Reggel a Youtube-on keresgéltem a Facebook oldalra az első zenét Oscar Petersontól - 1925-ben a mai napon született -, amikor teljesen véletlenül rátaláltam egy Ella Fitzgerald A hard day's night feldolgozásra. Utána - ahogyan lenni szokott - egyik feldolgozás jött a másik után: ezeket szeretném most megosztani. A bejegyzés aktualitását talán a tegnapi Iron Maiden koncert adhatja sokaknak, akiknek ez most egy nehéz délelőtt az elmúlt éjszaka és a hajnal után.
(Megjegyzés: nem minden esetben, sőt, az esetek többségében nem vagyok feldolgozás párti, a lenti feldolgozásokat azonban szerintem nagyon érdemes meghallgatni)
Először azért az eredeti:
Ella Fitzgerald:
Peggy Lee:
Joey Arias:
Gary McFarland & a vibrafon:
Fuchsia Peach:
A fentieken kívül még számtalan feldolgozás érhető el, de a szokásokhoz hívan most is csak hat videót szeretnénk megosztani.
A bejegyzés ötletét a múlt heti Liszt-poszt adta, ahol a kedves Olvasók a kommentekben arról is értekeztek, hogy szerintük ki a legjobb Liszt játékos.
Hat előadóval szeretném most megosztani a fentebb említett művet, és akkor jöjjenek a kommentek, ha a kedves Olvasók is úgy gondolják: kivel tetszik ez a részlet a legjobban, illetve ki a legjobb Mozart előadó?
A mai napon harmadszor is megnéztem a Kovásznai kiállítást. Az első alkalommal hölgy- és gyerektársaságban láttam - ezt nem is nevezném igazi látogatásnak, mondjuk inkább feszes sétának. Ekkor döntöttem el azonban, hogy még egyszer biztosan meg fogom nézni, végül még két alkalom lett az elhatározásból.
A kiállítás és a hozzá tartozó animációs filmek meglehetősen tömény vizuális élményt nyújtanak, így e két alkalommal jó harminc-negyven perc után azzal szórakoztattam magam, hogy találok-e zenei megfelelőt egy-egy képhez. A zenei asszociációk igen széles skálán mozogtak: Beatles, Richard Strauss, Schubert, Wagner, Szécsi Pál és Cseh Tamás.
Már a második alkalom után meg akartam írni ezt bejegyzést: egész héten ott járt a poszt gondolata a fejemben, kicsit talán nyomasztott is: hol éppen csak, máskor egészen erősen. Végül egyáltalán nem bánom, hogy nem írtam meg korábban: a bejegyzés-sorozat első része így pont Cseh Tamás halálának első évfordulójára esik.
Az első az 1960-as Tu sei romantica kép:
Ennél a képnél - de csak ennél - két zenét szeretnék megosztani, az első egy Szécsi Pál dal:
A másik már Cseh Tamás: A hatvanas évek
A Presszó sorozatból egy, a Festmények a Körúti esték című filmhez sorozatból pedig két képet szeretnék megosztani, természetesen a Presszó című dallal:
A fenti képen egyébként Szeberényi, a neves közgazdász. Legalábbis szerintem.
Végül az utolsó párosítás: három kép "A Festmény sorozat a 74-es nyár emléke című filmhez" sorozatból, és a Másik Jánossal énekelt Budapest című dal. (A kiállításon vetített Habfürdő című animációs film zenéjét Másik János szerezte)
Miután meghallgattuk, három "olvasmányélmény" jutott eszünkbe, ezeket most megosztjuk.
Az első teljesen általános, a Füveskönyv 94. "cikkelye" (A zenéről): "Tolsztojnak igaza volt, a zene a legnagyobb kerítő, a legveszedelmesebb csábító. Az értelem szűkölni kezd, mikor zenét hall. A zene értelemellenes. Nem megérteni akar, mint az értelem, hanem szétáradni, feldúlni, lefegyverezni, elcsábítani, megérinti bennünk a titkosat és fájdalmasat, feltárja azt, amit oly gondosan rejtettünk magunk elől, minden eszközzel fegyelmeztünk - olyan, mint a tavaszi vadvíz, feldúlja az értelem által aggályosan parcellázott, megművelt és megmunkált, szabályozott és fegyelmezett területeket. Ahová a zene kiárad, ott az értelem törvényei nem érvényesek többé. A gyönyörűségben, melyet a zene ad, a halálvágy kéjes megsemmisülésének beteg érzései hullámoznak. A zene: támadás. Az ember, aki életét a megismerésre, a fegyelemre és a valóságra tette föl, védekezzen a zene ellen, fogja be fülét. Zene nélkül sokkal szegényebb az élet. De emberibb, keményebb, szomorúbb és értelmesebb."
A második már Lisztről szól, Anne Gray Komolyzenei kalauz című könyvéből való, illetve ő is idéz (Harold Schonberg: Nagy zongoraművészek): "Liszt kilépett a színpadra, megrázta sörényét, magasra emelte a kezeit, és lecsapott a billentyűkre. Húrok pattantak, hatalmas hangtömbök töltötték meg a teret, a zongora hangszínének és az idegizgalomnak egy új világa tárult fel, amint a virtuózok királya végigsöpört a billentyűzeten... Zongoraestjei bacchusi őrjöngésbe taszították a hölgyeket."
Végül a harmadik a Fábry Sándorral a Heti Válaszban készült interjú:
"- Ellentmondást látunk a polgári neveltetésű Fábry Sándor és a Showderben látható, gyakran vulgáris alak között. Szerepet játszik?
- A polgári neveltetés stimmel. Elsősorban apám révén. Ugyanakkor a családunkban soha senki nem tett úgy, mintha nem testből volna. Semmifajta álszentség nem övezte ennen korpuszunkkal kapcsolatos rusztikusabb megnyilvánulásainkat. Apám, az angol liberális szellemiség jegyében, kapukat nyitogatott, de soha nem zavart be egyiken sem. Bármit olvashattam, Hunyady Sándor A vöröslámpás házától Kraft-Ebbing elmekórtanán át Vilma néni háztartási tanácsadóján és a Kommunista kiáltványon keresztül a Pallas Lexikon prostitúció szócikkéig. A vizeletét a szekrény tetején üvegekben gyűjtő Vajda Jánostól, a tanítványait a zongorán "megkoitáló" (apám kifejezése) Liszt Ferencen át Ferencsik János avagy Szókratész homoszexualitásáig bármiről szó eshetett. Egyáltalában: lényeges volt a másik ember, ha tetszik, a tolerancia."
Játékra hívjuk a kedves Hallgatókat: a fenti művet több előadóval is megosztjuk: kíváncsian várjuk, hogy kinek melyik tetszik. Az előzményről röviden: az előző két bejegyzésben valami véletlen folytán ugyanez a darab került ki először Richterrel, aztán Cziffra Györggyel. Kezdjük is velük, először Richter:
Cziffra György:
Gulda természetesen nem maradhat ki:
Maria Joao Pires - minél többet nézzük és hallgatjuk, annál jobban szeretjük...
A mai napon harmadszor is megnéztem a 
