Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

1797-ben január 31-én született Franz Schubert

2012. január 31. - _romanista

Ma az alábbi mail érkezett: "Súlyos mulasztásban vagy :) Ma 115 éve született Schubert, akinek korai halála miatt lehet, hogy minden idők legcsodálatosabb életműve maradt csonka. És ha már felhívtam figyelmed erre a mulasztásra, akkor felhatalmazva érzem magam, hogy a 946-os 3 zongoradarabot vagy annak egy darabját kérjem Brendel előadásában." (Egy apró helyesbítés: nem 115, hanem 215 éve)

Eredetileg este terveztem kirakni egy darabot a Facebook oldalra, de ha már így alakult, inkább a blogra teszem ki ezt a bizonyos Brendel-féle előadást - természetesen a blog rendszeres hozzászólójának a videóját:

És azért a fenti mellé kiteszem az egyik saját kedvencemet - nem mintha a Három zongoradarabot nem szeretném. Ez pedig a G-dúr szonáta első tétele, szintén Brendel előadásában. Ezt valamelyik péntek este hallgattam - erre színeztünk a gyerekemmel -, az egész hetes feszültséget egyetlen szempillantás alatt fújta el.

Úgy vettem észre egyébként, hogy Schubert zongoradarabjait a legjobb este és hétvégén - főleg vasárnap - délután hallgatni.

Szerda esti vasárnap délután

Sir Neville Marriner és az Academy of St. Martin in the Fields budapesti fellépése után a legtöbb szó a karmesterről, a zenekarról és Dvorak IX. szimfóniájáról esik, és viszonylag kevés említést kap az est első felében fellépő Martin Helmchenről zongorista. Glinka Ruszlán és Ludmilla-nyitánya utána az Ő szólójával hangzott el Mendelsshon d-moll zongoraversenye, majd jött a két ráadás - szintén Mendelssohn művek, a Szöveg nélküli dalok sorozat két darabja.

Nekem ez a két ráadás volt a hangverseny legszebb része, és érdekes, hogy az Új Zenei Újságban Csengery Kristóf is kiemelte ezeket: szerinte ezekben játszott Martin Helmchen "igazán ihletetten".

A Mindennapi klasszikusok oldal hagyományainak megfelelően vasárnap kerülnek ki ezek a zenék: nekem ugyanis ezek a korábbi Schubert darabokhoz hasonlóan otthonos, igazi vasárnap délutáni vagy esti "zongorazenék".

Az első ráadás:

És a második:

Zenére álmodni - élménybeszámoló Ránki Dezső MÜPA-beli fellépéséről

Zenét hallgatni - főleg hangversenyen - nekem sokszor olyan, mint ébren álmodni. A művek, az előadó, a karmester, és persze a lelkiállapot a legfurcsább képeket hozzák elő. Lehet a zenei álom egy összefüggő kép, vagy több, egymástól elváló töredék is. És ha az álmokról azt mondják, hogy érdemes minél tovább a hangulatában ringatózni, ugyanez igaz a zenei álomra.

Ebből a szempontból nekem az egyik legemlékezetesebb koncert Ránki Dezső január 17-ei fellépése volt a MÜPÁ-ban. A program:

Dukay Barnabás: Rondino, amely a szívhez szól
Haydn: Esz-dúr szonáta, Hob. XVI:49
Debussy: Gyermekkuckó
Liszt: Öt kis zongoradarab

Liszt: Dante-szonáta
Schumann: Album für die Jugend, op. 68 –válogatás
Dukay Barnabás: …napfényből, vízből és kövekből…–hangszeres monódia zongorára (magyarországi bemutató)

Képzeljünk el egy nyári napot. Vakáció van, nem megyünk sehová, nincsen tábor, nincsen strand, anyánk erre a napra szabadságot vett ki - igazából nem terveztünk semmit, csak otthon leszünk vele. Meseszépen, napsütéssel indul a reggel, jókedvűen megyünk el a szomszéd gyerekekkel játszani, amíg ő otthon főz. (Dukay Barnabás: Rondino, amely a szívhez szól; Haydn: Esz-dúr szonáta, Hob. XVI:49)

Az utcán játszunk, amikor egyszer csak beborul, minden szürke lesz és sötét, szél kerekedik. Olyan időjárás terül a vidékre, amelyet sem az évszak, sem a reggel nem indokol: minden lüktet, minden csupa elektromosság. Rohanunk haza, mindenki a száradó ruhákat szedi be az erkélyről, a hajunk, a szánk és a szemünk tele van porral. (Debussy: Gyermekkuckó; Liszt: Öt kis zongoradarab)

Ebéd után aztán igazi mély álomba zuhanunk - Szünet

Délután villámlásra, mennydörgésre, hatalmas viharra és jégesőre ébredünk: végre megkönnyebbül a természet - sziklák omlanak le az égből -, és vele könnyebbülünk meg mi is. (Liszt: Dante-szonáta)

És végre egy újabb Liszt-mű, amelyért ugyanolyan mániákusan lehet rajongani, mint a h-moll szonátáért...

A késő délután és az este a legszebb. A levegő kissé lehűlt, mindennek fű és eső szaga van, jó újra ablakot nyitni, jó újra kimenni az utcára, lehet biciklivel kerülgetni a pocsolyákat. (Schumann: Album für die Jugend, op. 68 –válogatás)

Az ágyban. Egészen különleges nap volt. Félálomban még pár hangulatfoszlány sejtelmesen visszatér, aztán elalszunk. (Dukay Barnabás: …napfényből, vízből és kövekből…–hangszeres monódia zongorára)

Ránki Dezsőt többször is visszatapsolta a közönség, de nem játszott ráadást - én a magam részéről ennek kifejezetten örültem. Mintha a nagy mesélő pontosan tudta volna, hogy mikor és hogyan kell becsukni a könyvet.

Pierre Cosso a szappanoperák Mozartja

Ma valamiért eszembe jutott a Házibuli 2. zenéje - először magyarul, Soltész Rezsővel -, aztán megnéztem a YouTube-on az eredetit - rossz leírni, de azért ez jobb...

A klip után eszembe jutott, hogy Pierre Cosso - aki egyébként tavaly volt 50 éves, és négy gyermek apukája -, szerepelt a nyolcvanas években egy filmsorozatban Bonnie Biancóval, és volt egy betétdal: Stay. Íme:

Hogy miért ezek a dalok? Valószínűleg azért, amit a Füveskönyv ír: A szívek összetörnek, "De pontosan úgy, mint a dalokban, melyeket a kávéházi chansonénekesnők énekelnek."

És hogy miért kerül ez ki ide a klasszikus blogra? Azért, mert szerintem Mozart pontosan így nézte a nőket, miközben nekik zongorázott, mint ahogyan Pierre Cosso néz Bonnie Biancora. És valószínűleg a zongaraversenyek megrendelői pontosan ilyen áhitattal néztek vissza Wolfgangra. (A Your eyes és Sophie Marceau - az örök Vic - nem szorul indoklásra)

Márainak meg megint igaza van: a szívügyek pontosan ilyen egyszerűek.

Szalonspicc és Bach

Varnus Xavér írja Folytatás című könyvében: "Akkor, ott, azon a délutánon döbbentem rá: vannak zenék, amelyeket soha nem lehet annyira kifordítani önmagukból, hogy ne maradjon meg az a jellegzetes vezérvonal, amely mintegy lényege is a műnek: a Brandenburgi Versenyeket, a zongoraszviteket játszhatják thüringiai kúriák gyetyavilágú termeiben, vagy alkoholgőzös, New Orleans-i jazzklubok éjfél utáni, vastag füstű mámorában: megtörhetetlen ritmusfolyamatainak, belső dallam- és harmóniavilágának égő döbbenete, ez a - jobb szó híján - csodának nevezett jelenség letagadhatatlanul jelen van világutazó, nagyhírű művészek és műkedvelő, klavírozó háziasszonyok játékában egyaránt."

Ez az idézet jutott eszembe az elmúlt héten, amikor egyik este megittam két sört egy budai vendéglőben. Szerencsém volt, mert a zenekar - zongorista, basszusgitáros és dobos - egy nagyobb társaság miatt nem pénteken, hanem csütörtökön este játszottak.

Szóval, üldögéltem a pultnál ezen a bizonyos csütörtök estén, és iszogattam a remek félbarna Paulaner sört. Az estém éppen véget érni látszott, amikor is a zongorista lejátszott egy dallamot; a zenekar utána erre improvizált. Szinte biztos voltam benne, hogy Bach, de nem ismertem meg rögtön. A szám után megkérdeztem, hogy mit játszottak, mi is volt ez a dallam. "Bach volt", persze, hogy Bach, a zongorista újra eljátszotta, és ekkor már tudtam, hogy mi ez:

Ebben a bizonyos Folytatás című könyvben az első oldalon van négy idézet, az egyik így szól:

"Az írás egyetlen szabályt ismer: hogy legyen mit mondanod." (Arthur Schopenhauer)

Nem tudom, hogy ez a bejegyzés mondott-e valamit, de nekem nagyon jól esett leírnom, pontosan annyira, mint azon az estén meginni két sört.

süti beállítások módosítása