Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

Élménybeszámoló Martha Argerich baseli fellépéséről

2011. december 08. - _romanista

Az alábbi élménybeszámoló ma reggel érkezett, fogadjátok sok szeretettel Gaborba élménybeszámolóját!

Ha széles körben feltettem volna a kérdést, hogy ki lesz december 7-én a legnagyobb "sztár" Baselben, valószínűleg szinte mindenki Rooneyt a Baselben vendégszereplő Manchester United tízesét említette volna.

Pedig az óvárosban a Stadt Casinóban a Verbier zenekar játszott Marta Argerich szólójával, és nagy  örömömre Takács-Nagy Gábor karmesterrel. Nem vagyok zeneértő, de Argerich zongorajátékától már az éteren keresztül beleborzongtam. Első alkalommal hallhattam élőben és már előre készültem a YouTube-on Vele is elérhető Sosztakovics 1. zongoraversenyből.

Nyitó darabként Mendelsohn h-moll szimfóniáját hallhattuk a vonós kamarazenekartól.  Az első csodálatos tétel segített ráhangolódni a Szosztakovics darabra. A zenekar csupa fiatalokból állt, akik a világ legalább földrészéről érkeztek.

Sokat vártam Argerich fellépésétől és a műtől is, ami tekintettel a csodálatos trombitaszólókra akár kettősversenynek is tűnhet. A nagy várakozás ellenére sem ért csalódás. Az eklektikus, asszonáns és disszonáns motívumok között pillanatok alatt váltó versenymű nagyszerű alkotás. Az egyes tételeken belül hol a harmónia volt érezhető, hol a világtól elfordulás, hol a 20 század háborúinak zenei leképeződései. Nem tudom szavakkal kifejezni hogy játszott Marta Argerich. A  YouTube videón ez talán átjön, ráadásul a partnerek ugyanazok voltak tegnap este, mint a videókon. A ráadás az utolsó tétel volt.

Az első rész:

A második rész:

Annyira magával ragadott a mű minden másodperce, hogy  szünetre hallgatóként is elfáradtam, és ilyet még nem éreztem koncerten.

A szünetben Marta Argerich dedikálta a koncertfelvételeiből álló 4 CD-s válogatást. Amikor megtudta (mert kérdezett is, nem csak írt), hogy magyar vagyok, Bartókról áradozott. Nemcsak a zongoraműveiről hanem a hegedűszonátáiról is. És azt is elmondta, hogy Takács-Nagy Gábortól hallotta, hogy Bartók több művét is éppen a baseli Stadt Casinoban mutatta be.

A második részben Dvorak csodálatos vonósszerenádját hallhattuk. A fiatal zenészek szinte lubickoltak a harmonikus, dinamikus és fiatalos mű játéka közben. Jó volt ez így. Az este nem bírt volna el még egy drámát a Sosztakovics mű után.

Ráadásként Mozart Divertimentójának egy tétele, majd a korábban hallott szerenád első tétele hangzott el.

Visszatérve az első kérdésre, hogy ki is volt az este sztárja Baselben? Aki nem a Stadt Casinoban ült, Streller és Frei nevét említené, akik góljaikkal a Baset juttatták a 16 közé, míg az MU kiesett. A "konkurens" mérkőzésről Takács-Nagy Gábor sem feledkezett meg, mert a ráadás konferálása előtt elmondta, hogy vezet a Basel az MU ellen.

Köszönöm minden zenésznek ezt az estét. Külön öröm, hogy a magyar karmester nagyszerűen irányította fiatal zenekart.

A bloggazda megjegyzése: a blogra korábban felkerült már Sosztakovics első zongoraversenye, a bejegyzése itt érhető el.

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr213447486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

limola 2011.12.08. 12:58:21

A zenekar és a karmester tényleg nagyon jó volt,ők hozták Shostakovichot,de Argerichnak nem az ő világa.Persze a brilliáns zongorajáték kárpótol érte,Martha az egyik nagy kedvencem.
És hogy milyen gyönyörűen lehet öregedni.Martha tündököl kora ellenére is.

alf (törölt) 2011.12.08. 15:09:35

Hmmmm... irigykedem! Marta Argerich élőben (Gulda legendás tanítványa) és ezek a darabok!
Nyami..!

limola 2011.12.08. 15:38:32

Rigor mortisnak : A csacsiságot ő írta,mert semmit sem értett az írásomból.

futura 2011.12.09. 00:48:34

limola.
Tiszteletben tartva véleményed, hozzá tenném a sajátomat is. Martha Argerich egyik legkiválóbb Sosztakovics interpretátor. Sokat tesz műveinek a népszerűsítéséért.. Különböző fesztiválokon alkalmi kamara együttesekkel nagyon sok ismert, és kevésbé ismert darabját adják elő a Mesternek. Ha csak a Verbier-i fesztivál programját nézzük át az utóbbi években, ez rögtön szembeszökő. Ha pedig meg is hallgatjuk (legegyszerűbben a Medici Tv.-én), nem sok helye marad a vitának.
Nagyon örülök Takács.Nagy Gábor felívelő karmesteri pályájának, a magyar karmesteri nagyságok sorozata nem ér véget! Nekem kissé tanáros a stílusa, de hihetetlenül precíz és plasztikus.

limola 2011.12.09. 10:01:28

@futura: Kérlek is hogy tartsátok tiszteletben a véleményem és megköszönném.Ti írjátok a tiéteket ,legyen nektek igazatok:a saját szemszögetekből.Az hogy ennyire nem értetek,valamit bizonyít a számomra de nem akarok senkit bántani.

futura 2011.12.09. 15:46:28

@limola:
Nem is kell kérned a véleményed iránti tiszteletet, az jár.

De, nem értem ki az a TI, amikor válaszolsz nekem (nálad "nekünk") Egy sima zenerajongó vagyok mint Te. Ha valami eszembe jut megírom. Nem képviselek semmilyen csoportot, szervezetet.

Gaborba 2011.12.09. 16:55:21

Hallgatom a koncerten vásárolt CD-ket.

Két meglepetés is ért:
1. Nem ismertem Beethoven 3-as versenyét, pedig nagyon szeretem Beethoven zongraműveit. Csak számora volt ismeretlen ez a darab?

2. Pletnov Fantasia Helvetica
A kortárs komolyzene reklámja (Part az Amélie filmben feldolgozott Fatrese mellett)
Zseniális alkotás

U.i Bevallom az Ars Novat nem tudom hallgatni, de a Notturnoban is hallható néha gyönyörű néhány éves alkotás
süti beállítások módosítása