A Mindennapi klasszikusok Égi meséi folytatódnak:

Amikor Schönberg felköltözött oda, pár nap múlva, miután megszokott ott fent és kényelemesen elhelyezkedett új otthonában, az egyik első dolga volt, hogy megkeresse Brahmsot.

"Te, Johannes, képzeld csak - szólt Brahmshoz - még ott lent fogtam az opus 25-ös zongoranégyesedet, és átírtam zenekarra. Nagyon szeretem ezt a művedet, és több okom is volt, hogy ezt megtegyem, de ezeket most nem részletezem. Amit mondani szeretnék Neked, az csupán annyi, hogy ezt a nagyon nemes, de sűrű, és kicsit bezárt anyagot sikerült kinyitnom, sikerült könnyűvé, könnyebbé tennem: mintha az őszből tavaszt csináltam volna, és mintha az égő avar illata egyszerre csak könnyű tavaszi szellővé változott volna..."

Brahms bólintott, de nem szólt semmit, egyszerűen sarkon fordult, és otthagyta Schönberget. De azok, akik aznap este és az elkövetkező napokban látták Brahmsot, mind egyetértettek abban, hogy ilyen jókedvűnek talán még soha nem látták, és szinte mindenki hallotta, ahogyan fejcsóválva ezt dünnyögi magában: "nemes anyag... őszből tavaszt... még ilyet..."

A zongoranégyes:

És a zenekari átirat - ezt a darabot láttam októberben a MÜPÁ-ban a BFZ-vel:

"Brahms első szimfóniájának megírása előtt - 1873-ban - kisebb zenekari művön próbálta ki erejét és az elmélyülést a szigorúan tematikus feldolgozásban. A mű témája Haydn kéziratban maradt fúvosdivertimentójának II. tételéből való; Ferdinand Pohl Haydn-életrajzíró ismertette meg Brahms-szal. A 2 oboára, 2 kürtre, 3 fagottra és 1 szerpentre készült mű II. tétele a "Szent Antal-korál" feliratot viseli. Régi, népi búcsújáró dallam.

Ezt az egyszerű, nemes melódiát dolgozta fel Brahms nyolc változatban és egy szélesen kiépített fináléban. Nagyjából Haydn hangszerelési stílusához és technikájához alkalmazkodott, de vonóskart illesztett a fúvósokhoz és azóta múzeumba került szerpentet kicserélte kontrafagottal.

A művet a szerző vezényletével a bécsi filharmonikusok mutatták be 1873. november 2-án. Kedvező fogadtatás után rövidesen Lipcsében, majd Londonban került bemutatásra. Brahms egyébként még a bemutatás évében átdolgozta művét két zongorára is.

Brahmsnak ez volt az első zenekari műve, amelynek már a bemutatón osztatlan elismerésben volt része, ezzel jutott el első ízben a közönség szívéhez. A szakemberek nagyra értékelték a felépítés mesteri technikáját, bravúros ellenpontozó művészetét, a témafeltárás és variálás kiválóságait, ahogyan Brahms a gyermekien egyszerű dallam legbensőbb hangulati értékeit ki tudta aknázni és meg tudta ragadni a témában rejlő lehetőségeket. A közönség az igazi poézis és a szívből jövő ihlet hatása alatt szeretettel fogadta Brahms mesterművét." (Tóth Dénes: Hangversenykalauz)

Az idézetben említett két zongorára írt változat:

P.-nak

Ezt is nagyon régóta szeretném megírni.

P. - 6 éves -, és B. - pár hónappal fiatalabb - nagyon szeretik egymást. P. anyukája azt mesélte, hogy ha P. és B. találkoznak a közértben, akkor hosszan ölelgetik és puszilgatják egymást. Pár hónapja én is látom őket együtt: tényleg nagyon szeretik egymást.

B. csúfolja P.-t, aki nekem panaszkodik, de látom P. szemén, hogy érzi a csúfolódás mögött meghúzódó szeretetet.

Múltkor lefényképeztem őket együtt, és azóta sokat nézegetem a képeiket, és sokat gondolkozom az Ő zenéiken. Múltkor megfejtettem: legyen Mozart K271-es Esz-dúr zongoraversenye, de ma este elvetettem - egyébként most is ezt hallgatom.

Mert ők minden zongoraversenynél nagyobbat és fontosabbat tettek és tesznek egymással: kinyitják a másik életének a füzetét, keresnek egy tiszta lapot, húznak öt vonalat, és erre az üres és nagyon fontos lapra, az öt vonalra rajzolnak egy violinkulcsot.

"Akiket én szeretek, egészen egyszerű emberek. / Fakadnak, áradnak, kiapadnak, / Mások és másai önmagamnak, / Veszítve nyernek, / Sírva boldogok, / Szépek és bolondok."

Márai ezt írja Krúdyról: "...de az élet minden útszéli változatában is zeng és sugárzik körülöttük Krúdy világának légköre, ez a szférikus légkör."

Ez az idézet szokott eszembe jutni minden nap, amikor a Nyugati téren megyek be az irodába, vagy lemegyek az aluljáróba. Itt aztán minden van, és sok minden nagyon útszéli: hajléktalanok mosakszanak a téren a padokon vagy részegen alszanak ugyanott, fesztelenül a virágágyásokba vizelnek fényes nappal, a felüljáró lábainál pedig vastagon áll az emberi ürülék. Az aluljáróban zsebtolvajok figyelik a leendő áldozatokat, kurvák járnak föl-alá, a Váci úti lépcsőknél a nyilvános WC-nél, ahol egy ivó is van, a lépcsőn barátok és párok üldögélnek; a múltkor egy cigány lány oda szólt a barátjának: "Te, szép cigány fiú..." - a hangja rekedt volt, és volt benne valami nagyon közönséges bujaság. Ők itt otthonosan érzik magukat, mert mindenkinek kell valahol üldögélni és beszélgetni.

Ha végig megyek a téren vagy le kell mennem az aluljáróba, mindig szorosan fogom a táskámat, mindig szorosan fogom a zsebemet, a telefonomat, a pénztárcámat, de szeretek ide lejönni, szeretek a téren és az aluljáróban sétálni; mindig egy kicsi ünnep itt lenni, és figyelni.

Sokat gondolkoztam - hónapok óta ezen gondolkozom -, hogy mi ennek az egésznek a zenéje. És ma délután, amikor Bach-vágyam volt, akkor jöttem rá, hogy Bach ide minden délután eljön. Mint egy Chagall képen, egy zongora leereszkedik Richterrel, és erre a pár percre minden megmerevedik és mozdulatlanná válik.

A hajléktalanok tisztán emlékeznek a gyerekkorra, a terített asztalra és a játékaikra, a kurvák emlékeznek a mélyen bennük lévő és eltemetett vágyakra, és a zsebtolvajok is megtisztulnak a bűntől ebben a pár percben.

Igen, Bach Richter képében minden nap itt jár, ha csak percekre, de minden nap eljön...

Van egy Zorán dal: Egészen egyszerű emberek

"Akiket én szeretek, egészen egyszerű emberek.
Fakadnak, áradnak, kiapadnak,
Mások és másai önmagamnak,
Veszítve nyernek,
Sírva boldogok,
Szépek és bolondok."

Itt van például Cs., a pizzasütő. Szerintem Budapesten Ő süti a legjobb pizzát. Ma este is ott ettem, de előtte felhívtam, hogy Ő van-e műszakban: Ő volt, különben nem is mentem volna. És amíg vártam, becsuktam a szememet, hogy vajon mi Cs. zenéje, és ez jutott eszembe:

Az "Egészen egyszerű emberek" a Mindennapi klasszikusok oldal új sorozata, mert Bach, Schubert vagy Mozart ott van mindenkiben, akár csak egy mozdulatban, egy gesztusban, de biztos vagyok benne, hogy mindenkiben ott van.

Cs. például olyan tiszta, mint a fenti második tétel. Ezt most biztosan ki kéne fejteni, hogy miért, de ehhez túl fáradt vagyok, csak annyit tudok írni, hogy köszönöm neki a pizzákat, és köszönöm, hogy felülhet a gyerekem a pultra, és nézheti, ahogyan dolgozik.