Vasárnap volt Rafael Kubelik halálának az évfordulója – ennek kapcsán Dvořák Vonósszerenádjának második tétele – Tempo di valse – került ki a Mindennapi klasszikus Facebook oldalára reggel:

És ha Rachmaninovról azt írtam, hogy Ő a zenehallgatás legérzékibb desszertje, akkor a fenti részlet, és persze sok más Dvořák mű is a zenehallgatás uzsonnája. Hosszú délutáni alvás után uzsonna egy valószerűtlenül ápolt és rendezett kertben, valószerűtlenül szélcsendes és idillikus időben - ez volt az első gondolatom, amikor meghallgattam a fenti tételt.

Egészen délutánig ez járt a fejemben, amikor is a gyerekemnek felolvastam egy mesét – Szatvacila jutalma; hindu mese a Legszebb mesék című könyvből. Van a mesében egy részlet: „De milyen csudálatos kert volt az! Ismeretlen fán ismeretlen gyümölcs lógott; sohasem látott szép virág fölött sohasem látott gyönyörű madár csicsergett sohasem hallott pompás éneket.”

Tavaly egy bejegyzésben ezt írtam: A zene a felnőttek meséje. Annyi kiegészítés csupán: Dvořák a nagyon is valóságos délutánok mesélője.

Szombaton előkerült egy Kosztolányi könyv, és benne ez az idézet:

"Az életrajzomat megírtam már versekben. Abban a kis könyvemben, amelyet legjobban szeretek és legtöbbre becsülök, A szegény kisgyermek panaszai-ban, megírtam összes emlékeimet. Más nem történt velem. Azóta sokat utaztam külföldön. A bécsi diákéveim, a párisi útjaim, az olasz kalandozásaim azonban nem hagytak bennem olyan mély nyomot, mint az, hogy egyszer este az apám a sötét zongoraszobába küldött szivarért. Úgy érzem, hogy mindennél érdekesebb a magyar vidék és mindennél izgatóbb a magyar polgári osztály, amelynek fia és írója vagyok. Őseim hatod-hetedíziglen szegény, könyvet-bújó, intelligens emberek voltak, akik vidéken éltek-haltak, kis szobák ódon asztalain, horgolt arabeszkes (stilizált díszítés) terítőjén hagyták az életük és a kezük nyomát. A vidék a csodák földje. Aki itt nő fel, annak tágabb a szeme, mint azoknak, akik egy nyugodt, bölcsen berendezett fővárosban kapják az élettől a keresztséget. Engem a magyar kisvárosban rejlő titokzatosság, a vidéki emberben rejlő misztikum zaklatott írásra, és csak annyiban érzem magam írónak, amennyiben a vidékben munkáló erőtől kaptam erőt. Ott, ahol nincs semmi esemény, csak bor, kártya és mély-mély szomorúság, a lélek élete meghatványozódik, nem tágul, csak mélyül, sűrű, intenzív, különös lesz. Minden vidéki élet csak lelki élet."

Aztán vasárnap megint Brahms zongoradarabokat hallgattam, ez volt az első a lemezen: 

És rögtön a fenti idézet jutott eszembe; mintha a Brahms zongoradarabok pont ilyenek lennének: "... a lélek élete meghatványozódik, nem tágul, csak mélyül, sűrű, intenzív, különös lesz."

Minden Brahms zongoradarab csak lelki zene.

Megnéztem a címkefelhőben: Brahmsról 24 bejegyzés szól, ezzel holtversenyben az első Beethovennel, tényleg hatalmas Brahms-emlékmű épül itt a blogon...

Pár napja a a Muzsikáló reggelben Becze Szilvia egy idézetet olvasott fel; nagy köszönet a műsorvezetőnek, amiért az adás után elküldte!

"Amikor Jules Massenet-t megkérdezték, szerinte mi a különbség Johannes Brahms és ifjabb Johann Strauss között, így válaszolt: Brahms Bécs lelke, Strauss pedig a parfümje."

A blog egy kicsit azért is van, hogy emlékművet állítson Brahmsnak...

Pénteken a Mindennapi klasszikusok blog hivatalos volt a MÜPÁ-ba a budapesti Wagner-napok sajtóbeszélgetésére. Az előre egyeztetettek szerint Fischer Ádam karmesterrel beszélgettem, pontosabban együtt beszélgettünk a Lángoló Gitárok blog munkatársával, ugyanis a várakozás alatt kiderült, hogy kérdéseink között sok az átfedés.

Szó esett a Wagnerrel kapcsolatos előítéletekről, miszerint zenéje hosszú, monoton és unalmas, szó esett Wagner antiszemitizmusáról, a jövőre esedékes 200. születésnapról és az ehhez kapcsolódó tervekről, beszélgettünk a nagyon is emberi wagneri istenekről és csodalényekről - én ezeket a kérdéseket és az ezekre adott válaszokat nem szeretném leírni. (Várhatóan a hét közepén jelenik meg a Lángoló Gitárok blogon az interjú, amely mindenképpen kikerül majd a Mindennapi klasszikusok Facebook oldalára.)

Ami nekem a beszélgetés lényege volt, és nem is tudom már, hogy melyik kérdésre volt válasz, az a következő: Wagnert úgy kell játszani, mintha kamarazene lenne; minden szólamnak hallani kell a többi szólamot, a szólamoknak figyelniük kell egymásra, ugyanis Wagner zenéje nagyon intim zene.

Fischer Ádám pedig nagyon jó kisugárzású, nagyon jó levegőjű ember.

.