"Bartók meghalt. Ha a legmagasabb mértékkel mérünk embert és művét: ő volt utolsó igazán nagy emberünk." (Márai Sándor: A teljes napló, 1945)
1945-ben a mai napon - 09-26-án - hunyt el Bartók Béla. Az alábbiakban Yehudi Menuhin visszaemlékezését olvashatjuk Bartókról és a szólószonátáról. Mint az ismeretes, Bartók utolsó éveit (1940 - 1945) Amerikában töltötte, ahol a kezdeti sikertelenség és nélkülözés után a Concerto (1943) sikeres bemutatóját követően Menuhin szólószonátát, míg William Primrose brácsaversenyt rendelt Tőle.
"Elég vakmerő voltam, hogy arra kérjem Bartókot, írjon nekem egy szonátát szólóhegedűre. Kérhettem volna nagy versenyművet is, vagy hegedű-zongoraszonátát, de a lehető legkevésbé akartam terhelni. Anyagilag semmilyen más módon nem lehetett segíteni rajta; túl büszke volt, semhogy elfogadja, kivéve, ha ő is adott valamit cserébe. Ez a szonáta minden bizonnyal a legnagyobb szólóhegedű-alkotás Bach óta.
A Szólószonáta nehéz mű; Bartók ott volt ugyan, amikor 1944 végén először játszottam, a Carnegie Hallban, de sajnálom, hogy nem hallhatta valóban kiforrott előadásban; az évek során ez a zene egyre többet mondott nekem, és úgy érzem, mindannyiunknak, a legmélyebb szellemiség hangján. Az első tétel jelölése: Tempo di ciaccona - Bartók visszapillant Bach egyik monumentális szólóhegedű-művére, és kötetlen, de fegyelmezett magyar zenei nyelvre fordítja.
Ezt követi a fúga: agresszívebb, brutálisabb muzsikát talán sohasem játszottam.
Majd a derűs melódia következik,
végül pedig a gyors, táncszerű, illékony presto.
Volt néhány javaslatom a frazeálással, ujjrenddel, vonókezeléssel és más technikai problémákkal kapcsolatban - sokat el is fogadott. De amikor arra kértem, változtasson meg egy akkordot, amit csak roppant kínlódás árán lehetett lejátszani, azt felelte: 'Nem!'" (forrás: Yehudi Menuhin & Curtis W. Davis: Az ember zenéje)