Chaplin azt állította, hogy életében három zsenivel találkozott: Einsteinnel, Churchill-lel és Clara Haskillal.

És ha tegnap az egyik hozzászólás így szólt a Mindennapi klasszikusok Facebook oldalán: "Clara Haskil elbűvölő", akkor nagyon érdemes ezt is meghallgatni Vele. Én délután tettem ezt a munkahelyemen, miközben dolgoztam. Nemrég sötétedett be, de még senki nem kapcsolta fel a lámpát az asztalán: ez a félhomály ideális volt ehhez a zenéhez.

Az egyes tételek: 1. Idegen országokról és emberekről; 2. Különös történet; 3. Fogócska; 4. Kérlelő gyermek; 5. Teljes boldogság; 6. Fontos esemény; 7. Álmodozás; 8. A kandallónál; 9. A vesszőparipán; 10. Csaknem túl komoly; 11. Megfélemlítés; 12. A gyermek elszenderül; 13. A költő szól

Clara Haskil életéről bővebben: mr3-bartok.hu

Ez a bejegyzés tulajdonképpen a Mikulás ajándéka a Mindennapi klasszikusok oldal olvasóinak.

Az első felvétel Clara Haskillal - a klasszikus verzió:

A második pedig Fasil Say előadása:

Utóirat: ezt a dallamot Dohnányi is feldolgozta op. 25-ös, Változatok egy gyermekdalra című rövid zenekari művében.

Első rész:

Második rész:

Az egyik kedvencem Mozarttól a hárfára és fuvolára írt C-dúr versenymű. (K 299.)  Ezt a művet jó sok évvel ezelőtt láttam a Zeneakadémián, a karmester Kobajasi Kenicsiró volt. Az orgonaülésen ültem, szinte egy vonalban a hárfával - nagyon nagy élmény volt így látni és hallani a darabot. Valamiért Karácsony előtt szeretem hallgatni, ezért is ezt teszem most ki a blogra az évfordulóhoz kapcsolódóan - szerintem igazi adventi zene.

Elég sok írás található az interneten erről a darabról, én ezekből csak két részletet szeretnénk ide beszúrni:

"A mű 1778. áprilisában keletkezett. Mozart ekkor Párizsban járt. Pártfogója, Grimm báró közbenjárása nyomán Guines herceg házában fogadta a fiatal muzsikust. Mozart levelében elragadtatással ír arról, hogy milyen hasonlíthatatlanul szépen fuvolázott a herceg, leánya pedig milyen nagyszerűen hárfázott. A látogatás azzal végződött, hogy a herceg versenyművet rendelt Mozartnál a maga és leánya számára." (forrás: wikipédia)

"A C-dúr fuvola-hárfaversenyt gyakran éri vád a Mozart-irodalomban amiatt, hogy túlságosan keresi a megrendelő kegyét – az alkotás kárára. Kétségtelen, hogy a mű szerkezeti komplexitását, harmóniakezelésének mélyértelműségét tekintve aligha vetekedhet az 1780-as évek nagy billentyűs concertóival." (forrás: mr3-bartok.hu)

Itt is sikerült megtalálni a teljes művet egy videón:

P-nak

Az egész így kezdődött - egy korábbi bejegyzésben már megírtam:

"Mit szeretnél?" - kérdezem a gyerekemet: nemsokára négyéves kislány -, "menjek oda Hozzád rajzolni vagy maradjak itt?" "Maradj ott, rajzolok egyedül" - mondja. Maradok tehát a kanapén és elindítom nem is tudom, hogy hanyadszor a címben szereplő darabot:

Ülünk csöndben a kicsi lakásban, Ő rajzol, színes papírokat vagdos, az apró négyzeteket egy rajzlapra ragasztja. Egyszer csak megszólal - teljesen magától -, kicsit nekem, kicsit magának mondja: "Ez nagyon szép zene..."

Ez volt az első alkalom, hogy zongorazenét hallgattunk, idén februárban történt. Most hétvégén aztán megint így történt alakult. 

Megbeszéltük, hogy nem megyünk sehová; ülünk bent a jó meleg szobában, P. az ölemben, nagyon komolyan mondja: "Papa, Te mindig mondd meg, hogy milyen színű legyen, én meg kiszínezem..." Aztán egy idő múlva: "Most színezz Te, én meg megmondom, hogy milyenre..." Így üldögélünk két órán keresztül, néha azért lerakom, aztán megint az ölembe ül.

Meghallgatjuk a két- és háromszólamú invenciókat, szinte a teljes Goldberg-variációkat, aztán a Schubert impromptuket, közben kiszínezünk három vagy négy képet; Ő olykor fest és vagdos, meg ragasztgat.

Én meg abban reménykedem, hogy ha legközelebb megkérdezem majd, hogy mit hallgassunk rajzoláshoz, ugyanazt válaszolja majd, mint most hétvégén: zongorazenét.

A pénteki Muzsikáló délutánban hallottam az f-moll impromptu végét. Némethy Attila ezt mondta: "Valami megfoghatatlanul szomorú van ebben a zenében (...) és maga az f-moll hangnem sem véletlen, persze, az f-mollban nagyon szomorú zenéket lehet írni."

"Schubert váratlanul a Hétköznapi Ember hangján szólalt meg. Beethoven felforgatja a világot, milliókhoz beszél, míg Schubert az egyes emberek szívéhez szól."

(Az idézet forrása: Yehudi Menuhin és Curtis W. Davis Az ember zenéje című könyve)