A Facebook oldalon hozzászólásként kaptuk az alábbi videót:

Miután meghallgattuk, három "olvasmányélmény" jutott eszünkbe, ezeket most megosztjuk.

Az első teljesen általános, a Füveskönyv 94. "cikkelye" (A zenéről): "Tolsztojnak igaza volt, a zene a legnagyobb kerítő, a legveszedelmesebb csábító. Az értelem szűkölni kezd, mikor zenét hall. A zene értelemellenes. Nem megérteni akar, mint az értelem, hanem szétáradni, feldúlni, lefegyverezni, elcsábítani, megérinti bennünk a titkosat és fájdalmasat, feltárja azt, amit oly gondosan rejtettünk magunk elől, minden eszközzel fegyelmeztünk - olyan, mint a tavaszi vadvíz, feldúlja az értelem által aggályosan parcellázott, megművelt és megmunkált, szabályozott és fegyelmezett területeket. Ahová a zene kiárad, ott az értelem törvényei nem érvényesek többé. A gyönyörűségben, melyet a zene ad, a halálvágy kéjes megsemmisülésének beteg érzései hullámoznak. A zene: támadás. Az ember, aki életét a megismerésre, a fegyelemre és a valóságra tette föl, védekezzen a zene ellen, fogja be fülét. Zene nélkül sokkal szegényebb az élet. De emberibb, keményebb, szomorúbb és értelmesebb."

A második már Lisztről szól, Anne Gray Komolyzenei kalauz című könyvéből való, illetve ő is idéz (Harold Schonberg: Nagy zongoraművészek): "Liszt kilépett a színpadra, megrázta sörényét, magasra emelte a kezeit, és lecsapott a billentyűkre. Húrok pattantak, hatalmas hangtömbök töltötték meg a teret, a zongora hangszínének és az idegizgalomnak egy új világa tárult fel, amint a virtuózok királya végigsöpört a billentyűzeten... Zongoraestjei bacchusi őrjöngésbe taszították a hölgyeket."

Végül a harmadik a Fábry Sándorral a Heti Válaszban készült interjú: