Schubert II. szimfóniáját 1877-ben október 20-án mutatták be Londonban. Tóth Dénes Hangversenykalauzában ezt találtam az első Schubert szimfóniákról: "Schubert első öt szimfóniáját 16 és 20 éves kora között írta. Ezek az ifjúkori művek a mélyről fakadó ösztönösség csodálatos megnyilatkozásai. Itt már a dal nagymestere szól hozzánk, a formaépítkezés ugyan még nem tökéletes, a harmonizálásban naiv megoldások váltakoznak pompás ötletekkel, az ellenpontban való jártasság hiányai is gyakran kiütköznek, mégis ezeket az ifjú fővel írt műveket beragyogja a mélosz fénye, az üde líraiság melegsége, Schubert lelkének gyengéd érzelmessége."

A Bartók "A hét zeneműve" előadása: http://www.mr3-bartok.hu/component/option,com_alphacontent/section,5/cat,18/task,view/id,73/Itemid,52/

X., akit sokan látónak tartanak, nemrég azt mondta, hogy van olyan, hogy a karmák egyszer csak lejárnak. Én úgy gondolom, hogy ilyenkor hirtelen üresség lesz: nincsen már súlyos zsák a vállon, de a váll és a karok még sajognak. Valami eltávozott a lélekből, de a valami helyén ott maradt egy seb, és ez még ég és fáj: a sebnek gyógyulnia kell.

Ilyenkor Bachot a legjobb hallgatni: Bach tisztít és fertőtlenít, a legapróbb ottmaradt repeszeket is feloldja és elvezeti, és helyet csinál valami újnak.

Talán egy kicsit olyan egyedül és csendben Bachot hallgatni, mint újra megszületni egy már létező életben.

J.-ka 40 éves, egy konyhán dolgozik, és mellette eljár takarítani. Néha a konyháról jön: ilyenkor talán a szokásosnál is fáradtabb és nyúzottabb az arca, izzadt és ételszaga van, de mindezeken is átsugárzik J.-ka schuberti lelke.

Nem számít semmi: se a a szóhasználat, se a munkától göcsörtös ujjak; nem számítanak a szagok, tényleg semmi nem számít, csak a fáradt és szomorú szempár, a fáradt és szomorú arc; mindenen túl ott fénylik a schuberti lélek: csupa diszkréció, csupa tapintat, igazán nemes anyag.

Ezt már régen le akartam írni, mert régóta tudom, hogy J.-ka lelke schuberti, de csak tegnap találtam meg J.-ka zenéjét:

Márai Sándor San Gennaro vére című könyvében az első ajánlás Pasqualinónak szól: "Pasqualinónak, mert hatéves volt, és minden reggel elvitte a szemetet"

Ma reggel Jorge Bolet játszotta Chopin f-moll balladáját, és én kicsit hasonlóan vagyok vele, mint Márai Pasqualinóval: szeretem, mert kubai, és mert vele ismertem meg és vele szerettem meg Liszt h-moll szonátáját.

Persze, ez megint a konyhában történt: zarándokoljatok reggel, délben, este a konyhába, és a mosatlan edények, a tűzhely és a lefolyó takarítása, a zsiradékok eltávolítása közben egyszer csak megjelenik majd ez a nemes szindbádi arc, és a konyha hétköznapiságára ráteríti a chopini fátylat...

"Szegény Dzsoni nekikezdett vándorolni, Árnika meg nekikezdett várni. De az a vándorlás nem ízlett ám Szegény Dzsoninak. Nem fütyörészett se vidáman, se szomorúan, egyre csak az járt a fejében, hogy Árnika, Árnika, Árnika."

A sokszor emlegetett Chopin noktürnt is tartalmazó Richter CD párja egy Bach felvételeket tartalmazó lemez:

Ma délelőtt ezt volt kedvem hallgatni, miután félálomban Bachot hallgattam. Aztán jött a Bartókon a Kívánságműsor, benne Richterrel a g-moll Angol szvit: a hétvége legszebb zenei élménye - megint egy spontán zenei élmény, és megint a konyhában, egy halom szennyes edény társaságában.

Ezek a türelem zenéi nekem most: türelemre, kitartásra tanító zenék. Amikor tavaly ősszel meghallgattam Koroljovval a MÜPÁ-ban a Goldberg-variációkat, akkor volt olyan érzésem, hogy a Goldberg-variációk tulajdonképpen egy csillagkép: abban a hatvan percben nem engedett le arról az útról, ahová az első hang után léptem, ahová lépnem kellett.

Ugyanez az érzés most is; és persze a türelemnek sokkal kisebb dolgokban is meg kell nyilatkoznia: a bachi lelkigyakorlat mindenhová elér, mindenhol hat.

Úgy terveztem az őszt, hogy majd lesz sok Schubert, lesz sok Brahms, ezzel szemben most hétvégén és most hétfőn hajnalban lett sok-sok Bach: ezek a türelmesen szigorú és következetes zongoradarabok.