Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

A Dudamel-jelenség

2011. február 11. - _romanista

Alig pár órával Gustavo Dudamel és a Los Angeles-i Filharmonikusok első budapesti koncertje után, az élmények hatása alatt (John Adams és Bernstein egy-egy műve, valamint Beethoven VII. szimfóniája) Grande Gustavo, sei uno di noi címmel kitettem egy bejegyzést ide a blogra, illetve ez így talán túlságosan is tárgyszerű megfogalmazás: az élmények olyan vadul dörömböltek odabent, hogy ezt a bejegyzést azonnal meg kellett írni. Dudamel a lélek kardiotrénere ugyanis azon az estén az egekbe emelte a lélek és az érzékek pulzusát; a feszültséget valahol rögtön le kellett vezetni.

Másnap reggel aztán a meglehetősen kevés és éber alvás ellenére valósággal kipattantam az ágyból: egész nap az esti, második koncert (Mahler: IX. szimfónia) lázában égtem.

Máskor két egymást követő este talán sok lett volna, nem így most: hosszú napokig valósággal fürdőztem az élményekben. A második koncert utáni péntek reggel született meg egyébként a mellékelt kép ötlete is: Dudamel, az energiaforrás.

A vasárnapi Új Zenei Újság is részletesen foglalkozott a hangversenyekkel: a szokásos kritikai beszámolók helyett most hárman beszélgettek a koncertekről. Többször meghallgatva az adásrészletet, egyre erősebb az érzés bennem, hogy a beszélgetőtársak - Kovács Sándor, Mácsai János és Csengery Kristóf - is az események hatása alá kerültek, és igazi kínok árán tudtak csak kipréselni magukból egy-egy kritikai észrevételt.

Egyikőjük éppen a csütörtöki Mahler szimfónia záró tételének befejezését hozta fel: szerinte mintha kicsit hatásvadász lett volna, ahogyan Dudamel az utolsó hangok után hosszú másodpercekre mozdulatlan maradt. Nekem pont ez a tétel és ez a mozdulatlanság jelentette az egyik legnagyobb élményt.

Kapcsolódó zenei részletek: a Mahler szimfónia negyedik tétele, első rész: 

És a második rész:

És itt szeretnék vitába szállni a fentebb említett bejegyzéshez hozzászóló karnagyúrral, aki ezt írta: "Engem nem érdekelnek az olyan külsőségek, hogy miként hajol meg, hogy milyen mozdulatokkal vezényel, az sem érdekel, hogy szerény-e vagy sem. Lényegtelen dolgok. Az a fontos, hogy jól kézben tartotta a zenekart, határozott elképzelése volt a műről, nagyon tudta, hogy mit akar, és azt véghez is vitte. Nagyon sokszor hallottam már (lemezen) ezt a Mahler-szimfóniát, élőben csak egyszer, a chicagóiakkal (Barenboim vezényelt), és nem csalatkoztam tegnap este. Sőt." A hozzászólóval ellentétben azt gondolom, hogy ezek a gesztusok igenis sokat számítanak, és nagyon sokat tudnak hozzátenni egy estéhez, illetve megfordítva: egy rosszul sikerült gesztus sokat tud rontani egy egyébként jól sikerült hangversenyen, lásd: a Nemzeti Filharmonikusok Dvorak estje.

Dudamel ezzel szemben nemhogy elrontott valamit, hanem az egészen kiváló zenei élményre gesztusaival tette fel a koronát: mindkét koncert után a taps alatt beállt a zenekar közé, zenekarát az orgonaülések felé is meghajoltatta, szemével minden erkélyt külön köszöntött.

Egy korábbi bejegyzésben azt írtam Jevgenyij Kiszinről budapesti fellépése után, hogy tapintatos művész, most ugyanezt kell írnom Dudamelről is. De amíg Kiszin tapintata egyfajta melankólikus és álmodozó lélekből fakad - legalábbis nekem -, addig Dudamelét az önbizalomtól és életörömtől duzzadó lélek táplálja.

Gustavo Dudamelt Budapesten már a színpadra lépéskor is hatalmas ováció fogadta mindkét estén - mintha a hazai közönség ki lenne éhezve egy igazi karmesterre; így azt gondolom, hogy sokak nevében írhatom: Grande Gustavo, minél előbb visszavárunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr322654002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnsnames.ora 2011.02.12. 12:14:34

Szerintem érdemes törekedni az igazságosságra és arányosságra egy-egy jelenség megítélésénél.

(1) Egy LP-nyi szimfónia komoly előadása áll szemben, egy szimfónia végi apró gesztussal. Ámde talán mégiscsak a szimfónia alatt kell elsősorban helytállni, az a jóval fárasztóbb/nehezebb, annak kéne kapnia az elsőrendű fókuszt, szvsz.

(2) Szerintem egy negatív gesztus sokkal többet ront az addigi élvezeten, mint egy pozitív apró gesztus dobhat rajta. Kb. olyan, mint egy pohár borban egy csepp pisi. A pisitől - legyen bármilyen kevés - már nem kívánjuk meginni a bort, de egy újabb csepp további bor már nem fogja tudni oly mértékben növelni az élvezeteket. A szimfónia végére (jó esetben) a befogadó is éppen úgy "elfárad"/megtelítődik élménnyel az addigiaktól, mint a zenekar és a karmester. Ezzel együtt sem szeretném persze azt a látszatot kelteni, hogy egy-egy szimpatikus gesztusnak ne lehetne nagy értéke, sőt akár HÍRértéke.

Hogy ne legyen egyszerű az élet az (extra) gesztusok megítélését illetően; előhoznám - itt a blogon mintha pozitív kontextusban elővett - hagyományos koncert-körülmények közötti Guldás Mozart zongoraversenyt, aminek a végén Gulda kabaréba illően elpoénkodta az utolsó zenekari taktusok vezénylését. Jelezve, hogy a szólista, mit is gondol adott pillanatban például Mozartról, a zenekarról és a közönségről, (interpretációs) hagyományokról, úgy általában az ÜZENET-ről, pláne olvasati lehetőségekről. (Persze egyik olvasatban ez a gesztus lehet egy jó "móka", ez nem is lehet kérdés.)

Azt gondolom a posztban említett "karnagyúr" olvtársnak komoly igazsága van a külsőségeket illetően. És hogy kerüljem a tautológiát és persze mellőzve a teológiát és taológiát is, megemlíteném egy régi idevágó emlékemet.

dr.Balás István - hivatása szerint ügyvédről - lesz szó. (Személy szerint kifejezetten rossz emlékekkel rendelkezem felőle.) Akik be akarják tájolni személyét, ő az 1990-es parlament MDF-frakciójában volt képviselő (93-ig talán), Zacsek Gyula és Halász Istvánnal pedig a Monopoly-csoport tagja volt. Mindemellett egy kisebb kórusnak karnagya is.

Nem mások elmeséléséből tudom, hanem saját fülemmel személyesen hallottam őt intenzív átéléssel arról beszélni, hogy mennyire fontos a karmesteri pálca fogása, hogy a csuklónak hogyan kell lazának lennie, hogy a pálca milyen amplitudóval térhet ki stb. merthogy ez a megszólalás kulcsa.

Nekem meg leesett az állam, mert én meg buta laikus aggyal úgy gondoltam (akkor is, azóta is), hogy a lényeg kb.: a mű pontos ismerete (részletektől a nagy ívekig), a tökéletes pillanatnyi ám mű végéig kitartó koncentráció, a dirigálandó muzsikusokkal való széles skálán kifinomult ám egyúttal 'biztonságos' kontaktus (valamint előzetes gyakorlás során a hatékony verbális kommunikáció az instrukciókhoz). Azaz a karmesteri pálca legkevésbé sem tűnt/tűnik egyenrangúnak például egy zongora billentyűjével. Azon lehet vitatkozni, hogy a karmester mennyire a "zenekaré" avagy a "közönségé", de itt erről szó nem volt.

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2011.02.12. 16:42:21

@tnsnames.ora: ez a ritka alkalmak egyike, de jelen helyzetben azt kell mondjam, hogy teljesen egyetértek!

_romanista 2011.02.12. 20:48:39

@tnsnames.ora: "(1) Egy LP-nyi szimfónia komoly előadása áll szemben, egy szimfónia végi apró gesztussal. Ámde talán mégiscsak a szimfónia alatt kell elsősorban helytállni, az a jóval fárasztóbb/nehezebb, annak kéne kapnia az elsőrendű fókuszt, szvsz."

egy komoly borvacsora / borkostoló szervírozása áll szemben a borpincér vacsora végi gesztusával, figyelmességével. egész este beszél, magyaráz a borokról: melyik ételhez melyik bor illik, sürög-forog, a vizes pohárra is figyel, kenyér is mindig kerül az asztalra, az utolsó pohár élvezetét viszont ránk hagyja, tapintatosan visszavonul, hagyja, hogy magunkban legyünk, váltsunk pár szót az estéről, az ízekről, a borokról. nem az a kérdés tahát, hogy milyen minőségű a bor - pisis vagy sem -, vagy az, hogy igyunk-e még egy pohárral, hanem az, hogy csendet teremt a végén, hagyja ülepedni az élményeket.

amikor fizetünk, és borravalót (taps) adunk, nem tolja magát előtérbe, végig a háttérben marad, úgy veszi el és köszöni meg a borravalót, úgy adja ránk a kabátot, hogy szinte észre sem vesszük.

és amikor pár nappal, héttel, hónappal később visszagondolunk az estére, nemcsak a borok, hanem a pincér is eszünkbe jut, és részben miatta is kedvünk van visszatérni.

Gulda: nekem a Beethoven ötödik zongoraverseny befejezése mástól ízléstelen lenne úgy, ahogyan ő tette, tőle viszont bőven belefér.

tnsnames.ora 2011.02.12. 21:08:59

@_romanista:
Engem speciel zavarna, ha a borpincér egész este beszélne ;), de persze értem amit mondasz.

Kicsit két malomban őrültünk, mert én karnagyúr mondandójára és a ráadott ellenvetésedre reagáltam eredendően, míg amiről most te beszéltél, az a "karmester a mű megszólaltatásakor a közönséggel is kommunikál, nemcsak a zenekarával" topikba passzol és senki nem kérdőjelezte meg a dolog létjogosultságát. Maximum nehéz ügy bármi kézzelfoghatót mondani idevágóan (de lehet, hogy csak nekem és csak perpillanat)

Azt is érdemes hangsúlyozni, hogy mivel én nem voltam ott a Dudamel-esteken, így se pro se kontra nem tudom megítélni az idevágó konkrétumokat. Tehát együtt tudok örülni veled, hogy ilyen fergeteges élményben lehetett részed (anélkül, hogy saját olvasatot akarnék hozzá megfogalmazni)

Ezt a "mással ízléstelen, Guldával belefér" én nem igazán tudom értelmezni, viszont nem is kell mindent egybitesen rövidrezárni. :o))

foeniculum 2011.02.13. 22:34:31

Ha "karnagyúr" hozzászólásából indulok ki, én személy szerint fontosnak tartom "élő koncert" esetében a karmester megnyilvánulásait. Élő koncert esetén a látvány párosul a hangzással, egyiktől sem lehet elvonatkoztatni. Pontosabban tény, hogy időnként én is csukott szemmel hallgatom a zenét, mert akkor valóban csak a hangzásra koncentrálok.
Viszont az is igaz, hogy a karmester megnyilvánulásai folyamatában tudnak meggyőzni, vagy épp ellenkezőleg.... hiába a műsor végi "pozitív" gesztus, ha maga a koncert nem volt élvezetes, ha ott nem volt szimpatikus a karmester munkája, törekvése. És egyetértve tnsnamesorával hiába a végig pozitív karmesteri munka, ha a végén egy apró megnyilvánulással mindezt romba dönti...

És a Gulda hasonlathoz szólva: igen , az ember időnként elfogult kedvenceivel, ami azt is jelenti, hogy jobban elfogad tőle/általa olyan megnyilvánulásokat, amiket mástól nem tűrne el.
Nagyon fontos a szimpátia előadó és befogadó között. Akár a negatív, akár a pozitív előítélet megváltoztatja a koncertélményt, az arról alkotott véleményt. Befolyással bír az elbírálást illetően.

Szerintem jelen esetben is történt ilyesmi is (habár nekem sincs személyes élményem a koncertről) Dudamel előszele, híre megalapozta a koncert iránti várakozást. Egy szimpatikus energikus, életvidám fiatalembert láttunk eddigi felvételeken, a koncerten is ezt vártuk tőle. És a lendületet, az életörömöt ezek szerint kellően tudta átadni ebben a téli hideg, depresszív időszakban. Mondhatni meleget, napsütést hozott.

Bennem inkább az a kérdés merült fel, hogy amit csinált megállja-e helyét általánosságban is, adott-e többet, újat eddigi más nagy nevekhez képest... Tudott-e maradandót alkotni - persze az is kérdés, hogy szükséges-e újabb maradandó alkotás létrehozása - megállja-e helyét lemezen is, az amit csinált...?
Számomra kicsit túlmisztifikált jelenség az ő személye. YT videókat böngészve találtam én gyengébb, mondhatni középszerű felvételeit is. Néha voltak olyan érzések bennem, hogy mint dél-amerikai, jobban érti a saját környezete zenéjét, mint az európait. Mindenesetre számomra nem egyértelmű jelenség egyelőre.... nem-e ő is egy "Nigel Kennedy" valahol?!.....

És visszatérve a kiindulóponthoz, élő koncertre azért megy az ember, hogy a látvánnyal párosuljon a hangzásbeli élmény. Mert azáltal többet kap az ember. Esetleg egy szeretett művész közelségét. Persze nem vitatom, hogy az élő előadás hangzásban is többet ad a "konzerv" felvételeknél :)))
Személy szerint elgondolkodva, miért jár az ember koncertre.... én olyan koncertekre váltok jegyet, ahol legalább vagy az előadót, vagy a művet kedvelem annyira, hogy többet szeretnék, mint hogy "csak" lemezen hallgassam. Persze a legjobb, ha a kettő - előadó és választott repertoár - is a kedvenceim közül való.

tnsnames.ora 2011.02.14. 09:14:15

Most kaptam mailben a linket:

Fáy Miklós: A léggömb neve: Dudamel - A Los Angeles Philharmonic hangversenyei a MüPában

nol.hu/lap/kult/20110208-a_leggomb_neve__dudamel

Hát ilyen vitriol-koncentrációjú írást ritkán lehet olvasni, nem? A szerző nem nagyon keresgette, mi kedveset tudhatna írni...;)

tnsnames.ora 2011.02.14. 10:54:50

@foeniculum:

Ezt az inkriminált - mondjuk most így "művészi kiértékelés" - problematikát én szeretem több nézőpontból vizsgálni.

1.kör legyen a hitelességé!
Például Arraut, ahogy Schiff Andrást is, kifejezetten rossz zongoristának tartom. Ehhez nem kell a teljes életművüket "végigscannelnem", számomra ennek megállapításához és nyilvánosság elötti vállalásához elég annyi megállapítás is, hogy vannak dolgok amit egész egyszerűen nem tesz meg az ember semmilyen körülmények között. A matematikus mindig tudja, hogy 2x2=4, az orvos nem a lábujj bemetszésénél kezdi a szívmütétet, stb. És ahogy zongorista is van amit nem engedhet meg magának, például ahogy Arrau legutóbb itt a blogon is említetten, Mozartot játszott az egyik Youtube-videón, vagy ahogy Scarlattit játszott Schiff azon a bizonyos szörnyüséges Hungaroton lemezen.
Ezek a fajta interpretációk kivül esnek a lehetségesen, az elképzelhetőn. Ahogy az is, ahogy egy ifjú gyilkolta Mozart a-moll szonátáját, szintén itt a blogon említett Youtube-videón.
Viszont ettől még nem tudnék tükörbenézni, ha egy tétel előadói összehasonlítói elemzésekor az előítéleteimre támaszkodnék és nem pedig a valós kiértékelésre fókuszálnék. Ezért tudhat előfordulni, hogy Beethoven Op31/3-4.tételének tegnap felívelt videójában Arrau az ötödik helyre tudott előrekerülni az élmezőnyben. Mert úgy éreztem valami olyan lényegesre tapintott rá a tételben, amire a mögöttelévő többiek nem.

2.kör legyen az emberi gyarlóságé!
Ha egy előadó számomra több referencia-felvétellel rendelkezik (többel mint sok-sok egyéb zongorista akár együttesen is), akkor egy-egy konkréten nem-tetsző felvételnél úgy teszem fel a kérdést magamnak: hogy "mit nem értek, mi felett siklom át". Míg fordított esetben, ha egy zongorista korábban vállalhatatlan dolgot tesz, akkor az időt és fáradságot kímélve "van többtucatnyi potenciális és valós jobb/más" felkiáltással ejthetem (noha tüzetesebb vizsgálat pozitívabb összképet is eredményezhet adott konkrét előadás esetében).
A konkrét véleményt vállalni 'kell' (1.kör), viszont nem kell minden konkrét véleményért a végsőkig elmenni, hogy megtegye az ember: én legalábbis nem tekintem ezt célnak (2.kör). /Ráadásul pozitívnak is könnyebb maradnia így az embernek :o) Fáy Miklós példlául ezért tudhatja sokszor a kiégett ember benyomását kelteni, mert ha kell, ha nem mindig van (be)szólnivalója/

A 3.kör legyen a kognitiv disszananciáé!
Ezt ki-ki másképp dolgozza fel, esetileg akár eltérően is.
Én egyes ciki zenéknél vállalom - még akár nyilvánosan is - a stresszt és nem érdekel, hogy ki mit gondol erről (lásd még a korábban említett intimitást).
Ha viszont a kereső-kutató énem van előtérben, akkor nem tudok kettős mércével mérni. Ha valami izléstelen, tök mindegy, hogy Gieseking vagy Gould követi el, az akkor is izléstelen. A kettős mérce életveszélyes metódus (itt is): elvezethet a puszta 'név' iránti, rajongáshoz, vagy éppen megnehezítheti egy pianista-növendék valós értékelését.

A 4.kör legyen az 'általános' és 'egyedi' szembenállás köre!
Lehet azt mondani, hogy Gulda izléstelensége - ugyan egyedül Guldától -, azért elfogadható, csakhogy ez már a szubjektum világába vezet, és egyre távolabb vihet az általánosan megragadhatótól. Bármiféle öntörvényűségnek (szerzői, előadói) valós kockázata ez. Lehet róla beszélni, lehet vele érzelmeket kiváltani csak nehéz mederben tartani őket, nehéz velük a zene konszenzusos közösségépítő eszményét szolgálni.

PS1: Én azért megyek koncertre, mert élőben alapvetően teljesen másképp szól a zene, mint akár a legeslegjobb hifi-berendezésen. Sokkal élethűbben, fizikailag sokkal intenzívebben. Csak sajnos sokkal több hibával is. Az elkényezetett ember elvárná a konzerv-felvételek koncentrációját, hibaszűrését is.

PS2: Ami pedig Dudamelt illeti. Ott látom Fáy Miklós alapvető tévedését, hogy egy Los Angelesi Filharmonikusok élére nagy biztonsággal megfelelő vezető karmestert kiválasztani nem egy akkora ördöngösség. A győztes, biztos tudja például mi az, hogy kotta, és a zenéről is kell legyen némi fogalma, különben mind ő, mind a zenekar belepusztulna egy Mahler IX. előadásába.
Az meg miért probléma, hogy kiválasztásnál fokozottabb figyelemmel fordulnak a fiatalság felé? Miért probléma, hogy nem egy x-dik klónja/reinkarnációja egy régi mesternek az új karmester? Egy ilyen kaliberű zenekart fenntartani - pláne válságos időkben - nem egyszerű (BFZ-től is napokban vontak el 175 millió forintot). Létkérdés, hogy legyen közönség, mert egy idő után a zenekar léte válhat finanszirozhatatlanná, kétségessé. Élő zene nélkül lehet élni, csak éppen komoly veszteség elkönyvelésével jár együtt.
Attól még hogy valami nem érett lemezfelvételekre (mint esetleg Dudamel és több interpretációja), attól még remek koncert-dirigens lehet, akiért rajonghatnak hallgatói (a két műfaj tök más, és nem szabad összekeverni őket, szvsz). Fennvan a Youtube-on Dudamellel Beethoven Sorsszimfóniája. Az egyik rész túlhajszolása miatt alkalmatlan lemezfelvételként való publikálásra (szvsz). De ettől még élőben tudhatott nagyot szólni, mert egyébként érezhető, hogy (1) Beethovenre fókuszált a karmester (2) valós elképzeléseit, pozitívan értékelhető módon valósítja meg zenekarával.

tnsnames.ora 2011.02.14. 12:55:23

"A legtöbb művét, s főként az előadói virtuozitást kidomborítókat azonban egyszerűen unom. Unom, mint a hegedűsök örök Wieniawskijeit."
fidelio.hu/klasszikus/kritika/raadasok_kezdetben

Ha már Fáy(dalomról) beszélünk, beszúrom a fenti zenekritikai szakfórumos linket is egy jellegzetes mondatával együtt, amit szintén ma hozott (az elektronikus) posta. Meggondolandó, mennyire lehet érdekfeszítő, hogy a véleményformáló mi un és hogyan.

Szomorúan konstatálva buggyan ki belőlem: nehéz nem észrevenni, az általam olyannyira kárhoztatott a-v-a-n-t-g-a-r-d-e mentalitás terjedését. Amikor a legfontosabb, kvázi - határértékben - célfüggvény az a "mindent lehet szabadsága", az "eredetiség hajszolás"-ba beleágyazva. /Pedig az egyszerű lélek, nem áhitozik a való életben sem a teljes szabadságra (leütni a nemszimpatikus embert, nemi vágynak engedve megerőszakolni a szembejövő nőt, stb.) A szabadság teljessége nem keverendő a szabadság megélésének teljességével./

Az avantgarde-szerzők is felszabadították magukat a kötöttségek alól, tudták, merték, tették a dolgukat az önmegvalósítás útján. Lehet menni velük, vagy lemaradni: no persze egyénileg vállalva mindenkinek a 'konzekvenciákat'.

Guldának is nehezebb egy 428-dik hagyomány-tisztelő Mozart-interpretációval kiugrani a zeneáradatból, ezért bevállal egy kis újítást, mit újítást, újítás-hegyeket, "eredetiséget", ami elvezet a lógó szerszámmal és zokniban való zenélésig, álhalálhírverésig. Ha meg már ez se elég az idő könyörtelen haladtában, akkor a lantjátékos némi - kameráknak szóló - szellentéssel tudja űzni, hajtani az eredetiség szellemét: akkor könnyebben odafigyelnek majd a gitározására is. Más meg másirányú "ujdonsággal" hívja fel magára és fontosságára a figyelmet.

A "trendi" és "cool" individualista modern avantgarde zenekritikus (Fáy), arra nem veszi a fáradságot, hogy megtanulja, átélje, mit jelent zenésznek lenni, de láthatóan jól megél belőle, hogy megmondja a frankót, persze minél ütősebben, hogy minél nagyobbat szóljon, hiszen annak van marketingértéke.

Idevezet a "mindent szabad" és az "eredetiség hajszolás"-ának duálisa (az én érzékelésem szerint). És az ember mindig csalatkozik, amikor azt hiszi no ez már überelhetetlen. A bányászbéka fenekét egyre inkább alulmúlni jó sok lépésben lehet.

foeniculum 2011.02.14. 15:50:58

@tnsnames.ora:
Értem amit írsz, sőt egyet is értek veled benne. Csak azt nem értem, amit mondani akarsz, éppen ezért abban vitatkoznék :)
Én szubjektív ítélek. Igen, vannak számomra kedves előadók, akiknek elnézek néhány "rosszabb napját", és vannak olyan előadók, akiket szigorúbban ítélek meg.
Nekem alapvetően nehezebb a helyzetem, mert kevesebb neves művészt ismerek, sőt, nehezebben tudom eldönteni, hogy egynémely produkció mennyire tetszik, pontosabban kevésbé van "elképzelésem" némely műről, hogy azt hogyan, milyen előadásban hallanám szívesebben. Ezért sajnos ragaszkodom bizonyos nevekhez., gondolván, hogy nem hiába a nagy név, talán párosul jobb előadói képességekkel is. Aztán a kedvenc darabjaimról apránként valóban alakul ki véleményem, és előbb-utóbb arra is ráérzek, hogy mely előadásban áll legközelebb hozzám ez a mű. De nekem ehhez több időre van szükségem. Addig pedig vagy mások véleményére alapozva választok előadót, vagy a saját szimpátiám alapján....

Amikor pedig koncertet választok, akkor bizony nagyon fontos az előadó és az előadandó zene is. Ugyanis ma már nagyon drágák a koncertjegyek, és bizony el kell gondolkodnom, hogy egy Gidon Kremer koncertért kiadjak-e 7000ft-ot... Tehát ilyen szempontból igenis, lehet névfüggő a koncertválasztás.

Én is elismerem, ha egy általam nem kedvelt előadó valamely darabot számomra megfelelően ad elő, mégsem fogom ezentúl favorizálni őt. És elismerem, ha a kevencem rosszul játszik, de attól még megmarad bennem az iránta érzett szeretet. Mint ahogy az előbb említett Kremer koncert is ilyen volt. Általánosságban rossz kritikát kapott, valóban igazak voltak, amit írtak, nekem mégis jó élményt nyújtott, pontosan azért, mert nem csak hallgattam, hanem néztem, figyeltem is a játékát, az átélését. És láttam az átélését, azt, hogy nem rutinból, hanem szívvel játszik.
(majd még folytatom, de most nem látom át, amit eddig írtam)

foeniculum 2011.02.14. 19:54:34

@tnsnames.ora: Minél többet olvaslak, annál kevésbé értelek. Nem is tudom, van-e értelme ennyi energiát fektetni a témába.... (a végén meg majd a bloggazdával töröltetjük az egészet ;) )

Egyre inkább úgy érzem önmagadnak mondasz ellent, főleg, ha visszaemlékszem korábbi megnyilvánulásaidra is.
Amikor pl. elfogultságról beszélek, akkor nem arra gondolok, hogy Arrau egy jobb felvételét elismered-e vagy sem, hanem arra, hogy amikor Schiff nyilatkozik egy lapnak "magánemberként" akkor azt te erőteljesebben értékeled negatívan, mint egy olyan ember, aki kevésbé elfogult Schiffel szemben.
És itt tevődik fel a kérdés, hogy valaki a művészete által válik szimpatikussá, vagy ellenszenvessé, akkor egyéb tavékenységeit hogyan értékeljük. Illetve ha más tevékenység alapján ítéljük meg, válhat-e a művészete is hasonlóan megítélve, mint az a tevékenység, ami által megismertük.
Különben pedig én is tudok elvonatkoztatni az egyéntől, akár ha ellenszenves is, amikor valami számomra szimpatikust cselekszik.
Konkrét példa, ami most eszembejut: Kocsis Zoltán, akit emberileg nagyon nem kedvelek, mégis a napokban egy Duna tévébeli műsorban nagyon tetszett, ahogyan Liszt munkásságáról beszélgetett.
Vagy a "kettős mérce": attól, hogy egy nevesebb művészt favorizál az ember, még észre tudhatja venni az ifjú tehetséget. Konkrét eset épp az általad belinkelt cikk a fidelioról. Fenyő Lászlóról először a Dvorak maraton kapcsán hallottam. Egyik szívemhez nagyon közelálló darabot (a csellóversenyt) adta elő, és azonnal belopta magát a szívembe, annyira hatásos, felemelő előadást produkált.
Te magad is bevallod, hogy vannak kedvenc előadóid. Akár, ha már "favorizálás" akkor Gieseking ;)
Tehát a két dolog abszolút megfér egymás mellett szerintem. Arról nem is beszélve, hogy bizony más művészeti ágakban is létezik ez a fogalom, ahol aztán még nehezebb kitörni a semmiből egy kezdőnek (gondolok akár a festészetre, szobrászatra, kerámia művészetre...stb, amikoris egy nagyobb névvel szignózott műnek jóval nagyobb az értéke, drágábban eladható, hiába gyengébb alkotás, mint egy ismeretlené) De az való igaz, hogy a "pianistanövendék" nehezebben fog tudni eladni lemezt, amíg nem válik ismertté. [ez viszont már nem erről szól]

tnsnames.ora 2011.02.14. 20:33:28

Magam részéről nem tervezem a hozzászólásomat/threadet töröltetni... ;)

tnsnames.ora 2011.02.15. 08:47:36

@foeniculum:

Én tartom továbbra is, hogy a "névfétis"-t érdemes kerülni. Sokkal-sokkal fontosabb a zene, sokkal több izgalmat, nehézséget kínál, mint egy "bejáratott név" körüli eseménysor.

Két adalék:

(1) Egy időben kedveltem/gyakoroltam a Youtube-on, hogy ismeretlen pianisták felvételeit hasonlítottam össze, próbáltam rendszerezni őket jóság alapján. "Nevek" bűvöletében ez sokkal nehezebb ügy, szvsz.

(2) Van egy irgalmatlanul nehéz játék: úgy hallgatni egy interpretációt, hogy nem tudja az ember előre/alatta ki az előadó. Azt nem várom el magamtól, hogy például Arrau-t "név szerint" felismerjem, de azt igen, hogy ami nem tetszik "névvel", az ne tessen "név nélkül" se. Persze az ember ízlése változhat/változik: ami régen nem tetszett, az újabban tetszhet és megfordítva. Ételféleségekkel is van így az ember, hát még a zenével. :o) De az azért elvárható, hogy minél nagyobb arányban ne legyen "névfüggő" (csak hangzásfüggő) az ember ítélete.

Újabbkeletűen van egy meredek meglátásom is, amire a tegnapi "avantgarde mentalitásos" gondolatmenetem csak méginkább ráerősített.
Az emberiség "megtanulta" a komolyzenét, és bár mindig születnek új dolgok, de hagyományos keretek közötti nagyhorderejű interpretációs történések valószínűsége és mennyisége az idő haladtával egyre csak csökken. Fúgát írni Bach modorában annak idején nagy kihívás volt, pár ember tudott csak ilyet, ma már bármelyik zeneszerzés szakon, elsőéves beadandó munka lehet. (És akkor még örülhetünk ha szintentartásról tudunk beszélni, ha a negatív tendenciák perdöntően nem a bányászbéka fenekét célozzák meg, nagy nyugati depresszió közepette)
Másfelöl miközben nehéz rossz koncertre beülni (szvsz), azonközben lutriszerűen nagyon nehéz előrejelezni, hogy ki mikor milyen jó napot fog ki koncentrálásban, koncertre rápihenésben, mikor tud optimálisan/maximálisan teljesíteni. Szóval nehéznek tűnik "név alapján" koncertre készülni.

Nem bírtam detektálni milyen önellentmondást véltél felfedezni soraimban.

Ami Schiffet illeti először is nem véletlenül elejtett nyilatkozatról beszélünk, hanem jólelhelyezett szótámadásról (az én olvasatomban), másodszor tökmindegy hogy Schiff András, vagy Hajós Andrásnak vagy bárki másnak hívják az illetőt, aki az akciót csinálta: számomra sosem a személy gyarlósága a fontos a hangsúlyozandó, hanem mindig a produktumé. Ettől még persze nekem is vannak különböző fokú emberi szimpátiáim: sőt ezt nem is gyarlóságnak, hanem természetes emberi vonásnak tartom. A való életben is vannak akikkel azonnal és/vagy jobban megtalálom hangot (rokonlelkek) és vannak, akikkel első pillanattól taszítjuk egymást.

Azt gondolom velem kapcsolatban a schiffi pontnál teljesen rossz nyomon vagy (lehet, hogy rosszul fogalmaztam eredeti hozzászólásomban). Névtől _függetlenül_ ítélem el, (valóban) mélységesen (kizárólag a tett arányában), például az egész idei schiffi kirohanást. Megfordítva kifejezetten nem tartom helyesnek az elítélés fokának az emberi szimpátiával való arányosságát. Eredeti itteni hozzászólásomban is erről próbáltam beszélni. A tett gyarlósága a perdöntő, a személy gyarlóságával szemben.

Hogy mennyire zavar be az "egyéb tevékenység" a művészt illetően? Szerinted abszolút 100%-ban tudja uralni az ember a saját gondolatait? Például Benkő lantlemezét fel tudja ugyanúgy rakni ma is az ember, mint 20 évvel ezelött (szélsőséges extrapolációval)?

A nagy előadói választékban minden előadónak szíve-joga mire ragadtatja el magát (zenén kívül), pláne megosztó módon. Ő fogja érte vállalni a felelősséget.
Nekünk hallgatóknak meg lehetleg szintén vállalhatóan ki kell alakítanunk magunkban azt a játékteret, ahol meg tudjuk ítélni a produktumokat, szimpátiáinkat azokból fakadó következményeket. Célszerű lehet minél tárgyilagosabban, minél kevésbé egyedi szubjektív módon.

foeniculum 2011.02.15. 11:13:40

@tnsnames.ora:
Én viszont eddig sem beszéltem "névfétisről" ;)
Míg te a csehszlovák kultúra házában vásároltál lemezeket, én a szovjet kultúrában, fillérekért, és nem figyeltem soha az előadót, csak a művet és az árát.... és amikor mások elaléltak XY előadótól nem értettem.... az első előadói élményem Gershwin Kék rapszódiája, amit Bernstein előadásában ismertem meg, és amikor először meghallottam mástól, nagyon furán hangzott, és akkor kezdtem megérteni, elfogadni, hogy valóban lehetnek különbségek előadók, és előadások között. Addig ugyanis az egészet egy túlmisztifikált, sznob dolognak tartottam.... A másik hasonló élményem Vivaldi 4 évszakja, ezt ismeretlen előadóval ismertem meg, pontosabban egy olyan szovjet lemezen. És nagyon sok időnek kellett eltelnie, YouTube, és Muzzik, és Mezzo.... jelenlétének a médiában, hogy meghalljam, másképp szól Perlman, Kennedy, Mutter, és akár Kremer előadásában. És itt volt az első olyan alkalom, amikor már tetszési sorrendet is tudtam felállítani előadók között.
Tehát nálam az amit te a (2) pontban határoztál meg épphogy fordítva zajlott le ;)

Ezek után már valóban tudatosan kerestem (és megtehettem végre) felvételeket a YT-on különböző előadókkal, és figyeltem a különbözőségeket. És tudod sok esetben mai napig nem érzékelek sok apróságot, olyat amiket épp ebben a blogban hozzászólásokban te/ti a többiek vettek fel különböző előadók esetén....
Viszont a saját tapasztalataim alapján igenis behatároltam, hogy legtöbb esetben mely előadókkal hallott előadásmódok álltak közel az én érzésvilágomhoz, azaz kinek az előadása ragadott magával, és akkor rá mertem mondani, hogy Oh, Igen, Valóban kedvelem az illetőt. Szerintem ez távol áll a "névfétistől"....

Az is tény, hogy az ismerkedés folyamatában estem néha olyan csapdába, hogy valakinek a neve alapján alapból ellenszenvvel fogadtam az előadását, de ha az ember egy tanulási folyamatban van, gondolom ezen is át kell esnie, főleg, ha az által tanul a hibájából....

Az ellentmondás?! Te egyértelműen rá mered mondani Schiff Andrásra, hogy rossz zongorista. Lehet. Viszont valamitől csak ismertté vált, valakiknek mégis csak tetszik az amit csinál, ahogyan játszik.... Tehát, a te megítélésed legalább annyira szubjektív, mint azé aki viszont el van ragadtatva tőle....
Azt gondolom világhíres előadókra azt mondani egyértelműen, hogy "rossz" és nem csak annyit, hogy én nem kedvelem a stílusát, a módszereit, két teljesen más dolog. És részben itt látom az ellentmondást. Mert ami számodra hallgathatatlan, azt más esetleg élvezi.
Nyilván ez az, ahol ketté kell/lehet választani, hogy hogyan vált ismertté az illető. Egy átlagos hegedűművész az extrém öltözékétől, és fura előadói módszereitől lesz egyedi, vagy egy kiemelkedő hegedűművész, azért, hogy felfigyeljenek a képességeire extrém öltözetben egyedi módszerekkel kezd el játszani....?!

(Vagy ott van Gieseking, aki kedvenceid egyike.... múltkoriban valaki mondott róla egy "kellemetlen" információt, tény nem megalapozott, nem egyértelmű volt. Viszont nehéz is volt elfogadnod, reagálnod rá...)

De épp te magad ez utolsó megnyilvánulásodban említed, hogy egy Benkő Dániel, amúgy eddig kedvelt, minőségi zenéjét későbbi "előítélet" miatt már nem tudod ugyanúgy hallgatni, mint azelőtt.... ;)

Az élő koncert pedig más szerintem. Ha koncertre járó ember vagy, akkor igenis ki kell választani valami alapján, hogy mely eseményre veszel jegyet. És erről eddig nem beszéltél, hogy te mi alapján választasz? Mert az OK, hogy az élő hangzás más, és nem a látvány miatt mész, de arra nem válaszoltál, hogy hogyan választasz koncertet, mit veszel figyelembe....
És, ha belegondolsz, túl sok választási lehetőség nincs:
-zeneszerző, és darab
-előadóművész, zenekar, karmester
-ár, árkategória

és akkor ezt kéne "névfétisnek" neveznem, csak mert olyan előadó hangversenyére váltok jegyet, akit szívesen nézek, akiről azt gondolom, hogy azt fogja nyújtani, amit "szokott", amiért kedvelem?!

persze ha te más alapján választasz, az is érdekel ;)

tnsnames.ora 2011.02.15. 11:37:42

@foeniculum:

Továbbra sem látom hol a nálam látott ellentmondás.

Engem személy szerint speciel nem igazán érdekel ki hogyan válik világhíressé az egyre durvább médiacirkuszban. Perdöntően azért mert kevés befolyásos ember (zenekritikus, marketing szakember stb)-n múlik ez, ebből következően durván manipuláltnak érzem. Akit hívnak, akik 'látszik' az lesz híres (nagyon durván leegyszerűsítve). A hangsúly itt a relatív "kevés"-en van. Ahogy a rossz emlékű sanzonbizottságban is "kevés" ember dolgozott/ítélkezett és ezáltal rombolt igen hatékonyan. Abban hiszek, ha egymástól függetlenül és 'megharcolt'/mérlegretett vélemények erősítik egy előadóval kapcsolatos véleményeket (még ha ennek pontos mérése a különféle manipulálási szándékok miatt szintén agyon nehéz). Fáy Miklós trendi "polconlévő" zenekritikus, az írásai számomra mégis jellemzőeninkább a zaj kategóriájába esnek. Míg egy-egy fórum "névtelen" hozzászólója számtalanszor adott releváns hozzáadott értéket.

Persze, hogy szubjektíve mondom a véleményemet Schiffről, mondtam én ennek ellenkezőjét? Sőt egyéb fórumokon meg magánlevelezésben hangsúlyozom ennek nulla információtartamát pláne befolyásolási koefficiensét. Én azt mondom mindenki küzdjön meg azért kit és mit (nem) szeret.

Giesekingről nem emlékszem kellemetlen információra, csak Backhausról. De úgy vélem ott konkréten igyekeztem is elfogulatlanságra törekedve véleményt formálni. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kognitív disszonancia stresszét olyan lazán tudnám kezelni magamban. Guldáról napvilágra kerülő "adomák" nem tesznek jót az én hangulatomnak sem.

Benkő Dániel a negatív visszacsatolásra kiváló példa. Ahonnan mellesleg az egész schiffi horror-sztori elindult (nálam). Az ok-okozat kronológiai sorrendjét érdemes mindig szem elött tartani.

foeniculum 2011.02.15. 12:02:51

@tnsnames.ora: a lényegről azóta sem beszéltél.... mi alapján választod ki, hogy melyik koncertre menj el?
Ugyanis én az előadót, és nevet a koncertválasztáshoz kapcsoltam ;)

tnsnames.ora 2011.02.15. 12:07:29

@foeniculum:
Mindenkinek más a lényeg. ;)
Egy egyre inkább félresikló beszélgetésben egyelőre az ellen küzdötttem, hogy a mondandóm tudjon mederben maradni. Nem láttam "létfontosságúnak", hogy újabb frontot nyissak magam ellen, avval, hogy hogyan választok magamnak koncertet. Azt gondolom elég vitathatót írtam már eddig is, "ide lőjetek" jeligével. Legyen belőlem most ennyi elég!

tnsnames.ora 2011.02.15. 12:09:41

Akarom mondani, hogy az ellen küzdöttem, hogy ne menjen vakvágányra a mondandóm.

tnsnames.ora 2011.02.16. 10:24:47

@foeniculum:
A koncertválasztás legelső szempontja nálam, hogy kivel megyek. ;) Egyedül ugyanis már nem igazán szeretek koncertre járni.
Továbbá igyekszem valami extrára fókuszálni a döntés során:
- Ilyen lehet, hogy Fazioli zongorán játszanak-e a MÜPÁ-ban, merthogy annyira imádom azt a hangszert.
- Vagy szeretek felnöttként is kakaó-koncertre menni, még mindig élvezem a műfaj varázsát.
- Nagyon rokonszenves kezdeményezés nekem Fellegi Ádámé, aki lakásában tart kis létszámú koncerteket: szöveges körítéssel, meg annak láthatóságával, hogy hogyan játszik zongorán.
- Számomra elsőrendűen fontos a műsor, sokkal fontosabb, mint az előadó. Bár élvezetes, nem könnyű koncertműsort összeállítani.
- Az olyan koncerteket ahol évszázadokat átfogóan Scarlattitól Stockhausenig terjed a paletta, azokat például alapból ignorálom.
- Fontos, hogy mennyire előre kell venni jegyet. Sokkal jobban szeretek hirtelen hangulatbajönni, mint előre tervezni.
- Az is fontos szempont, hogy 'tanulni'/'ismerkedni', avagy 'élvezkedni' akarok elsősorban a koncerten. Akár darabot, akár előadót illetően.
- Drága "felhajtásos" koncerteket nem szeretem, sőt megfordítva, a kiemelkedő hangulatuk miatt a zeneakadémiai diplomakoncerteket annál jobban favorizálom.
Mindezzel együtt is, mostanság nem igazán vagyok nagy koncertlátogató.

foeniculum 2011.02.16. 16:18:49

@tnsnames.ora: AZ első szempont nálam kiesett, néhány különleges alkalom kivételével nagyrészt állandó partnerrel megyek :)))
No persze az sem rossz :)))
és bocsi, ezt most abszolút poénnak szánom, de az jutott eszembe, hogy:
Lajoshoz Bach illik, és a piros cipőm; Dezsőhöz Rahmanyinov, és a bőrszerkóm... ;)))

Amúgy pedig te ínyenc lehetsz, ilyen igényekkel :)
Igen, a Fazioli hangja elbűvölő, és ritkaságszámba mehet még MüPa szinten is.... Nem tudom Kissin, Baremboim megkapta-e a megtiszteltetést, hogy azon játsszon, egyedül Bogányi Chopin maratonjáról tudom biztonsággal állítani, hogy azon játszott.
Én is a műsort tartom elsőszámúan fontosnak, viszont tartom magam ahhoz, hogy nem mindegy ki az előadó. Bár élő koncerten elnézőbb az ember, - pontosabban ez nem is elnézőség, inkább az élő műsor hevülete - azért ért engem már kellemetlen élmény egy-egy gyengébb, vagy legalábbis más felfogású előadás személyében :)

Sajnos jegyet mostanság főleg egy "jobb" előadsára gyorsan elkapkodják.... igen, én is jobban kedvelném az ad hoc ötletet, de pl. a Schubert maraton bizonyos koncertjeire már a meghírdetés napján elfogytak a jegyek.... ilyenre közvetlen koncert előtt már lehetetlen hozzájutni. A drága koncerteket lehetőleg én is kerülöm, egyetlen kivétel Kremer volt. :)
süti beállítások módosítása