan: az egyik esőcsepp belsejében utazott, így jött le fentről; kicsit fázott és didergett, de jókedvű és boldog volt. Megfürdetettem, alaposan megtörölgettem, megágyaztam Neki, és éppen mesélni kezdtem volna, amikor félbeszakított:
"Ma ne Te mesélj nekem, ma én szeretnék mesélni Neked, jó? Képzeld, pár napja felültem a katicabogaram hátára, elindultam, nem is tudom, hogy merre, aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy Pavarotti háza felé repülünk... Régen voltam Nála, és már nagyon hiányzott... Nagyon jó Vele lenni: néha csak a mosolyából szövök egy függőágyat, és órákig alszom benne, máskor meg együtt főzünk és közben énekelünk...
Nagyon megörültünk egymásnak, hiszen régen találkoztunk. Éppen Rossinihoz készült; vett Neki ajándékba egy zongorát, azt szerette volna elvinni. Együtt feltettük a zongorát a katicabogaram hátára, és már repültünk is Rossini háza felé.
Ő valamit megérezhetett, mert már kint várt minket a háza előtt: a Te melankolikus brahmsi nem is tudom, hogy micsodádnak látnia kellett volna, ahogyan megörültek egymásnak... Azt hiszem, hogy ők is régen látták egymást... Rossini is felpattant a katicabogár hátára, és így hármasban folytattuk az utunkat tovább.
Fogalmam sincsen, hogy mennyi időt töltöttünk együtt... Csak arra emlékszem, hogy énekeltünk - Rossini kísért zongorán, de persze Ő is énekelt -, nevettünk, aztán ha megéheztünk, megálltunk, főztünk valamit, de persze közben is énekeltünk...
Hajnal volt, mikor elváltunk: azon a reggelen a Nap is máshogyan kelt fel, máshogyan ragyogtak a sugarai... Azt mondod, hogy emlékszel erre a reggelre? Igen, akkor van igazán jó idő, ha Pavarotti és Rossini együtt énekelnek fent... Hogy akkor most miért és mitől van ilyen rossz idő? Hát nem tudod? Isten nagy kiegyenlítő... Hoztam Neked fentről valamit: ha már túl sok a brahmsi hangulat és a brahmsi melankólia, kérlek, hogy ezt hallgasd meg... Megígéred? Jó, hiszek Neked... Most viszont takarj be, kérlek, a hosszú utazástól nagyon elfáradtam, szeretnék aludni... "
