Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

Yehudi Menuhin Bartókról és a szólószonátáról

2011. szeptember 26. - _romanista

"Bartók meghalt. Ha a legmagasabb mértékkel mérünk embert és művét: ő volt utolsó igazán nagy emberünk." (Márai Sándor: A teljes napló, 1945)

1945-ben a mai napon - 09-26-án - hunyt el Bartók Béla. Az alábbiakban Yehudi Menuhin visszaemlékezését olvashatjuk Bartókról és a szólószonátáról. Mint az ismeretes, Bartók utolsó éveit (1940 - 1945) Amerikában töltötte, ahol a kezdeti sikertelenség és nélkülözés után a Concerto (1943) sikeres bemutatóját követően Menuhin szólószonátát, míg William Primrose brácsaversenyt rendelt Tőle.

"Elég vakmerő voltam, hogy arra kérjem Bartókot, írjon nekem egy szonátát szólóhegedűre. Kérhettem volna nagy versenyművet is, vagy hegedű-zongoraszonátát, de a lehető legkevésbé akartam terhelni. Anyagilag semmilyen más módon nem lehetett segíteni rajta; túl büszke volt, semhogy elfogadja, kivéve, ha ő is adott valamit cserébe. Ez a szonáta minden bizonnyal a legnagyobb szólóhegedű-alkotás Bach óta.

A Szólószonáta nehéz mű; Bartók ott volt ugyan, amikor 1944 végén először játszottam, a Carnegie Hallban, de sajnálom, hogy nem hallhatta valóban kiforrott előadásban; az évek során ez a zene egyre többet mondott nekem, és úgy érzem, mindannyiunknak, a legmélyebb szellemiség hangján. Az első tétel jelölése: Tempo di ciaccona - Bartók visszapillant Bach egyik monumentális szólóhegedű-művére, és kötetlen, de fegyelmezett magyar zenei nyelvre fordítja. 

Ezt követi a fúga: agresszívebb, brutálisabb muzsikát talán sohasem játszottam.

Majd a derűs melódia következik,

 

végül pedig a gyors, táncszerű, illékony presto.

Volt néhány javaslatom a frazeálással, ujjrenddel, vonókezeléssel és más technikai problémákkal kapcsolatban - sokat el is fogadott. De amikor arra kértem, változtasson meg egy akkordot, amit csak roppant kínlódás árán lehetett lejátszani, azt felelte: 'Nem!'" (forrás: Yehudi Menuhin & Curtis W. Davis: Az ember zenéje)

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr113256076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.09.26. 21:28:39

nem sokat túloz Menuhin, mikor azt mondja, hogy "Ez a szonáta minden bizonnyal a legnagyobb szólóhegedű-alkotás Bach óta."

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2011.09.27. 07:18:24

@VulpesVulpes: És keveset miért túloz? Tudsz valamit, ami egy kevéssel nagyobb?

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2011.09.27. 07:25:24

Remélem egy napon meg tudok hallgatni majd belőle több mint 10 másodpercet. Miért is emigrált Bartók? Csak nem volt valami rejtegetnivalója? Ahelyett hogy itthon harcolt volna, védte volna a hazát, ahogy rendes magyar hazafiak tették a Don kanyarnál? Vagy az már büdös volt, kimenni a hóba és harcolni ahogy nagyapáink tették?

☉ ☾ 2011.09.27. 08:16:58

@Magyar Vitéz: ez a poszt nem neked szól, te ehhez bogár vagy, ilyen dolgokon neked nem kell gondolkodnod, mert ez téged csak még jobban összezavar - nagy valószínűség szerint az általad képviselt primitivizmus is emigrációs indok lehet.
Magyar Vitéz -, a Don kanyarnál NEM a hazát védték.

giga66 2011.09.27. 08:54:07

@☉ ☾: "te ehhez bogár vagy"
ez nagyon tetszik, ezt megjegyzem.
Bartók zenéje nem a kedvencem de azt el kell ismerni, nagyot alkotott.

Kutyuu 2011.09.27. 09:14:23

@Magyar Vitéz: Hóóó, ismét egy billentyűzethuszár, aki összehugyálja magát, ha valaki hangosabban szól rá. Ahogy már jelezték, a Don-kanyarnál k..vára nem a hazát védték, és végképp nem önként-dalolva. De ez már tényleg nem a te értelmi szintednek való...

Johnny Tinenbalm3.14 2011.09.27. 11:04:23

@☉ ☾: @Kutyuu: gratulálok, bedőltetek egy primitív szélsőbalos trollnak. remélem mentek tüntetni is, elő azokkal az esernyőkkel!

Kutyuu 2011.09.27. 11:26:39

@Johnny Tinenbalm3.14: Bedőltünk? Atya, a hülyeség oldalfüggetlen. Bocs, hogy nem folytatunk 2 órás magánnyomozást minden egyes marha hozzászólása után, bár nem gondolom, hogy az bármin változtatna.

alf (törölt) 2011.09.27. 17:12:45

Nem is akarom elhinni, hogy mert egyszer a politizálás betette ide a lábát, itt is ragadt! :(((
Pedig Bartók szólószonátáiról van szó. Talán lehetne a publikum kicsit alázatosabb. Még "bogár úr" is megérthetné, hogy itt most másról van szó, nem kell mindenbe beleszólni, ha az ember nem beszél szuahéliül, akkor ne beszéljen szuahéliül.

Nyáron Frankfurtban töltöttem néhány napot és egy délután egy különös emberhez hívattam meg arra a bizonyos kávé+süti (németeknél kötelezőbb mint az angoloknál az 5 órai tea) délutánra. Aztán a délután estébe fordult, jóféle borokból kezdtek a dugók elpárologni, s közben zene követett zenét. Aztán szó került Bartókról és a Ránki féle Mikrokozmosztól egyszer csak eljutottunk az I. Hegedűversenyig. Menuhinnal. És mint már számtalanszor életemben megértettem, hogy milyen kevés (vagy épp milyen sok?) választja el az egyszerű ember számára befogathatatlan káoszt a legzseniálisabb és legletisztultabb gondolatesszenciától.

Ja igen, tegnap 71 éve, hogy Bartók Béla meghalt. Nem kerek évforduló, de azért szomorú.

tnsnames.ora 2011.09.27. 18:48:24

@alf:
A "71 éve" hogy jött ki? ;)

alf (törölt) 2011.09.27. 20:24:02

@tnsnames.ora: Upppsz... Ezért már elsőben "buktatnak"... :))) De éppen nagyon számokban voltam benne, valszeg 66-ra gondoltam, aztán valami másért elhangzott a 71... de nem magyarázom.
Bocs.

Johnny Tinenbalm3.14 2011.09.28. 01:42:28

@Kutyuu: már a kommentből kilóg a troll-láb, de egyetlen kattintással elérhető a blogja, ahol szélsőséges gyűlöletbeszéd olvasható, nem kell nagyon nyomozni. szomorú, hogy ilyen gyenge szélsőbalos szövegnek bedőlnek emberek, de végül is egész pártokat is eltartanak ugyanezek.

Szegény Bartókot pedig Isten nyugosztalja.

tnsnames.ora 2011.09.28. 03:01:56

Egyébként jó a poszt, bár rövid, de ütős no meg többszörösen is aktuális, hiszen a mai embernek is van benne megfontolandó ha érzékeny/fogékony tud lenni.

Az egyik érdekesség: a művésznek éppúgy, mint embernek kiváló Menuhin tolakodásmentes egyszerű mégis mély külső szemlélőnek szívetmelengető hozzállása Bartókhoz.

A másik érdekesség a hegedűs szólószonáta mint kompoziciós műfaj. A laikus modern agy szerint ilyet lehet a legélvezetesebb komponálni, hiszen
(1) a legkevesebbet kell írni kottára konkréten egyetlen kottasort (pl.: Mahler szimfóniái kicsivel több 'papírmunkát' igényeltek),
(2) rengeteget lehet 'agyalni' magán a művön akár kirándulás közben is.
(3) miközben maga a hangszer rendkívül 'variábilis', potenciálisan sok lehetőség van benne: kevesebb mint egy orgonában, de csak egy brácsánál is sokkal-sokkal több.
(4) mégis óriási kihívás, hogy koherens legyen a szerző életművével az új darab, lejátszható legyen, a közönségnek meg befogadható, élvezetes egyáltalán érdekes legyen.

Tanulságos lehet az is, hogy a Bach utáni Bartókhoz hasonlóan sok-sok pianista beállítottságú zeneszerző, akik szintén írtak azért például hegedűversenyt vagy kamarazenét hegedűre, a szólóhegedűs darabokat miért ignorálták ilyen mértékben a szólóhegedűs műfajokat, pláne hogy Bach nyomán azért volt néminemű nemakármilyen előzmény is. Hogy Paganiniről már ne is beszéljünk, aki mondhatni 'populáris' szintre emelte az egész ügyet, ugyan nem bachi hőfokon és egyenletes színvonalon, de helyenként mégiscsak zseniálisan.
süti beállítások módosítása