Eredetileg azt a címet szerettem volna adni ennek a bejegyzésnek, hogy "Gyász", de aztán mégsem: úgy gondolom, hogy ez hatásvadász cím lett volna. Pedig a bejegyzésnek köze van a gyászhoz: nyáron nagyanyám halála előtt pár nappal olvastam Ulickaja Imágójában azt a részletet, amikor Szanya Bach zenéjével gyógyítja meg a lelkét a nagyanyja halála után.
Miután nagyanyám meghalt, semmilyen zenére nem vágytam, csak csendre és meditációs zenékre, amelyekkel egyénként tele van a YouTube. Aztán úgy alakult, hogy teljesen önkéntelenül és Ulickajára egyáltalán nem gondolva elkezdtem Bach zongoradarabokat hallgatni: a tudatalatti tudatossága.
Meditációs zenék és Bach - főleg Richterrel: így telt a nyár, és egyszer csak azt vettem észre, hogy kezd "jobb" lenni; ekkor eszembe jutott Ulickaja, és hálás voltam neki.
Legtöbbször ezt hallgattam - ide szúrtam le a körző hegyét, és innen indultam mindig el a Bach-csillagtúrára.
Meghallgattam az összes Richterrel elérhető Bach darabot, ezek közül ezt teszem most ki:
Úgy indul az év, hogy január 9-én koncertet ad a MÜPÁ-ban Piotr Anderszewski az "A zongora" sorozat keretében. A koncert a fenti, 831-es darabbal indul, és a 811-es angol szvittel ér majd véget.
A nyári csendből az a felismerés is megmaradt, hogy mennyire túlfogyasztottam magamat zenével az elmúlt években; innentől sokkal kevesebb poszt és megosztás kerül majd ki; csak azok, amelyekről azt érzem, hogy közöm van hozzájuk. Azt hiszem, hogy ezek ilyen darabok, és a koncert is ilyen lesz.