A Mindennapi klasszikusok oldal a Zene Világnapja alkalmából megosztja Yehudi Menuhin 1975. október 1-ei köszöntőjét, a lenti idézet forrása a http://www.azenevilagnapja.org/ oldal:

"Yehudi Menuhin 1975-ben az ENSZ Nemzetközi Zenei Tanácsban töltött be elnöki tisztet és így hívta életre a Zenei Világnapot, amelyet idén 34. alkalommal ünnepelhetünk. Az első Világnap tiszteletére írott köszöntője így hangzott:

'Kedves Kollégák, Barátaim!

Nagy örömmel tölt el, hogy idén, a Nemzetközi Zenei Tanácsban betöltött elnöki tisztem utolsó évében megnyithatom az első Zenei Világhetet és a Zenei Világnapot.

Szeptember 29. és október 5. között és főként a Zenei Világnap alkalmából október 1-jén az emberek legmélyebb érzéseiket és legszebb reményeiket juttatják majd kifejezésre.

Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának.

Az igazság, ami a világ minden népművészetében, zenei stílusában ezernyi színben mutatkozik meg, képessé tesz bennünket arra, hogy egyetértésre jussunk egymással. Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói. Ehhez hasonlót láttunk már néhány városban: San Francisco-ban például, sőt a zajos New York-ban is, amikor a legforgalmasabb útkereszteződéseknél a Manhattan és a Julliard Zeneiskola fiatal hallgatói játszottak a járókelőknek. A régi holland orgona-tekerőket, a nápolyi tenoristákat, az énekmondókat és a trubadúrokat juttatták eszembe és azt, hogy e hagyományokat érdemes újra életre kelteni.

Jó lenne, ha a zenei héten egy-két percet a csendnek szentelnénk mindenütt a világon, a gondolkodásnak, a hallgatásnak és az elmélyedésnek. A zenének a zaj antitézisének kellene lennie, mégis sokszor arra használják, hogy kellemetlen zajokat fogjon fel a gyárakban, éttermekben és áruházakban. Azt mondanám, hogy az adott időben az egész világon legyen egy pár percnyi csend, mert ez nagyon fontos a zene élvezéséhez. Valószínűleg tudomásuk van arról, hogy néhány éve egy kongresszusunkon Párizsban Witold Lutoslavski, a nagy lengyel zeneszerző javasolta, indítsunk mozgalmat, amely harcol az embernek a csendhez való jogáért. Azt szeretném, ha a csendnek e perceit követően utcákon, minden gyárban, otthonban, koncertteremben és operaházban megszólalna a zene. Az előző napok eseményeinek elő kell készítenie a csúcspontot, a Zenei Világnapot.

Kérem Önöket, tegyenek meg mindent ezen esemény érdekében, mely nemcsak a zene, hanem a világ számára is fontos. Egyesek Önök közül talán koncertet adnak a Zeneművészek Nemzetközi Kölcsönös Segélynyújtási Alapja javára, mely intézményt - mint tudják - a zene ügyének előre haladása és megóvása végett hoztak létre és azért, hogy a zeneművészeket közelebb hozzák egymáshoz.'

Yehudi Menuhin\

Elhangzott: 1975. október 1. Toronto, Kanada"

A blog erre az alkalomra egy Yehudi Menuhin által játszott művet szeretne megosztani - természetesen lejátszási listával -, túl sokat nem is kellett töprengeni, hogy mi legyen ez: egy 1947-es felvételen Wilhelm Furtwängler vezényli a Berlini Filharmonikusokat, Beethoven Hegedűversenyének szólóját pedig Yehudi Menuhin játsza. A lista indításához kattints!

Ide kívánkozik egy rövid idézet kettejük kapcsolatáról: "The violinist Yehudi Menuhin was among the few musicians in the Jewish community and the United States who had a positive view of Furtwängler. In 1933 he had refused to play with him, but in the late 1940s after a personal investigation of Furtwängler, he became supportive of him, and performed and recorded alongside him." Azaz Menuhin azon kevés zsidó zenészek egyike volt, akik pozitívan tekintettek Furtwänglerre. 1933-ban még megtagadta a karmesterrel való együttműködést, a 40-es évek második felében azonban személyes nyomozás és utánjárás után már támogatta és fel is lépett vele. (A karmester és a Harmadik Birodalom viszonya köztudottan vitatott és kérdőjeles, ugyanakkor tény, hogy Furtwängler sok zsidó művésznek nyújtott segítséget)

Közérdekű információ a budapesti programok: http://www.azenevilagnapja.org/index.php?oldal=menetrend, valamint blogtársunk, a b-oldal.blog.hu aktuális bejegyzése, ahol megtekinthető egy videós összefoglaló a Zene Világnapja eddigi pillanatairól.

Egy régóta tervezett bejegyzést szeretnénk pótolni: jó pár hónappal ezelőtt fedeztem fel a Youtube-on, hogy Friedrich Gulda írt egy öttételes csellóversenyt. Eredetileg egy korábbi bejegyzésben szerettem volna megosztani egy tételt, végül azonban úgy döntöttem, hogy mind az öt tételt kiteszem ide a blogra, pontosabban elkészítem a lejátszási listát, illetve pár link:

(1) wikipedia cikkely Guldáról

(2) www.gulda.at 

(3) lista Gulda munkásságáról

(4) leírás a csellóversenyről

(5) Facebook rajongói oldal  

A műből egyetlen tétel kedvcsinálónak: 

Az előző bejegyzés utolsó videóján Glenn Gould játszotta Mozart a-moll szonátáját: igen érdekes felfogásban... Maradva Glenn Gouldnál, hadd térjek még vissza egyetlen bejegyzés erejéig egy korábbi poszthoz: Glenn Gould és a Brahms intermezzók.

Molnár Antal Brahms című könyvében találtam az alábbi idézeteket - Molnár Antal nem tévesztendő össze az egy korábbi bejegyzésben bemutatott Molnár Jenő Antallal:

"Nagyrabecsüli a meleg családiasságot. Miért maradt hát megrögzött agglegény az izmos, zömök, vérmes Johannes? Azt az 'Ewige Liebe', halhatatlan szerelem okozta, amit annyiszor megénekel, szöveggel vagy anélkül. A nagy zeneszerző Schumann felesége, Clara Wieck, a XIX. század zenei 'papnője' lett az ő végzetes asszonya. A tizennégy évvel fiatalabb imádó kifelé azzal igyekszik menteni nőtlenségét, hogy nősülendő korában még szegény volt, később meg már kivénült a családalapítás kockázatából. Ez csak ürügy. A gyógyíthatatlan sebről Brahms nem beszél. Clarát özvegysége idején köti a kegyelet, az anyai kötelesség és a polgári morál. Brahms marad a leghívebb támasza, leginkább a távolból. Így épül ki az eszményi barátság palotája, afféle Kőműves Kelemeni ház, benne két ember eltemetett szívével. E fájó ragaszkodásnak is része van benne, hogy a zeneköltő elhagyja Németországot és Bécsben telepszik meg. Közelből leküzdhetetlenül nehéz lett volna ilyen lemondást elviselni.

Jellemző, ahogyan Brahms megtorpan és keservét hordozza! A nagy találkozás egyszeri csodája ütötte szíven. De nem küzd érte huzamosan, nem teszi rá életét, akár az ujjongó győzelemig, akár a megsemmisítő tragikumig. Mert alkotó művész. Legfőbb dolga önmagáért élni és teremteni. S hozzá még romantikus is, akinek hangulatvilága csak gazdagszik és tágul a reménytelenségtől. Boldogtalan élet: boldog alkotás! Ez a Clara - Johannes-viszony legbenső titka. A többi szép nő Brahms életében: fölajzó múzsa, mint élettavaszkor Agathe Siebold, ősz utóján Elisabeth Herzogenberg. A múzsák elképzelt csókjától ugyancsak művek fogamzanak. S a fizikai kielégülés? Akár Beethovené, Brahms életrajza is üres ezen a ponton. Jóbarátok titkos susmogása nyomán maradt fönn egy-két útmutatás a legényélet mentsvárai felé. Ám Defregger tűzrőlpattant menyecskéi csak a vásznon olyan megkapóak; közelebbről közönséges vászoncselédek."

Brahms után a már korábban idézett Otto Friedrich Glenn Gould, Változatok egy életre című könyvéből egyetlen mondat: "Nővel soha viszonya nem volt, de férfival sem, maga volt a megtestesült 'nemnélküliség'."

Talán az életrajzi párhuzam miatt ebben az esetben is érdemes újra meghallgatni az intermezzókat, amely felvételekről maga Glenn Gould mondta, hogy ezeknél érzékibb felfogásban talán senki nem játszotta még ezeket a darabokat.

Végül hadd idézzek újra Molnár Antal könyvéből: "Zongora-muzsika címei nem épp sokat mondók. Ballada, Románc, Capriccio, Rapszódia, főleg pedig Intermezzo. 'Közbülső darab' a Brahms-féle legintímebb gyónások titulusa. (...) E kisformák fő erénye a romantikus líráé: kevéssel mondani sokat, röviden, néhány vonással adni széles hátterű lelki portrét." Készítettem egy lejátszási listát - esős, szomorkás őszi napok remek zenei kisérője -, amelyen jelenleg nyolc intermezzó hallható; többet sajnos Glenn Goulddal nem találtam.

Hadd térjek vissza még egy pillanatra Dinu Lipattira és Mozart híres a-moll szonátájára. Ezt a darabot először egy Brendel dupla CD-n hallottam jó pár évvel ezelőtt: a lemezen található művek közül ez fogott meg a legjobban, illetve ez azonnal megfogott. Amikor rákerestem a műre, ezt találtam a Rádió honlapján, egészen pontosan a Magyar Rádió Mozart archívumában: 

"Mozart és édesanyja március végén érkeztek a francia fővárosba, ahol Wolfgang felkutatta ismerőseit, de kedvére való állást ezúttal sem talált (nyár elején felajánlottak számára egy versailles-i orgonistaállást, de ezt visszautasította), és opera-megrendelésben reménykedett. A 18. század folyamán oly sokszor esztétikai vitákba bonyolódó város ezúttal is éppen egy szellemi összecsapás színtere volt, amely ezúttal Christoph Willibald Gluck (1714-1787) és Niccolo Piccini (1728-1800) hívei között zajlott. Leopold azt remélte, hogy fia lehet a nevető harmadik, de tévedett. Miként Wolfgang egyik legfontosabb pártfogója, Friedrich Melchior Grimm báró (1723-1807) írta Leopoldnak, 'a fiú többre menne Párizsban fele annyi tehetséggel és kétszer annyi ravaszsággal'. A párizsi út katasztrofális véget ért: Mozart édesanyja - talán az utazások nyomán legyengült szervezetének következtében - megbetegedett és július elején elhunyt, s bár Mozart írt néhány darabot (köztük a D-dúr "Párizsi" szimfóniát, K. 297; az a-moll zongoraszonátát, K. 310; az e-moll hegedű-zongora-szonátát, K. 304), végül semmilyen lehetősége nem maradt.

A már sokszor idézett Pándi Marianne Hangversenykalauz így ír erről a bizonyos párizsi útról és az a-moll szontátáról:

"A világvárossal szemben táplált remények, mint tudjuk, meghiúsultak és a huszonkét éves zeneszerzőnek – az édes mannheimi álmodozások után kétszeres megrázkódtatást jelentőn – hirtelen rá kellett ébrednie a hétköznapok rideg valóságára; az érvényesülésért folytatott harc megannyi apró, lealázó és ugyanakkor eredménytelen erőfeszítésére, anyagi gondok nyomasztó szorongatására, mindenekfölött pedig anyja elvesztésének fájdalmára. (...) Mozart két szonátát írt moll hangnemben, ezek közül az 1778 nyarán keletkezett a-moll mű az első. Sötét alapra sötéttel rótta fel ezúttal égretörő fájdalmának, reményétvesztett küzdelmének riasztó ábráit a zeneszerző."

Ezek az idézetek - főként az "égretörő fájdalom és a reményétvesztett küzdelem" - jutottak eszembe a múlt héten, amikor a Dinu Lipatti utolsó fellépéséről szóló poszthoz keresgéltem anyagokat, ugyanis ezt a szonátát 1950 nyarán, pár hónappal halála előtt rögzítette. Köztudott, hogy Lipatti leukémiában szenvedett, és bár 1950 nyarán állapotában némi javulás következett be, a halál és az elmúlás gondolata nyilván ott lebegett a mindennapjaiban, illetve kérdés, hogy mennyire bízott, mennyire hitt a gyógyulásban.

Az anya elvesztésének fájdalma Mozart, a halállal való küzdelem Lipatti életében: talán érdekes lehet ennek az életrajzi párhuzamnak (?) az ismeretében újra meghallgatni a művet. Találtam a Youtube-on egy verziót, amely az összes tételt tartalmazza, természetesen Lipatti 1950-es előadásában.

A Youtube-on a videónál ez a leírás található:

"Dinu Lipatti's recording from July 9, 1950 of Mozart's Sonata No. 8 in A Minor, K.310. The recording was part of Lipatti's valedictory studio recordings for EMI, made at Radio Geneve in July 1950 when the record company sent a van of equipment to record the ill pianist as he enjoyed a brief remission from the illness that would eventually kill him. This particular recording took place on a Sunday that was particularly productive in the 10 days of recordings from July 3 to 12. Lipatti had recorded the Bach Partita in the morning and would record some more Chopin waltzes in the evening after having completed this Sonata. Lipatti's dramatic emphasis and strong sense of lyricism brings tremendous pathos to this reading, which has remained a classic 60 years since it was first recorded."

Megjegyzés (1): korábban ezt a szontátát Guldával szerettem a legjobban, nála éreztem azt, hogy kellőképpen kidomborítja a drámaiságot az első tételben, Lipatti után azonban ez egy picit hatásvadásznak tűnik...

Megjegyzés (2): Gieseking előadása is nagyon jó szerintem:

Megjegyzés (3): Arraué viszont nagyon nem tetszik:

Megjegyzés (4): És végül Glenn Gould igencsak érdekes értelmezése:

Régi elmaradás pótlása ez a bejegyzés: még a Tosca-variációk poszt után merült fel a gondolat, hogy a Levélária témájára shimmy stílusban komponált zongoradarab szerzőjéről, dr. Molnár Jenő Antal (1902 - 1993) zenekritikusról önálló bejegyzés szülessen.

A lentebb olvasható életrajzi adatokat, érdekességeket és képeket tnsnames.ora - Molnár Jenő Antal Miklós keresztnevű fia - adta át a blog számára, a bloggazda csupán "sajtó alá rendezte" azokat.

Fontos megjegyzés: Molnár Jenő Antal nem tévesztendő össze a szintén nagy életkort megélt Molnár Antal neves zenetudóssal (1890 - 1983). Ő is megfordult a Pesti Hírlapnál, és mint idősebb forszírozta, hogy ne legyen két Molnár Antal a zene területén. Így lett jelen bejegyzés főszereplőjéből Molnár Jenő Antal.

ÉLETRAJZI ADATOK

Molnár Jenő Antal 1902. június 13-án született Budapesten, ahová a szülők nem sokkal korábban költöztek fel Erdélyből.

A felmenőkhöz kívánkozik Miklós két megjegyzése:

(1) Apai ági felmenők között volt korábban egy Miklós (akiről a kései legkisebb utód is a keresztnevét kapta). Nyolc gyermeke volt, 4 fiú és 4 lány testvériesen elosztva. Ő unitárius püspök lett Erdélyben, többféle módon is őrzödik emlékezete.

"Jelentős Ifj. Molnár Miklós szolgálata, kinek emlékezetét kegyelettel emlegették" még Antónya idején is. 4 fia közül 3 lelkész, a negyedik, Sándor ügyvéd, az Egyház jogtanácsosa volt. A lelkész fiainak neve: Miklós, János, Albert (mj.: a 4 lány mindegyike lelkészfeleség lett). Az ö lelkészsége idején volt az 1848-as forradalom és szabadságharc, melyről a következőket írta Antónya:"

"Akkor azonban nehéz napok következtek az egyházközösség híveire, s általában a község magyar lakosságára. Ugyanis a szomszédos oláh falvak rabló csapatai tömegesen tódultak e községbe, mindent pusztítva és rombolva, ami útjukba esett. A romboló csorda dühe első sorban is a nép vezetői ellen irányult, és az akkori pap: Molnár Miklós is csak nehezen menthette meg a maga és az övéi életét. Hihetőleg az események következtében olyan adatok és emlékek semmisültek meg, amelyeknek az egyházközség történetének megírásánál hasznát lehetne venni.". 2000-ben az Egyházközség méltó síremléket állított neki és nejének, melyet remélhetőleg 2001-ben felszentelhetünk."

(2) "Amikor próbáltam a hét ágig dokumentált családfát felrajzolni, felfedeztem, hogy az apai felmenők között van egy nagyon komoly Bartók ág. Sajnos nem sikerült kiderítenem, hogy van-e közünk Bartók Bélához, aki amúgy szintén unitárius volt."

1912 és 1920 között között a fasori Evangélikus Főgimnázium tanulója; osztálytársai többek között Wígner Jenő Nobel-díjas fizikus, Tasnádi Kubacska András geológus, paleontológus akadémiai doktor. Matematika tanára a világhíres Rácz László, akiről Molnár Jenő Antal mindig a legmelegebb szavakkal emlékezett meg.

A következő dátum az 1921-es év, amikor is a Zeneakadémia növendékhangversenyén Beethoven 32 variációját játssza. Egy évvel később ugyanilyen alkalomból Debussy: Tükrözés a vízen, Bartók Perpatvar burleszkjét valamint Dohnányi Víg társaság darabjait adja elő.

1922. március 10-én a Nemzeti Zenede Liszt Ferenc Ifjusági körének táncestélyén Jazz-band szimfónia címmel társaival zenei paródiákat mutat be, valamint elhangzik a Változatok a Walkür Tavaszi dalára. Ez az a rendezvény, ahol improvizációverseny keretében megszületik a Tosca Levéláriájának témájára shimmy stílusban írott  darab.

1923. május 13-án a Nemzeti Zenede hangversenyén előadásra kerül Zongoraötösének I.tétele

1923: Végbizonyítvány a Nemzeti Zenede zongora tanszakán. Tanárai: Zádorné Sonnenberg Berta, Berényi Aladár, Ungvári Andor, Ember Nándor, Zech Aglája, Kabos Ilona/Ilonka.

Mj.:Kabos Ilona zongoraművész (később Kentner Lajos zongoraművész felesége) nevét két Youtube videó is őrzi, az egyik dedikáció formájában, másik mint John Ogdon neves pianista tanáraként. 

1923: Végbizonyítvány a Nemzeti Zenede ütőhangszer tanszakán. Tanára: Roubal Rezső.

1924: Pályadíjat nyer Bach-stílusban írt szvitjével

1924: Végbizonyítvány a Nemzeti Zenede zeneszerzési tanszakán. Tanárai: Losonczy Dezső, Laurisin Miklós, Hammerschlag János valamint a 10 évvel idősebb Lajtha László.

1924-25: A Zeneművészeti Főiskolán Koessler János művészképző osztályának növendéke

1920-24: A Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója

1925: Államtudományi doktori diploma. Disszertáció: A művészeti ügy közigazgatási joga

1926: Jogtudományi doktori diploma. Disszertáció: A szerző jog, mint abszolút alanyi jogosítvány terjedelme.

1926. novemberétől: A Pesti Hírlap zenekritikusa, egészen 1948-ig

1929-től szólalnak meg hangversenyeken darabjai: Waltz Rhapsody, Hárfa románc, Vátozatok egy unitárius koráldallamra, Klarinét-zongora darab, valamint az ún. könnyűzene területéről különböző dalok (Lesz úgy, Drága emlékek, stb.)

1933. május 5.: Nánásy Erzsi/Erzsébet bemutatja a Rádióban zongora-etüdjét.

1933. április 8.: Friss Antal és Herz Ottó a Zeneakadémián bemutatja Preludium-Fúga-Postludium darabját

1934. április 20.: Szekeres Ferenc jazz-hangversenyén bemutatja Harp Music című, két zongorára és zenekarra írott művét

1935-ben kötötte meg első házasságát, Fehérvári Márta színésznővel. Felesége 1945-ben meghalt. Két gyermekük: Judit (1936-), András (1938-)

1936. február 28.: a Zeneakadémián Barabás Lídia és Herz Ottó bemutatja háromtételes Jazz-szonátáját

1936. október 3.: Farnadi Edit hágai hangversenyén játssza a zongoraetüdöt

1942. június 15.: Nagykovácsi Ilona énekli a rádióban Számadó Ernő verseire írott két dalát

1949. június 16.: Závodszky Zoltán bemutatja a Rádióban Rolla Margit szövegére írt Raja című dalt

1955. októberétől 1979. júniusáig egy kisebb megszakítással a Filharmónia Műsorfüzetének zenekritikusa, 1957/58-as évadban felelős szerkesztője

1957. január 1-től vállalati jogtanácsosként helyezkedik el a 31. sz. Állami Építőipari Vállalatnál, mivel zenekritika írásból már nem lehet megélni, ez csak kvázi hobbi marad.

1961: ismét megnősül: felesége dr. Baranyi Dóra (1937 - 2008). Egyetlen gyermekük Miklós (1964-).

1993. január 15-én hunyt el Budapesten

NYOMTATÁSBAN MEGJELENT KÖNYVEI:

(1) Rózsaszínű szemüveggel. Derűs lapok a borús napokból. Szerelemhegyi Ervin Kiadó adta ki, valami okból zuzdába került, csak pár példány maradt fenn, a Széchényi Könyvtárban.

(2) Két világ. Müller Károly Kiadó. Ez is zuzdába került, csak pár példány maradt fenn, a Széchényi Könyvtárban. A folytatásai Kétszer két világ, csak kéziaratban maradt fenn.

(3) A zenekritika. Zeneműkiadó vállalat, 1965. A második kötet: Kritikusi portyán, kéziratban maradt fenn:

Miklós megjegyzése: "Bevallom nagyon szeretem ezt az írását, amelyiknek két nagy része van. Az első részben 125 oldalon át, áttekinti a zenekritika kultúrtörténetét, Hoffmannal Weberrel kezdődően, a második részben saját gondolatait fogalmazza meg a zenekritika-írásról, aforisztikus tömörséggel /sajnos csak 14 oldalon keresztül: ötször ilyen terjedelemben tudnám olvasni :o)"

(4) Basilides Mária. Nagy magyar előadóművészek sorozat első kötete. Zeneműkiadó vállalat, 1967.

Két részlet Molnár Jenő Antal Basilides Máriáról írott könyvéből:

'Basilides Mária hangja a mély regiszter legnagyobb mélységétől a mezzoszoprán magasságát elérő, nagy terjedelmű hanganyag volt. Ezen belül a mélységben intenzív, a magasságban anyagtalan, lefelé átható erejű, fölfelé könnyedén szárnyaló, ha kellett, lefelé súlyával hatott, ha kellett, fölfelé lebegő koloratúrákba szökkent, leheletnyi pianóktól a tömören zengő fortékig uralta a teljes dinamikai skálát.'

"Megdöbbentő a művésznő utolsó szerepe és utolsó kívánsága:"
'Csajkovszkij Pique Dame című operájának  bemutatója volt az újjáalakult Operaház első  nagy művészi sikere, amelyben Basilides Mária személyesítette meg a grófnő rejtelmes figuráját. 1946. június 25-én a Pique Dame évadzáró előadása volt az utolsó alkalom, amikor Basilides Mária színpadra lépett. Azzal a jelenettel, melyben szerepe szerint meghal, maga is örökre búcsút mondott a színpadnak. Ezt követően kezdődött el a betegeskedés időszaka. Hogy a  biztos vég felé haladt, ő maga tudta a legjobban, és a véget lelkének csodálatos békéje és harmóniája megnyugvással várta. Az utolsó hetekben képzeletét Bach és Schubert zenéje foglalkoztatta. És az új magyar muzsika, melynek boldogulásáért annyit tett. Gondolatai az akkor már egy éve halott nagy zeneszerző, Bartók Béla felé szálltak. "Milyen szép is lenne ugyanazon a napon meghalni, amikor ő" - mondatta vele a megrendítő sejtelem, "de hát addig még tíz nap".Pontosan tíz napig élt még, és ugyanazon a napon, Bartók Béla halálának első évfordulóján, 1946. szeptember 26-án örökre lehunyta szemét.'

(5) Smetana-Dvorak. Kis zenei könyvtár sorozat 39. kötete. Gondolat kiadó, 1967.

Jelentős mértékben és terjedelemben javított verziója a Zeneműkiadó felkérésére kéziratban elkészült, leadásra került, nyomtatásban nem jelent már meg. A legjobb tudomásom szerint nyomtatott könyvalakban magyar nyelven nincs más könyv a két szerzőről. (E ponton érdemes megemlíteni, hogy Molnár Jenő Antal folyékonyan beszélt angolul, németül és franciául, csehül pedig olvasott)

(6) Richard Strauss: Don Quixote. Hét zeneműve sorozat: 1973/4. 80-87.oldal.

(7) Bedrich Smetana: Vysehrad és Moldva a Hazám ciklusból. A hét zeneműve sorozat: 1975/3. 77-82.oldal.

ÉRDEKESSÉGEK

(1) Bartók Béla (1881 - 1945) & Dohnányi Ernő (1877 - 1960)

A fáma szerint Bartók és Dohnányi nem szívlelték egymást, legalábbis életük egy szakaszában semmiképpen. Kerülték egymást, nem is készült róluk közös kép. Ezért ment annak idején szenzációszámba, hogy édesapámnak sikerült egy ilyen képet készítenie. Nyomtatásban megjelent Bónis Ferenc Bartók könyvében (mind a magyar, mind a német kiadásban). Az én legjobb tudomásom szerint csak ez az egy közös kép maradt fenn, tanulságos még a mai ember számára is a két zongorista-zeneszerző képének 'hangulata'.

1. kép: Dohnányi Ernővel a vasúti fülkében, útban Budapest felé, 1929.október 23-án

2. kép: Herz Ottó zongoraművész, dr. Székelyhidy Ferenc tenorista, a Psalmus Hungaricus bemutatójának szólistája, Bartók Béla, Tóth Aladár a kor legnagyobb magyar zenekritikusa, Dohnányi Ernő, Bíró Imre hangversenyrendező, Stefániai Imre zongoraművész

3. kép: Bartók Béla, egy kultuszminisztériumi hivatalnok, Bíró Imre, Herz Ottó, Székelyhidy Ferenc, Dohnányi Ernő, Stefániai Imre, Bartók "egyedül" ül a csoportkép közepén - mintha láthatatlan fal választaná el, a társaság többi tagjától.

(2) Édesapámnak rengeteg muzsikus barátja volt. Herz Ottó mind közül az egyik legkiemelkedőbb volt, és mint kiderült az ő koncertjeiről írta  legtöbb kritikát. Bár Amerikában élt a művész, amikor tehették együtt voltak, sőt kártyapartikat játszottak. Kiskölyökként még én is találkozhattam vele többször is, kaptam is tőle ajándékot is: egy játékmacit azóta is őrzök tőle. Édesanyám meg neki köszönheti az első Beatles-lemezeket, amikhez annak idején nem volt könnyű hozzájutni.

Az 1894-es születésű Herz Ottóról azt érdemes tudni, hogy miközben egészen elsőrendű zongorista volt, szinte sosem adott szóló-koncertet, szinte kivétel nélkül mindig csak kamarazenében működött közre (talán ennek is köze lehetett, hogy oly sok hangversenyt adott). Ami különösen érdekes volt, sokszor kívülről játszott, ami zongorakíséretnél nem annyira triviális, mint szólistáknál, karmestereknél. Ezt a kamarazenei zongoristaságot olyan tökéllyel művelte, hogy nagyon sokan versengtek érte, hogy ő kísérje őket. A neten sajnos nem sok infót találtam róla. És azt sem tudom sajnos, hogy hány felvétel őrzi játékát; pedig jó lenne tudni. Nekem sajnos nincs, vagy most nem tudok róla, hogy lenne itthon szüleim hagyatékában.

(3) A másik nevezetes muzsikus barát, Gergely Ferenc, akinek volt némi szerepe, édesapám újabb házasságában, illetve közvetetten a világrajövetelemben. :o)

(4) Sajnos nem tudom már a pontos részleteket, de apai ágon valamilyen fokon rokonról egy neves muzsikus esetében tudok: Závodszky Zoltán (nagyon híres Wagner tenor). Róla is őrzök gyerekkoromból egy sztorit: vendégségben voltunk Závodszky Zoltán talán budai lakásában, egy szobában voltunk, apám, anyám, Závodszky Zoltán és én. Mire Závodszky Zoltán énekbe vágott, és rendesen kiengedte a hangját. Annyira beleborzongtam az élménybe, hogy a mai napig emlékszem rá. :o)

(5) Édesapám, hogy kikerülje a komoly- és könnyűzenei ütközéseket, egy idő után Mya Tamás álnéven (Mya a monogramból jött j-y cserével, Tamás meg édesapám nővérének akkori született fiának keresztnevéből) írt könnyű szalonzenei darabokat a Magyar Rádió felkérésére. Ez a zenekategorizálás sosem volt triviális ügy. :o)

(6) Statisztika, zenekritikusságot (+filmkritikákat) illetően.

Mivel a zenekritika alapvetően a XIX.század első harmadától kezdett igazán lábrakapni, és a XX. században teljesedett ki, és mivel édesapám jelentősen végigélte a XX. századot, zenekritika megírásával meglehetősen tarkítottan, nem lehetetlen, hogy a világon is, de magyar nyelvterületen esélyesen rekordmennyiséget mondhat belőle magáénak.

Egyesével, nem kis fáradsággal leszámoltam direkt a klasszikus blog kedvéért. :o) Ezek csak a rámhagyott, fennmaradt kritikák, amiket őrzök.

Legtöbbet Bartók Béláról írt: 227 alkalommal

Karmesterről Legtöbbet Ferencsik Jánosról írt: 72 alkalommal

Zongoristáról legtöbbet Herz Ottóról írt: 51 alkalommal.

2.039 darab különböző előadó(kombináció)ról írt.

3.642 kritikát írt az évtizedek alatt. Azaz átlagban 5-6 naponta.