Kétrészes bejegyzés-sorozatunkban Beethoven hegedűre és zongorára írt szonátáival foglakozunk kicsit részletesebben. A sorozat első része hiánypótlás is egyben, hiszen a blog legelső bejegyzése tulajdonképpen az Op. 24-es F-dúr „Tavaszi” szonáta első tételének megosztása volt minden különösebb ismertető nélkül. A sorozat megírásához főként az egyik előző posztban említett Papp Viktor könyvet hívtuk segítségül.

„Hegedűre és zongorára tíz szonátát írt. Jellemzőjük a domináló zongoraszólam, amit azzal magyarázhatunk, hogy ezeket a műveket bizonyos alkalmakon hangversenyző művészek számára írta a mester s a zongorát ilyenkor rendszerint ő maga játszotta. A versenyző elem túlsúlya miatt inkább zenekari kíséret nélküli kettős-versenyművek. Egy kivételével az 1798-1803 években készültek, tehát abban az időben, amikor Beethovent inkább mint virtuózt ünnepelték és sokszor lépett a nyilvánosság elé kiváló hegedű- és gordonkaművészek társaságában.

A hegedű-zongora szonátáknak formai tekintetben jellegzetességük, hogy túlnyomó részben három tételesek. Az első három szonáta (op. 12) még Haydn és Mozart befolyása alatt áll, de a következőek már teljesen egyéniek. A tíz közül legnépszerűbb az F-dur (op. 24.) és az A-dur (op. 47.). Az előbb említettet a benne megnyilatkozó hangulat jellemzésére közkeletűen Tavaszi szonátá-nak nevezik. Első tételében a hegedűszólam vidámsága s friss ritmusai napsugaras májusi reggel hangulatára emlékeztetnek. Az adagio lágy harmóniái boldogságot, békességet énekelnek, a rövid scherzo humora Haydnra emlékezetet s pajkos gyermekek ártatlan incselkedéseinek vidám hangulatát kelti. A rondo is kedves, játékos.”

A zárótételhez hadd tegyünk hozzá egy rövid részletet Pándi Marianne Hangversenykalauz című könyvéből:

„A zárórondó szívhez szóló témáját a zongora mutatja be. Ez a dallam a felhőtlen beethoveni derű csodálatos perceit örökíti meg. Ha egy időre mollba fordulón elborulni látszik, ez csak ürügy arra, hogy a következő ütemben annál vidámabban kacaghasson. Hangzás szempontjából, figyelembe véve a két hangszer sajátosságait, ez a tétel a mű fénypontja. Ragyogó befejezése valóságos diadala a pasztorális F-dúr hangnemnek éppúgy, mint a művet megszólaltató hegedűnek és zongorának.”

Az első tétel: Allegro 

A második tétel: Adagio molto espressivo

A harmadik tétel: Scherzo. Allegro molto 

A negyedik tétel: Allegro ma non troppo

Bár Beethoven hétvégét terveztünk, mi sem mehetünk el szó nélkül a nagyvilág történései mellett: a tegnapi Bajnokok Ligája döntőben győzelmet arató Internazionale tiszteletére szóljon Verdi Aidájából a Bevonulási induló!

És talán felmerül a kérdés: hogyan kerül a labdarúgás egy klasszikus zenével foglalkozó blogba? Hadd válaszoljunk egy Brahmsról szóló idézettel és egy Sir Bobby Robsonról beszúrt videóval:

„Röviddel ezután kiderült, hogy rákos. 1897. március 7-én még megjelent 4. szimfóniája előadásán. A végén a közönség és a zenekar felállva tapsolt az élettől búcsúzó szerzőnek. Kevesebb mint egy hónapon belül a zeneszerző meghalt.” (Anne Gray: Komolyzenei kalauz)

Az ígért videó elé csak tőmondatokban: 2009. július 31-én hunyt el Sir Bobby Robson az angol labdarúgás legendás egyénisége. Bobby Robson az 1990-es világbajnokságon az elődöntőig vezette az angol csapatot, ahol csak 11-esekkel maradt alul a későbbi győztes NSZK-val szemben. Halála előtt egy héttel a tiszteletére, valamint rákellenes alapítványa javára rendezett gálamérkőzésen vette át az UEFA életműdíját, illetve a Newcastle United stadionjában búcsúzott tőle a közönség. Forrás, illetve Sir Bobby Robsonról bővebben:http://nst.blog.hu/2009/07/31/bobby_robson_1933_2009 

Nem is gondoltuk, hogy egy jó tíz évvel ezelőtt vásárolt antikvár könyv milyen jó szolgálatot tesz majd e blog írásakor. A könyv 1927-ben jelent meg Beethoven élete és művei címmel, a mű szerzője Papp Viktor.

Egy rövid részletet hadd tegyünk közre: ez Beethoven és Schubert kapcsolatáról szól, e bejegyzéssel búcsúzunk átmenetileg Schuberttől, illetve ezzel vezetjük be a Beethoven hétvégét.

„Schubertet is ismerte Beethoven. Mikor nagy betegségében Schindler, a jó barát, a mester némi szórakoztatásáról akart gondoskodni, összeszedte Schubertnek vagy hatvan dalát, – jórészt kéziratban – s elvitte Beethovennek. A nagy mester addig csak öt dalát ismerte a nagy költőnek s mikor meglátta a hatalmas gyűjteményt, igen csodálkozott ezen a termékenységen: mikor pedig mondták neki, hogy Schubert már vagy ötszáz dalt írt, – alig akarta elhinni. Szeretettel forgatta a kótákat, sokszor órák hosszat foglalkozott velük, nagyon tetszett neki Iphigenia monológ-ja, A mindenható, A fiatal apáca, A szép molnárlány dalciklus stb. s fellelkesülve, többször mondotta:

– Schubertben igazán isteni szikra lakozik! Ha ezeket a jó szövegeket én kaptam volna, én is megzenésítettem volna.

Beethoven a dalokból annyira megkedvelte Schubertet, hogy zongoraszerzeményeit és operáit is meg akarta ismerni, de ebben halálos betegsége már megakadályozta.

Schubert a mestert halálos ágyán meglátogatta. Schindler vezette őt Beethovenhez s mikor jelentették neki, hogy Schindler és Schubert van itt, öröm futotta át szenvedő arcát s azt mondta:

– Először Schubert jőjjön..."

És hogy zene nélkül ez a poszt se kerüljön ki: A mormotás fiú dala 

Brahms komor harmóniáitól egészen hamar igazán napfényes zenékig jutottunk el: a csak a Facebookon megosztott Beethoven Románcokhoz.

Hadd osszunk meg még egy igazán napfényes és vidám zenét - sajnos ezt is csak két részletben -, Felix Mendelsohn hegedűversenyének első tételét.

Mendelsohnról mondta Antal Imre - akivel jelen sorok írója egy időben meglehetősen sok időt töltött el a Damjanich utcai Piroska vendéglőben: "Ha valami vidám és nagyon boldog zenét hall az ember, és első hallásra nem tudja sehová sorolni, akkor biztos lehet benne, hogy Mendelsohn zenéje az..." (Az idézet nem teljesen pontos, de a mondanivaló egészen biztosan ez volt)

Folytassuk a kultúrmissziót egy gyors bejegyzéssel ebédidőben; még mindig Dvorak, és még mindig gordonka: Az erdő csendje (Silent Woods, OP 68., No. 5.)

Nincsen időnk most információkat keresni az interneten, műveltségünk e művet illetően hiányos, de azért nagy szeretettel osztjuk meg ezt a szerintünk csodaszép darabot: