Tegnap Borogyin évforduló volt: 1833-ban november 12-én született. Az évfordulóhoz kerestem zenéket a Mindennapi klasszikusok blog Facebook oldalára, ekkor találtam meg a lenti zenét - Közép-Ázsia pusztáin - Szvetlenovval:

Szvetlanovról eszembe jutott a Café Momus cikke, illetve annak egy részlete: "Habitusa, temperamentuma, megjelenése korántsem közvetítette egy európai entellektüel alakját. Londoni közönsége, mely nem mindennapi odaadással szerette, valamiféle borzongató, titokzatos 'ázsiai vadságot' látott benne, Rimszkij-Korszakov- és Muszorgszkij-koncertjeiben pedig egy különös, keleti-orientális izgalom fűszerét kereste."

És ha már a cikkben felmerült Muszorgszkij és Rimszkij-Korszakov neve, kerüljön ki egy-egy az Ő műveikből is, természetesen Szvetlanovval.

Muszorgszkij: Hajnal a Moszkva folyó felett:

Rimszkij-Korszakov: a Cári menyasszony című opera nyitánya:

Aztán amikor ezeket a zenéket meghallgattam - mindegyiket egymás után többször -, eszembe jutott, hogy egyszer olvastam Krúdyról: valaki azt írta róla, hogy úgy utazta be az egész világot, úgy írt valósághűen messzi, idegen tájakról, hogy életében lényegében nem hagyta el Magyarországot.

A zene a felnőttek meséje.

Az utolsó Csajkovszkij-bejegyzés, legalábbis egy ideig:

"'Dolgozni mindig kell - írja - a becsületes művésznek nem szabad ölbetett kézzel üldögélnie, azzal az ürüggyel, hogy késik az ihlet. Ha csak várnánk az inspirációra s nem igyekeznénk találkozni vele, úgy igen könnyen ellustulnánk, apatikussá válhatnánk...' (...) Szigorú életrendet tartott: délig komponált, utána pár órára sétára indult, s közben fejben tovább szőtte kompozícióját, vacsoráig feldolgozta benyomásait az íróasztal mellett, estéit levélírásra, zongorázásra, vagy színielőadások látogatására használta fel. Épp ezért említette sajnálkozva, hogy Mihail Glinka, az orosz klasszikus zene megalapítója, akiért annyira rajongott, nem ismerte a munka művészetét, hanem mint a semmittevésben nevelt orosz nemesség fia, csak műkedvelőként komponálgatott, amikor nem akadt jobb dolga..."

Az idézet forrása az előző bejegyzéshez hasonlóan: Richard Petzoldt: Pjotr Csajkovszkij (1840-1893) élete képekben című könyve.

Egy Csajkovszkij-részlet:

És egy Glinka noktürn - csodaszép, nagyon érdemes meghallgatni:

Erről a Glinka darabról több információ itt érhető el.

"Az 1882. évi kiállítási hangversenyek során első ízben került a közönség elé Oroszországban Csajkovszkij hegedűversenye.

A mester 1878-ban már megalkotta, de előadása elé éppoly akadályok gördültek, mint néhány esztendővel ezelőtt az első zongoraverseny elé. Mind Auer Lipót, a kiváló magyar származású hegedűművész, akinek művét szánta, mind Josef Kotek hegedűművész, aki Csajkovszkij tanítványa volt a zeneszerzésben s később szűkebb baráti köréhez tartozott - visszariadtak a hegedűversenynek az akkori idők felfogása szerint úgyszólván megoldhatatlan technikai nehézségeitől. Csajkovszkij erre felháborodottan törölte az Auernak szóló ajánlást, amikor az akkor huszonnyolcesztendős Adolf Brodszkij személyében olyan hegedűművész jelentkezett, akinek elég bátorsága volt ahhoz, hogy az 'eljátszhatatlan' hangversennyel a közönség elé lépjen - még hozzá külföldön. A hegedűverseny első, 1879. évi bécsi előadása jelentős zenei esemény volt. Heves füttykoncert, mely a 'szörnyűségesen barbár' műnek szólt, hosszú percekre összeolvadt a bátor művészt jutalmazó tetszésnyilvánítással. Tíz kritikus közül csak kettő szolgáltatott némiképp igazságot a zeneműnek. A félelmes Eduard Hanslick bírálatában hivatkozva Friedrich Vischer egy megjegyzésére, mely szerint akadnak olyan erkölcstelen festmények, melyek szinte orrfacsaró illatot árasztanak, azt a groteszk felvetést kockáztatta meg, vajon nincs-e ugyanúgy rossz szagú muzsika is?... Csajkovszkij ezt a sértő kritikát sohasem tudta elfelejteni: élete végéig betéve tudta, szóról szóra idézte.  Hanslick téves ítélete már rég a múlté s Csajkovszkij hegedűversenye Beethoven, Brahms és Dvorzsák versenyei mellett a leggyakrabban szerepel a hangversenytermekben. Auer is rövidesen megváltoztatta elutasító magatartását s később e mű legünnepeltebb előadói közé tartozott."

Íme, a teljes mű Gidon Kremerrel és Lorin Maazellel:

Az idézet forrása az előző bejegyzéshez hasonlóan: Richard Petzoldt: Pjotr Csajkovszkij (1840-1893) élete képekben című könyve.

"A zongoraverseny ősbemutatójának története (ez a mű ma a mester egyik legnépszerűbb szerzeménye) tele van drámai epizódokkal. Csajkovszkij Nyikolaj Rubinsteinre gondolt versenyénél, neki is ajánlotta a művet. Rubinstein azonban, bár alig öt évvel volt idősebb Csajkovszkijnál, soha nem akart felhagyni a gyámkodással, még akkor sem, amikor Csajkovszkij réges-rég kiharcolta művészi önállóságát. Éppen ezért gáncsolni kezdte a B-moll zongoraversenyt, előadásra alkalmatlannak találta s a szerzőtől változtatásokat követelt. A felháborodott komponista erre kijelentette, hogy egyetlen hangjegyet sem módosít s áthúzta Rubinsteinnek szóló ajánlását. Miután Bülow Európában és Amerikában megtörte a jeget, a zongoraversenyt Moszkvában a fiatal Szergej Tanyejev játszotta első ízben, aki a szerző tanítványából őszinte barátjává vált, s különösen zenetudományi kérdésekben állt a mester rendelkezésére. Természetesen Bülow dicsősége felszította Nyikolaj Rubinstein művészi becsvágyát: ő is felvette a művet programjába s impulzív, erőteljes előadóművészetével mind Oroszországban, mind pedig külföldön diadalról diadalra vitte. Amikor Csajkovszkij félénkségből és tartózkodásból nem volt hajlandó vállalni az orosz küldöttség vezetését az 1878-i párizsi világkiállításon, Nyikolaj Rubinstein számos egyéb tisztsége mellett ettől sem riadt vissza s Párizsban Csajkovszkij B-moll zongoraversenyét a legélesebb vetélkedés közepette is nagy sikerrel mutatta be."

Íme, a teljes mű Arcadi Volodos szólójával:

Az idézet forrása: Richard Petzoldt: Pjotr Csajkovszkij (1840-1893) élete képekben című könyve.

Van egy könyv a macskákról, amelyben van egy Hrabal idézet, nem tudom pontosan idézni, de az a lényeg, hogy Hrabal aznap nem megy sehová, egész nap a macskáival lesz.

Ha én nem megyek sehová, csak otthon vagyok és nem kell semmit csinálnom, akkor elég gyakran a hétcédés Horowitz gyűjteményből hallgatom valamelyiket. Legszívesebben azt a lemezt, amelyen Schuberttől a B-dúr szonáta, Schumanntól pedig a Gyermekjelenetek találhatóak.

Korábban a Brahms opus 118-as hat zongoradarabról azt írtam, hogy nekem ezek a legszemélyesebb zenéim, a Schubert szonáta pedig a legotthonosabb - igazi vasárnap délutáni zene: lehet közben pakolni, a jövő heti teendőket összeírni, és persze el is lehet szenderedni rajta.

És amikor még szintén nagyon jó hallgatni: korán reggel, ébredéskor; a B-dúr szonáta a lelket szellőzteti reggelenként az éjszaka és az álmok után.

A YouTube-on elég sok zongoristával elérhető a teljes mű, nekem legjobban a Fischer Annie-féle tetszik - sajnos Horowitzcal nem találtam meg.

Az én sorrendemben a második Tatjana Nikolajeva: https://www.youtube.com/watch?v=DjsMtOTobMw&feature=related

A többi nem igazán tetszik:

Az Arrau-féle: https://www.youtube.com/watch?v=R1lJqD82R8k&feature=related

Richterrel: https://www.youtube.com/watch?v=ZbJtHzaFpBQ&feature=related

Pollini felvétele: https://www.youtube.com/watch?v=v9yhIrw_cgM

És végül egy írás Csengery Kristóftól Horowitzról, benne a B-dúr szonáta: http://mozgovilag.com/?p=4329