Gaborba újabb élménybeszámolót küldött, ezúttal Freiburgból, fogadjátok sok szeretettel:

A Budapesti Fesztivál Zenekar turnéjának egyik állomásán Freiburgban járt. A 215.000 lakosú várost nem csak a nagyon szép óvárosa miatt érdemes felkeresni, mivel a várostól nincs messze a Duna forrás sem, ahol József Attila folyamhoz írt versének egy részlete is olvasható. Ugyan a város lakossága csak tizede Budapestének, de Koncertterme méreteiben és modernségében is vetekszik a MÜPÁ-val.

Brahms Tragikus nyitányával kezdődött az este, de az egyébként kiváló mű ezúttal valóban csak nyitánya volt annak a csodának, amit Lalo Spanyol Szimfóniája jelentett. A cím több szempontból is félrevezető. Egyrészt Lalo ugyan spanyol származású volt, de már Franciaországban született. A szimfónia is csak a cím elemének és nem műfajnak tekinthető, mert valójában egy hegedűversenyről van szó. És nem mellesleg 5 tételből áll, amelyek közül a 4. lassú.

A szólót az ifjú, de méltán elismert Renaud Capucon játszotta (akinek testvére, Gautier cselló játékos). Nagyszerű volt az összhang a BFZ és a szólista között. A YouTube természetesen nem adhatja vissza az élő koncert varázsát, de érdemes belehallgatni a felvételbe ahol Anne-Sophie von Mutter a szólista. Egészen magával ragadó mű, ahol a felfokozott érzelmek csak az 5. tételre csillapodnak le némileg, és ér valóban révbe a zene az előző tételek viharai után.

A szólista ráadása - a koncerten zongorakíséret nélkül volt hallható:

A koncert második felében Rimsky-Korsakov Seherezádéja volt. Ezt a művet jól ismertem, de koncerten először hallgathattam meg. Arra csak most figyeltem fel, hogy mennyire kiváló ez a mű a komoly zenével ismerkedő gyermekeknek, hiszen szinte minden hangszer játszik rövidebb vagy hosszabb szólót, így az ifjú koncertlátogatók egy zenemű alatt megfigyelhetik a hangzásbeli különbségeket. Fischer Iván ezúttal a hárfát emelte ki, jobb keze mellé a színpad elejére helyezve a hangszert.

Végül, Fischer Iván újabb üdvözlete a blog olvasóinak:

Ezt a bejegyzést és a vasárnap esti zenehallgatást az előző poszt egyik hozzászólása - szerzője tnsnames.ora - ihlette. Ezt írja: "(3) Kérdés, hogy Mendelssohn vagy Grieg vagy éppen Bartók (és vég nélkül sorolhatók a példák) mennyire érezték egybetartozónak illetve különjátszhatónak a ciklusaikat (illetve benne a darabokat)."

A hozzászólás olvasása közben eszembe jutottak Griegtől a Lírai darabok - eddig akárhányszor hallottam ezekből a rádióban, mindig nagyon tetszettek -, illetve szembe jutott, hogy a Magyar Rádió Richter Budapesten CD-gyűjteményében az egyik CD csak ezen Grieg darabokból tartalmaz egy válogatást.

Ezt írja a tájékoztató: "1993. november 9-én a 78 éves művész a magyar főváros új hangversenytermében, a másfélezer embert befogadó Budapest Kongresszusi Központban adott hangversenyt, (...) Richter kedvére válogatott az akkor 150 éve született Edvard Grieg Liriske stykker (Lírai darabok) tizenkét kötetének 68 kompozíciójából. Ezúttal a válogatás nem bontotta meg a zeneszerzői időrendet, a koncerten elhangzó 22 darab folyamatában és a maga sokoldalúságában mutatta be a nagyon eredeti hangú norvég zeneszerző 34 éven át vezetett 'zenei naplóját': (...) Az egész este a hangszertől szinte elvonatkoztatott bölcs szemlélődés jegyében telt, melyben nosztalgia és szomorúság több volt, mint derű; egy idős nagy művész jelentőségteljes mondanivalója apró remekműveken keresztül."

Ez a koncert volt egyébként Richter utolsó budapesti fellépése. Az op. 12-es sorozat második darabja - Keringő - is elhangzott ezen a hangversenyen:

Ez a zene és a tájékoztató aztán igazán illenek a vasárnap estéhez. És egyszer remélem, hogy eljön az idő, amikor a Mindennapi klasszikusok oldal lesz 34 éves - egy laikus "zenehallgatási naplója"...

Az egyik előző bejegyzéshez kerestem a Sir Neville Marriner-féle MÜPA koncert zongoraráadásait, amelyeket Martin Helmchen játszott Mendelssohn zongoraversenye után. Ekkor találtam meg a lenti darabot, amely a Dalok szöveg nélkül sorozat első könyvének hatodik szerzeménye: Velencei gondolásdal.

Most is, korábban is megpróbáltam meghallgatni az egész sorozatot - összesen 49 kicsi zongoradarab -, de nem ment: a figyelmem elkalandozott, unalmasnak, soknak találtam így egyben.

Azt vettem viszont észre, hogy olykor teljesen véletlenszerűen nagyon jó ezekbe belehallgatni. Olyan, mint a Füveskönyv: egyszerre nem lehet, és talán nem is érdemes elolvasni, viszont néha - vagy akár minden este - megéri belelapozni.

És amiért ez a darab ma kerül ki a blogra: 1809-ben február 3-án született Mendelssohn.

Ma az alábbi mail érkezett: "Súlyos mulasztásban vagy :) Ma 115 éve született Schubert, akinek korai halála miatt lehet, hogy minden idők legcsodálatosabb életműve maradt csonka. És ha már felhívtam figyelmed erre a mulasztásra, akkor felhatalmazva érzem magam, hogy a 946-os 3 zongoradarabot vagy annak egy darabját kérjem Brendel előadásában." (Egy apró helyesbítés: nem 115, hanem 215 éve)

Eredetileg este terveztem kirakni egy darabot a Facebook oldalra, de ha már így alakult, inkább a blogra teszem ki ezt a bizonyos Brendel-féle előadást - természetesen a blog rendszeres hozzászólójának a videóját:

És azért a fenti mellé kiteszem az egyik saját kedvencemet - nem mintha a Három zongoradarabot nem szeretném. Ez pedig a G-dúr szonáta első tétele, szintén Brendel előadásában. Ezt valamelyik péntek este hallgattam - erre színeztünk a gyerekemmel -, az egész hetes feszültséget egyetlen szempillantás alatt fújta el.

Úgy vettem észre egyébként, hogy Schubert zongoradarabjait a legjobb este és hétvégén - főleg vasárnap - délután hallgatni.

Sir Neville Marriner és az Academy of St. Martin in the Fields budapesti fellépése után a legtöbb szó a karmesterről, a zenekarról és Dvorak IX. szimfóniájáról esik, és viszonylag kevés említést kap az est első felében fellépő Martin Helmchenről zongorista. Glinka Ruszlán és Ludmilla-nyitánya utána az Ő szólójával hangzott el Mendelsshon d-moll zongoraversenye, majd jött a két ráadás - szintén Mendelssohn művek, a Szöveg nélküli dalok sorozat két darabja.

Nekem ez a két ráadás volt a hangverseny legszebb része, és érdekes, hogy az Új Zenei Újságban Csengery Kristóf is kiemelte ezeket: szerinte ezekben játszott Martin Helmchen "igazán ihletetten".

A Mindennapi klasszikusok oldal hagyományainak megfelelően vasárnap kerülnek ki ezek a zenék: nekem ugyanis ezek a korábbi Schubert darabokhoz hasonlóan otthonos, igazi vasárnap délutáni vagy esti "zongorazenék".

Az első ráadás:

És a második: