Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

Szergej, a pacal, avagy instant válasz a Rachmaninov posztra

2012. augusztus 17. - _romanista

Az alábbi bejegyzést Bihari Viktória, a http://tekasztorik.blog.hu/ gazdája jegyzi, fogadjátok sok szeretettel a Rachmaninov, a desszert posztra érkezett választ!

A Tékasztorik blog, a maga vulgaritása és humoros hangvétele ellenére, igencsak erősen komolyzene rajongó. A Mindennapi klasszikusok szerzője felvetett egy igen érdekes és elgondolkodtató kérdést, miszerint miért szeretjük annyira Rachmaninovot. Nekem erre egész konkrét válaszom van.

Jó pár évvel ezelőtt megnéztem a Shine című filmet, mely a remek zongorista, David Helfgott - szerencsére élőben is sikerült őt látni a Kongresszusi Központban - életéről szólt. Csodálatos alkotás, telis-tele zongoraversenyekkel és legfőképp Rachmaninovval.

Négyszer láttam a filmet és azonnal beszereztem a cédét is, ez volt az a pont, ahol magával ragadott a Nagy Orosz Mester és nem volt megállás. Másnap irány a régi Zeneakadémia és szerencsémre díszdobozban még kapható volt Rachmaninov összes műve, irdatlan összegekért, de megvettem. És nem bántam meg.

Az orosz, német és magyar zeneszerzőket addig is szerettem, bár bevallom, erős elfogultság van a szívemben a zongora felé, nagy kedvenc, húzott már mély örvények aljára és repítettek röpke etűdök a súlytalan boldogságba is. Varázslatos hangszer.

Nekem Rachmaninov nem desszert, hanem valami végtelenül zsíros, nehéz étel, mint például a pacal. Leül a gyomromba, ájulás kerülget, a jóllakottságtól keletkező ájulás. Hallgatom és látom magam előtt a zenét, érzem az ereimben, a csontomban, az érrendszeremben, ahogy lassan, mélyen, bánatosan, oroszosan elindul, majd a csúcson hangos lesz, mindent elsöprő, teátrális, fájó, szaggató, mint Dosztojevszkij, mint Raszkolnyikov, mint Bulgakov, ködös és hideg, egzisztencialista és melankolikus, lovaskocsival rohanok át a szentpétervári hídon és minden idegszálamon a halál táncol.

Rachmaninov irtózatosan erős és kíméletlen. A nagyzenekari művek ordítanak, panaszkodnak, fájnak, mikor pedig egyes egyedül zongorázza a saját, rövidebb darabjait, tisztán látom magam előtt ezt a magas, gondterhelt, nehéz lelkű embert és próbálom megérteni, mit akart mondani, mit akart üzenni a fekete fehér billentyűkön keresztül.

Pacal. És zsíros. De a bátrak nem esznek hozzá sem kenyeret, sem kovászos uborkát. Hadd csavarja a gyomrot és hadd fájjon. Ilyenek ezek az oroszok. Nehezek. Nehezek és gyönyörűek.

Köszönöm, hogy időt és figyelmet szántak egy amatőr komolyzene rajongónak, további jó olvasást/hallgatást a Mindennapi klasszikusok bloghoz.

Őszinte Tisztelettel: Bihari Viktória

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr814716796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agent scully 2012.08.17. 16:45:14

a cirill vagy más írásrendszerrel leírt neveket latin betűs írásra az adott célnyelv helyesírása szerint szoktuk átírni. tehát, mint ahogy Dosztojevszkijt sikerült a magyar kiejtés szerinti helyesírással leírni, Rahmanyinovnál ugyanez a helyzet

Szalacsi_Dezső 2012.08.17. 17:31:51

Nocsak, Kisviku ! Mi a helyzet a jó öreg Wagner Richarddal? :-)

tnsnames.ora 2012.08.17. 22:20:24

@Szalacsi_Dezső:
Wagner latinbetűsen van leírva, ott nem nagyon van mit átírni latinbetűsre. ;)
Szerintem agent scully jól mondta.

Jó a poszt.

Az alapkérdéshez hozzászólva szerintem se nem desszert, se nem pacal, de hogy mi, azt gasztronomiában való járatlanságom miatt nem tudnám megfogalmazni.

Annyiban desszert valóban, hogy vigyázni kell vele, nem szabad habzsolni. Mint inyencséget élvezni kell tudni.

Annyiban pacal (bár nálam a pacal nagy negatívum én tuti valami "izmosabb" gulyáslevest írtam volna helyette, ami amúgy szintén képes megfekektetni az ember gyomrát), hogy a felszín alatt valóban veretes, olykor nagyon küzdelmes Rahmanyinov szenvedélyes zenéje.

Én valami olyan kajára szeretnék asszociálni (ha és már), ami saját magát eteti: akkor is ha éppen nem kívánna enni az ember. Valahogy Rahmanyinovhoz nem lehet rossz/fanyalgó hangulatban érkezni, mert felvillanyozza az embert, pláne nem lehet megunni, ha valaki jól viszonyul a zenéjéhez.

foeniculum 2012.08.17. 22:33:50

@tnsnames.ora:
Túrós tészta :) Az mindig, minden körülmények között.... és bizony, vigyázni kell vele, mert rájár az ember, sokszor titkoban, mármint önmaga előtt sem meri bevallani, hogy ismét evett... és akár meg is fekszi a gyomrát, ha túl sokat eszik belőle :)
Igen, Rahmanyinov is ilyen :) Titokban kóstolgatjuk, szeretjük, és nem értjük, neves zenetudósok miért is nem akarják elismerni valódi értékét.
süti beállítások módosítása