A blog nagy mesélője, tnsnames.ora ismét bejegyzést érő hozzászólással örvendeztett meg minket. Az "olasz mű - olasz karmester" poszthoz először megosztott egy videót: Gilels Rachmanyinov darabot játszik; orosz szerző - orosz előadó, majd az alábbi személyes történetet osztotta meg:
"Ehhez a darabhoz egyébként egy egyszerre megható és megrázó élményem is kötődik. Mint egyik legjobb féléves átlagot elérő főiskolás hallgató, 1984-ben három hét orosz nyári szakmai gyakorlatra mehettem nyolcadmagammal (Moszkva, Leningrád). A szállás, ahol laktunk volt egy idős őszhajú portás (!), valamiért kiszúrt engem (valószínűleg azért, mert tizesével vásároltam a Melodia-lemezeket, alig bírtam hazahozni őket) és elvitt a hotel nagytermében lévő jó állapotú zongorájához és személyesen nekem eljátszotta ezt a fenti g-moll prelüdöt. Fantasztikus egyúttal maradandó élmény volt."
Eddig az idézet, jöjjön most az említett darab:
Ide most nyilván valamilyen orosz vagy volt szocialista idézet, filmjelenet illene vagy valamilyen személyes történet - nyilván számtalan ilyen van, a nagy mesélőről azonban nekem ismét egy Márai idézet jutott eszembe - Krúdyról írja:
"Megszólal - írja róla Márai -, és csend lesz szava nyomán. Az élet zsivaja elhal. Valahol magyarul beszélnek, egy nő halkan mond valamit, egy utcát látunk, a tücskök zenéjét halljuk. Egy férfi felel, s megkezdődött a varázslat. Üljünk csendesen, figyeljünk."
A Lipatti-Haskil International Fondation oldalon találtam az alábbi képet: Enescu blessing a young Lipatti. (Enescu volt egyébként Lipatti keresztapja)
Dinu Lipattiról (1917 - 1950) először Varnus Xavér Isten megbocsájt: az a mestersége című könyvében olvastam. A teljes írás itt érhető el, illetve erről a bizonyos, a címben említett utolsó koncertről így ír:
"Csodálatos indulását a háború megakasztotta, s visszatért Romániába, ahonnan 1944-ben vándorolt ki zongoraművész menyasszonyával, Madelaine-nel Skandinávián keresztül Svájcba: saját bevallásuk szerint öt frankkal érkeztek meg. Hamarosan a genfi Zeneakadémia professzora lesz, s ugyanabban az évben közli véle orvosa, hogy leukémiás. Születésétől fogva törékeny egészsége napról napra gyengül, ám ő mégis tanít és koncertezik rendületlenül. 1950-re állapota aggasztóvá válik, s ekkor megpróbálkoznak az Amerikában éppen kifejlesztett csodagyógyszerrel, a cortisonnal, amelynek napi adagja 50 dollárba került: a költségeket Yehudi Menuhin, Charles Münch és genfi rajongói adják össze. A gyógyszer látszólag csodát tesz, s egy rövid nyárra megint egészségesnek érzi magát: ekkor veszi lemezre Bach B-dúr partitáját és Chopin keringőit. Szeptember elején azonban szervezete végleg összeomlik, ám orvosa ennek ellenére sem tudja lebeszélni arról, hogy hangversenyt adjon egy svájci zenei fesztiválon. Délután érkeznek meg a városba, s már a szállodai szobában állandó légszomj-rohamai vannak. Hűséges orvosa tizenegy injekciót fecskendez bele, s amikor kicsit jobban lesz, elkezd öltözködni, majd elindul a szálloda előtt várakozó kocsihoz. A hangversenyterem bejáratánál az emberek könnyes szemmel és tapsviharral fogadják: mindenki tudja, hogy ez az utolsó hangversenye. A húsz lépcsőfokot fél óra alatt tudja csak megtenni.
Koncertjén ugyanazokat a műveket játsza, amelyeket a nyáron már lemezre vett: a Bachon és a Chopin-eken kívül két Schubert Impromptut és Mozart a-moll szonátáját."
Az első megosztás a Bach partita első része:
A Bach partita második része:
A Chopin keringők közül a nagy kedvenc h-moll...
... és cisz-moll keringő:
"Az utolsó Chopin-keringő közben azonban elhagyja maradék ereje is: néhány ütem után abbahagyja, hosszú percekig csukott szemmel ül a zongora előtt, majd egyszerre belekezd Bach egyik koráljába."
Az a bizonyos utolsó Chopin keringő - a fentiekkel ellentétben ez nem élő, hanem stúdió felvétel:
"E korállal búcsúzott el közönségétől, hivatásától s az életétől, bár még hátra van két, kínkeserves hónap."
Mielőtt kitenném a fentebb említett Bach művet, hadd idézzek a Wikipedia Dinu Lipattiról szóló cikkelyéből, ugyanis ez a bizonyos mű hatalmas jelentőséggel bír Lipatti életében.
"He gave his first concert, at the École Normale, on 20 May 1935. However, three days before the concert, Paul Dukas died; in memory of Dukas, Lipatti's first piece at his concert, and the piece he first publicly performed as an adult pianist, was J. S. Bach's Jesu, Joy of Man's Desiring." A lényeg tehát: Mint felnőtt zongorsita, első koncertjét 1935. május 20-án adta. A fellépés előtt három nappal hunyt el Paul Dukas - Lipattit többek között Ő tanította. A koncert és Lipatti első nyilvános darabja ugyanaz a mű volt, amellyel az utolsó fellépésén a közönségtől búcsúzott.
(Utószó1: csináltam egy lejátszási listát, egyelőre a Chopin keringők és az utolsó darab nélkül - ezeket majd pótolom -, de a Mozart szonáta és a Schubert darabok addig is meghallgathatóak ott.
Utószó2: ezt a bejegyzést megírni és a felvételeket megkeresni maga volt a boldogság)
A hétvégi Sosztakovics bejegyzés hozzászólásaiban felmerült, hogy orosz művet orosz, cseh művet cseh karmester él át a legmélyebben, és így ő is vezényli a legjobban, a legszebben - ha egyáltalán létezik ilyen, hogy "legjobban, legszebben vezényelni"...
Korábban a Facebook oldalra kikerült egy videó - a nagyszerű és nagyon szeretett Riccardo Muti vezényli a Parasztbecsület Intermezzóját - ez azért mintha a fenti teóriát igazolná...
És hogy ez a bejegyzés se maradjon idézet nélkül, egy gyerekkori kedvenc könyvhöz - Edmondo De Amicis: Szív - írt ajánlóból szeretnék idézni - ez korábi posztban ugyanez az idézet már szerepelt egyébként...
„- A Szívet ismered-e?
- Igen, persze, hisz ez is olasz könyv.
- Több. Olaszország kapuja a Szív. Ez az impérium a szívburokig terjed. (…) Tudod, kik a halhatatlanok? A szív fiai. Menj ki az utcára, kérdezd meg, ki tud megnevezni három miniszterelnököt vagy három tábornokot a világháború idejéből, vagy hogy ki volt a miniszter öt évvel ezelőtt! Senki se tudja. A kis savoyai dobost, a nagyanyjáért vérző romagnolait ismerik. Élnek. Vannak. Halhatatlanok.” (Lénárd A. Sándor)
A tegnapi facebook-os orosz-nap után este teljesen véletlenül egy eddig nem posztolt - szintén orosz - művet találtam a Youtube-on: ez a címben szereplő Sosztakovics versenymű. A felvétel érdekessége, hogy a szerző fia - Maxim - vezényel, a zongoraszólót pedig az unoka - Dmitrij Jr. - játsza.
A másik érdekesség a zenekar hangszerelése: egyetlen trombitából és vonósokból áll. Előkerestem a vonatkozó CD-t, ezen így szerepel a mű: Piano Concerto No. 1 in C minor, op.35 (Concerto for Piano, Trumpet and Strings)
A bejegyzés címe így akár az is lehetne, hogy főszerepben (?) a trombita, és a szokásos hétvégi kérdés pedig hangozhatna, és hangozzon is így: az Olvasók mely trombita műveket szeretik a legjobban, illetve az előadás felvet még egy kérdést: mely "családi" előadások a legnépszerűbbek?
Ezúttal egyébként csak ezt az egyetlen művet szeretném megoszatni, első tétel:
