Van egy CD-m: Arcadi Volodos Rachmanyinov harmadik zongoraversenyét játssza, utána jön pár szólódarab, köztük az opus 3-as sorozatból a Szerenád. Eddig szinte csak a zongoraversenyt hallgattam, aztán egyik este elcsíptem a Szerenád dallamát fél füllel. És azóta csak nem hagy nyugodni ez a dallam; ma egész nap arra vártam, hogy meghallgassam. Este meghallgattam az autóban, aztán meghallgattam a konyhában, most is ezt hallgatom, nem is tudom, hogy hanyadszor.
Azt hiszem, hogy az lesz a címe: Rachmanyinov és a kurvoid dallam. Lehetne az, hogy Rachmanyinov, a gaz csábító, vagy Rachmanyinov és a keleties dallamok, vagy orientális fűszerek, vagy Rachmanyinov és az érzékiség, de ez mind mellébeszélés lenne.
Egyes számú egyenes: 2012-ben újra jön Szokolov, én meg az elmúlt héten elővettem a tavalyi koncerten vásárolt CD-k közül a Beethoven lemezt, rajta a címben szereplő mű is.
Második számú: a héten élménybeszámoló érkezett Baselből Martha Argerich hangversenyéről: Sosztakovics első zongoraversenyét adta elő.
Harmadik számú egyenes: ma reggel a Hangversenykalauzban utána olvastam a Sosztakovics zongoraversenynek: "(...) A zárótétel szilaj kedvű, gyakran parodisztikus zenéjében a trombita a tréfacsináló. A jókedv tetőpontján meglepetés is éri a hallgatót: Beethoven G-dúr zongora-rondójának az elveszett garast tombolva kereső, groteszk témája hangzik fel a zongora nagyszabású kadenciájában."
A polcon egy másik kötetben a zongoradarabok: "Ez a kompozíció, amely népszerűségét elsősorban alcímének („Az elvesztett garas miatt támadt düh kitombolása egy capriccióban”) köszönheti, nyomtatásban csak a zeneszerző halála után, 1828-ban jelent meg. Opus-számát utólag kapta. 1945-ben azonban égy amerikai magángyűjteményben felfedezték a darab kéziratát, és érről egyrészt kiderült, hogy a mű 1800 előtt készült, másrészt hogy a nagy érdeklődést keltő alcím Anton Schindler kézírásából származik. Maga Beethoven viszont a kotta belső oldalára – a hangjegyek fölé – ezt írta: Alla ingharese quasi un capriccio. Nem csekély fejtörést okoz a rejtélyes 'ingharese' felirat (amennyiben helyesen olvasták!): értelme éppúgy lehet 'ungherese' (magyar), mint 'zingarese' (cigány), bár a zene karaktere egyikhez sem illik. De további magyarázatra vár a Schindlertől származó program (amely talán mégiscsak a zeneszerző ötletéből került a címlapra), valamint az, hogy ezt a nyilvánvaló remekművet – amelytől joggal remélhetett kedvező fogadtatást – miért nem adta közre Beethoven a maga idejében? A rondóformát ezúttal a variáció oldaláról közelíti meg a zeneköltő: szellemes változatokkal köríti a rondótémát, amelynek hangnemi terve a Minore (g-moll) és a mediáns (E-dúr) hangnemeket is magában foglalja."
Íme, a Beethoven darab Szokolovval:
Itt meg a zongoraverseny negyedik tétele. A felvétel érdekessége, hogy a szerző fia - Maxim - vezényel, a zongoraszólót pedig az unoka - Dmitrij Jr. - játssza:
Az előző bejegyzésben említett Alfred Brendel Mozart CD-n a h-moll adagio mellett megtalálható az a-moll rondó is. A lemezhez tartozó füzet együtt tárgyalja e két művet, ugyanis az ismertető szerint ezek kapcsolatba hozhatóak Leopold Mozart halálával. A rondó keletkezésének ideje 1787 - Mozart apja is ebben az évben halt meg -, az adagio-é pedig 1788.
A Hangversenykalauz így ír az a-moll rondóról: "E művét megelőzően csak egyetlen zongoraművet írt Mozart a-mollban: a párizsi szonátát, amely anyja elvesztésének megrázkódtatásait tükrözi. 1787 tavaszán – az a-moll rondó keletkezése idején – ismét foglalkoznia kellett az elmúlás gondolatával: meghalt egyik legkedvesebb barátja, a vele egykorú Hatzfeld gróf és Leopold Mozart egészségi állapota felől is aggasztó híreket kapott. '…Sohasem alszom el anélkül, hogy ne gondolnék rá: bármilyen fiatal vagyok is, másnap talán nem leszek többé…' – írja április 4-én, néhány héttel a rondó befejezése után apjának."
Utószó1: A fentebb említett a-moll szonáta egy korábbi bejegyzésben a blogra is felkerült Dinu Lipatti előadásában.
Utószó2: egy gondolat a h-moll adagio-hoz. A tegnapi bejegyzés két hozzászólása szerint Uchida széttöri a darabot. Nekem éppen ez tetszik benne: ahogyan a fájdalom töri meg az embert. A mű keletkezése 1788 márciusa, Leopold Mozart 1787. május 28-án halt meg. Talán ezzel együtt lett volna teljes a tegnapi poszt.
Íme, Uchidával még egyszer:
És egy teljesen más felfogás Horowitz előadásában:
Egy hét Mitsuko Uchidával címmel írtam élménybeszámolót májusban a japán zongoristanő budapesti fellépéséről. Úgy látszik, kapcsolatunk bizonyos szempontból állandó, ugyanis napok óta újra Uchidával kelek és fekszem.
Minden úgy kezdődött, hogy a héten egyik este Mozart zongoradarabokat hallgattam. Az A-dúr szonáta (KV 331) első tételének végén bóbiskoltam el, lényegében végigaludtam a második és harmadik tételt, és csak a szonáta után következő adagio közben ébredtem fel.
Vannak a zenehallgatásnak megismételhetetlen pillanatai, amelyeket azonban újra és újra át szeretnénk élni: nekem ilyen volt az ébredés az adagio-ra. Ennél súlyosabb és szomorúbb zongoradarabot nem nagyon tudok elképzelni.
A CD-n Alfred Brendel a szólista - rákerestem, hogy a YouTube-on kivel érhető el - én napok óta ezt hallgatom a "halk és intim" Uchidával:
Az alábbi élménybeszámoló ma reggel érkezett, fogadjátok sok szeretettel Gaborba élménybeszámolóját!
Ha széles körben feltettem volna a kérdést, hogy ki lesz december 7-én a legnagyobb "sztár" Baselben, valószínűleg szinte mindenki Rooneyt a Baselben vendégszereplő Manchester United tízesét említette volna.
Pedig az óvárosban a Stadt Casinóban a Verbier zenekar játszott Marta Argerich szólójával, és nagy örömömre Takács-Nagy Gábor karmesterrel. Nem vagyok zeneértő, de Argerich zongorajátékától már az éteren keresztül beleborzongtam. Első alkalommal hallhattam élőben és már előre készültem a YouTube-on Vele is elérhető Sosztakovics 1. zongoraversenyből.
Nyitó darabként Mendelsohn h-moll szimfóniáját hallhattuk a vonós kamarazenekartól. Az első csodálatos tétel segített ráhangolódni a Szosztakovics darabra. A zenekar csupa fiatalokból állt, akik a világ legalább földrészéről érkeztek.
Sokat vártam Argerich fellépésétől és a műtől is, ami tekintettel a csodálatos trombitaszólókra akár kettősversenynek is tűnhet. A nagy várakozás ellenére sem ért csalódás. Az eklektikus, asszonáns és disszonáns motívumok között pillanatok alatt váltó versenymű nagyszerű alkotás. Az egyes tételeken belül hol a harmónia volt érezhető, hol a világtól elfordulás, hol a 20 század háborúinak zenei leképeződései. Nem tudom szavakkal kifejezni hogy játszott Marta Argerich. A YouTube videón ez talán átjön, ráadásul a partnerek ugyanazok voltak tegnap este, mint a videókon. A ráadás az utolsó tétel volt.
Az első rész:
A második rész:
Annyira magával ragadott a mű minden másodperce, hogy szünetre hallgatóként is elfáradtam, és ilyet még nem éreztem koncerten.
A szünetben Marta Argerich dedikálta a koncertfelvételeiből álló 4 CD-s válogatást. Amikor megtudta (mert kérdezett is, nem csak írt), hogy magyar vagyok, Bartókról áradozott. Nemcsak a zongoraműveiről hanem a hegedűszonátáiról is. És azt is elmondta, hogy Takács-Nagy Gábortól hallotta, hogy Bartók több művét is éppen a baseli Stadt Casinoban mutatta be.
A második részben Dvorak csodálatos vonósszerenádját hallhattuk. A fiatal zenészek szinte lubickoltak a harmonikus, dinamikus és fiatalos mű játéka közben. Jó volt ez így. Az este nem bírt volna el még egy drámát a Sosztakovics mű után.
Ráadásként Mozart Divertimentójának egy tétele, majd a korábban hallott szerenád első tétele hangzott el.
Visszatérve az első kérdésre, hogy ki is volt az este sztárja Baselben? Aki nem a Stadt Casinoban ült, Streller és Frei nevét említené, akik góljaikkal a Baset juttatták a 16 közé, míg az MU kiesett. A "konkurens" mérkőzésről Takács-Nagy Gábor sem feledkezett meg, mert a ráadás konferálása előtt elmondta, hogy vezet a Basel az MU ellen.
Köszönöm minden zenésznek ezt az estét. Külön öröm, hogy a magyar karmester nagyszerűen irányította fiatal zenekart.
A bloggazda megjegyzése: a blogra korábban felkerült már Sosztakovics első zongoraversenye, a bejegyzése itt érhető el.
Ha széles körben feltettem volna a kérdést, hogy ki lesz december 7-én a legnagyobb "sztár" Baselben, valószínűleg szinte mindenki Rooneyt a Baselben vendégszereplő Manchester United tízesét említette volna.