Zenét hallgatni - főleg hangversenyen - nekem sokszor olyan, mint ébren álmodni. A művek, az előadó, a karmester, és persze a lelkiállapot a legfurcsább képeket hozzák elő. Lehet a zenei álom egy összefüggő kép, vagy több, egymástól elváló töredék is. És ha az álmokról azt mondják, hogy érdemes minél tovább a hangulatában ringatózni, ugyanez igaz a zenei álomra.

Ebből a szempontból nekem az egyik legemlékezetesebb koncert Ránki Dezső január 17-ei fellépése volt a MÜPÁ-ban. A program:

Dukay Barnabás: Rondino, amely a szívhez szól
Haydn: Esz-dúr szonáta, Hob. XVI:49
Debussy: Gyermekkuckó
Liszt: Öt kis zongoradarab

Liszt: Dante-szonáta
Schumann: Album für die Jugend, op. 68 –válogatás
Dukay Barnabás: …napfényből, vízből és kövekből…–hangszeres monódia zongorára (magyarországi bemutató)

Képzeljünk el egy nyári napot. Vakáció van, nem megyünk sehová, nincsen tábor, nincsen strand, anyánk erre a napra szabadságot vett ki - igazából nem terveztünk semmit, csak otthon leszünk vele. Meseszépen, napsütéssel indul a reggel, jókedvűen megyünk el a szomszéd gyerekekkel játszani, amíg ő otthon főz. (Dukay Barnabás: Rondino, amely a szívhez szól; Haydn: Esz-dúr szonáta, Hob. XVI:49)

Az utcán játszunk, amikor egyszer csak beborul, minden szürke lesz és sötét, szél kerekedik. Olyan időjárás terül a vidékre, amelyet sem az évszak, sem a reggel nem indokol: minden lüktet, minden csupa elektromosság. Rohanunk haza, mindenki a száradó ruhákat szedi be az erkélyről, a hajunk, a szánk és a szemünk tele van porral. (Debussy: Gyermekkuckó; Liszt: Öt kis zongoradarab)

Ebéd után aztán igazi mély álomba zuhanunk - Szünet

Délután villámlásra, mennydörgésre, hatalmas viharra és jégesőre ébredünk: végre megkönnyebbül a természet - sziklák omlanak le az égből -, és vele könnyebbülünk meg mi is. (Liszt: Dante-szonáta)

És végre egy újabb Liszt-mű, amelyért ugyanolyan mániákusan lehet rajongani, mint a h-moll szonátáért...

A késő délután és az este a legszebb. A levegő kissé lehűlt, mindennek fű és eső szaga van, jó újra ablakot nyitni, jó újra kimenni az utcára, lehet biciklivel kerülgetni a pocsolyákat. (Schumann: Album für die Jugend, op. 68 –válogatás)

Az ágyban. Egészen különleges nap volt. Félálomban még pár hangulatfoszlány sejtelmesen visszatér, aztán elalszunk. (Dukay Barnabás: …napfényből, vízből és kövekből…–hangszeres monódia zongorára)

Ránki Dezsőt többször is visszatapsolta a közönség, de nem játszott ráadást - én a magam részéről ennek kifejezetten örültem. Mintha a nagy mesélő pontosan tudta volna, hogy mikor és hogyan kell becsukni a könyvet.

Ma valamiért eszembe jutott a Házibuli 2. zenéje - először magyarul, Soltész Rezsővel -, aztán megnéztem a YouTube-on az eredetit - rossz leírni, de azért ez jobb...

A klip után eszembe jutott, hogy Pierre Cosso - aki egyébként tavaly volt 50 éves, és négy gyermek apukája -, szerepelt a nyolcvanas években egy filmsorozatban Bonnie Biancóval, és volt egy betétdal: Stay. Íme:

Hogy miért ezek a dalok? Valószínűleg azért, amit a Füveskönyv ír: A szívek összetörnek, "De pontosan úgy, mint a dalokban, melyeket a kávéházi chansonénekesnők énekelnek."

És hogy miért kerül ez ki ide a klasszikus blogra? Azért, mert szerintem Mozart pontosan így nézte a nőket, miközben nekik zongorázott, mint ahogyan Pierre Cosso néz Bonnie Biancora. És valószínűleg a zongaraversenyek megrendelői pontosan ilyen áhitattal néztek vissza Wolfgangra. (A Your eyes és Sophie Marceau - az örök Vic - nem szorul indoklásra)

Márainak meg megint igaza van: a szívügyek pontosan ilyen egyszerűek.

Varnus Xavér írja Folytatás című könyvében: "Akkor, ott, azon a délutánon döbbentem rá: vannak zenék, amelyeket soha nem lehet annyira kifordítani önmagukból, hogy ne maradjon meg az a jellegzetes vezérvonal, amely mintegy lényege is a műnek: a Brandenburgi Versenyeket, a zongoraszviteket játszhatják thüringiai kúriák gyetyavilágú termeiben, vagy alkoholgőzös, New Orleans-i jazzklubok éjfél utáni, vastag füstű mámorában: megtörhetetlen ritmusfolyamatainak, belső dallam- és harmóniavilágának égő döbbenete, ez a - jobb szó híján - csodának nevezett jelenség letagadhatatlanul jelen van világutazó, nagyhírű művészek és műkedvelő, klavírozó háziasszonyok játékában egyaránt."

Ez az idézet jutott eszembe az elmúlt héten, amikor egyik este megittam két sört egy budai vendéglőben. Szerencsém volt, mert a zenekar - zongorista, basszusgitáros és dobos - egy nagyobb társaság miatt nem pénteken, hanem csütörtökön este játszottak.

Szóval, üldögéltem a pultnál ezen a bizonyos csütörtök estén, és iszogattam a remek félbarna Paulaner sört. Az estém éppen véget érni látszott, amikor is a zongorista lejátszott egy dallamot; a zenekar utána erre improvizált. Szinte biztos voltam benne, hogy Bach, de nem ismertem meg rögtön. A szám után megkérdeztem, hogy mit játszottak, mi is volt ez a dallam. "Bach volt", persze, hogy Bach, a zongorista újra eljátszotta, és ekkor már tudtam, hogy mi ez:

Ebben a bizonyos Folytatás című könyvben az első oldalon van négy idézet, az egyik így szól:

"Az írás egyetlen szabályt ismer: hogy legyen mit mondanod." (Arthur Schopenhauer)

Nem tudom, hogy ez a bejegyzés mondott-e valamit, de nekem nagyon jól esett leírnom, pontosan annyira, mint azon az estén meginni két sört.

Pár napja a a Muzsikáló reggelben Becze Szilvia egy idézetet olvasott fel; nagy köszönet a műsorvezetőnek, amiért az adás után elküldte!

"Egyedülvaló és az is marad, mert a művészete spontán, és minden merev szabálytól mentes. Még soha senki nem érzékeltetette ennyire a kifinomult érzékenységet ilyen kifinomult eszközökkel. Olyan ez, mint amikor egy kíváncsi vadember lépésről lépésre felfedezi érzelmei által a művészetet."

A bejegyzés írása közben jutott eszembe: Bánkövi Gyula mesélte egyszer, hogy Muszorgszkijt nagyon szerették a gyerekek; amikor gyerekes házban vendégeskedett, a gyerekek mindig rajta csüngtek.

Érdekes egyébként, hogy a Mindennapi klasszikusok Facebook oldalára akárhányszor Muszorgszkij darab kerül ki, az mindig nagyon népszerű. A választás ezúttal a teljes Egy kiállítás képei Richterrel:

Az alábbi interjút Novotny Anna, szabadúszó újságíró, a http://theatre.freeblog.hu/ gazdája küldte. A beszélgetésre idén októberben került sor Nizzában, ahol is a Kékszakállú premierjén Meláth Andrea Juditot énekelte.

Fogadjátok sok szeretettel!

Kékszakállú herceg a Côte d’Azur-ön. Hogy jött a felkérés, hogy Te énekeld Juditot?

- A hollandiai ügynökségem hívott fel áprilisban, hogy ráérnék-e ebben az időszakban, lenne-e kedvem Nizzában Juditot énekelni. Én pedig nagyon rövid gondolkozás után rávágtam, hogy: igen! Egyrészt a Côte d’Azur eddig kimaradt az életemből, másrészt pedig Juditot bármikor és bárhol szívesen énekelek.

Kovács István volt a partnered, vele, - mondhatni - már összeszokott páros vagytok.

- Hogyne, hiszen nagyon régóta ismerjük egymást, eredetileg még Pécsről. Első közös Kékszakállúnk 2005-ben volt Palermóban, de mi mutattuk be a darabot egy évvel később Tallinnban, valamint természetesen többször énekeltük együtt Pécsett  is.

Énekeltél már máskor is Franciaországban?

- Párizsban énekeltem kétszer. Először Verdi Rekviemjét, majd egy évre rá visszahívtak a Sámson és Delila produkcióhoz. Nagyon nagy élmény volt, és azt kell mondanom, a francia egy roppant hálás közönség.

Milyennek találtad a nizzai közönség reakcióját?

- El vagyok tőle ájulva. (nevet) Azt gondolom, hogy egyrészt nem minden nemzet tudja igazán magáévá tenni a Kékszakállú történetét, másrészt zeneileg is teljesen más, mint egy Verdi vagy Puccini, a gyakran játszott népszerű darabok.

Talán éppen ezért volt jó választás Francis Poulenc Jean Cocteau szövegére írt, Az emberi hang című egyfelvonásos mono-operájával összepárosítani Bartók művét.

- Pontosan így gondolom én is. A másik jó párosítás Arnold Schönberg Erwartung-ja – én már így is énekeltem. A rendezők is örülnek, ha a hagyományos repertoárhoz szokott közönséget valami újjal lephetik meg, és többnyire a hallgatóság is hálás. A premiernek hatalmas sikere volt, nagyon boldog voltam.

A rendezés szerint Judit a darab végén megöli a Kékszakállú herceget. Mi a véleményed erről a koncepcióról?

- Én már nem lepődök meg semmin! Ha jól számolom, ez már a tízedik Kékszakállú rendezés volt, amelyben felléptem, így láttam már egyet, s mást. Sokszor kellett olyat csinálnom a színpadon, ami lehet, hogy nem feltétlenül az autentikus bartóki Kékszakállú felfogás sajátja. Ugyanakkor nem újdonság a nizzai koncepció, a stuttgarti előadáson is „megöltem” a herceget a darab végén.

A rendező, René Koering jól ismeri a darabot?

- Teljes mértékben. Ráadásul egy hihetetlen karakter, egy valódi bohém. Mindent és mindenkit ismer, és azt gondolom, hogy ismerni is fog… az esküvői tanúja például maga Poulenc volt. Soltitól kezdve minden nagy névvel dolgozott már együtt, bárki művészt említ neki az ember, azonnal naprakész tudással tud referálni róla.

A keddi előadás kifejezetten a diákoknak szól, ők töltik majd meg a nézőteret. Mit gondolsz, befogadható ez a két darab a fiatal korosztály számára?

- Diákelőadáson még sosem énekeltem a Kékszakállút, így erről nincs tapasztalatom. Azt gondolom, hogy ma már a diákság nagyon hamar érik, sokkal hamarabb, mint tíz-húsz évvel ezelőtt, így a szerelmi életet is sokkal hamarabb elkezdik felfedezni, mint régebben. Emellett, ha kellőképpen fel vannak készítve a művek tartalmára, akkor valószínűleg befogadóak lesznek, és érdekes lesz számukra ez a két mű.

Idén szeptemberben indult el az Opera, oratórium és dal tagozat MA képzés Pécsett, ahol tanszékvezető vagy. Hogy folyik a munka?

- Már tavaly tavasszal, az akkori BA alapszakosokkal csináltunk egy új Varázsfuvola keresztmetszetet a Kodály Központban, amelynek hatalmas sikere volt. Hihetetlen élmény volt, hogy a hallgatók és az egyetemi zenekar Kocsár Balázs vezetésével milyen magas színvonalon teljesítettek. Most nagy erőkkel készülünk a félévi vizsgákra.

Gulyás Dénest kértem fel az együttműködésre, akinek rengeteg ötlete van, milyen darabokat kellene feldolgozni, majd kivinni a városba, népszerűsíteni a műfajt. Természetesen nem a Kékszakállúval fogjuk kezdeni… Október végén Monteverdi Tankréd és Klorindája szerepel majd az opera-mesék sorozatban, ahol Mácsai Pál fogja a jelenetek közötti összekötő szövegeket mondani. November végén a Dido és Aeneas kerül színpadra, december végén pedig, mikor a tényleges vizsgák jönnek, egy közös téma köré csoportosítva különböző operajeleneteket adnak elő a diákok.

Mit tartogat számodra a következő időszak?

- Novemberben rengeteg koncerten éneklek majd, Rossini Stabat matert, Bruckner Te deumot a Művészetek Palotájában, Liszt dalestem lesz a Fészek Klubban és szintén novemberben Schumann oratórium Kocsis Zoltánnal. December elején pedig ismét utazom, Tokióba megyek Kékszakállút énekelni. Szabó Bálint lesz a partnerem és Charles Dutoit vezényel majd.

Hogyan tudod összeegyeztetni a tanítást és az énekesi karriert?

- Azt kell, hogy mondjam, ez iszonyúan nehéz, ehhez külön képesség kell. Egy-egy évad rendkívül fárasztó, de úgy érzem, hogy annyi szeretetet kapok a hallgatóimtól, amit vissza tudok forgatni a közönség felé, hogy mindenképpen megéri a fáradságot. Csak azt tudom mondani, hogy ettől lesz kerek az életem!