Amikor még kezdő koncertjáró voltam, és még a blog sem volt sehol, voltak olyan tétova és halvány gondolataim, hogy milyen jó lenne kitenni valahová azokat az információkat, amelyeket egy hangverseny előtt gyűjtök. Ez a bejegyzés ennek a szellemében íródik: május 20-án a Szimfonikus felfedezések koncertek keretében hangzik majd el az V. szimfónia a MÜPÁ-ban.

Az első forrás a filharmonikusok.hu oldal:

"Csajkovszkij hat szimfóniáját akarva-akaratlan két hármas csoportra osztja a mai közönség. Az első hármat viszonylag ritkán hallhatjuk, s többnyire csak a zeneszerző leghívebb rajongói emlegetik őket - a második háromtól viszont, épp ellenkezőleg, még Csajkovszkij legelszántabb bírálói sem szokták megtagadni, hogy 'ezekben azért van valami'. Ezt a határvonalat mintha a komponista életrajza is alátámasztaná. Az 1877-es esztendő ugyanis, amelynek végére a IV. szimfónia elkészült, a zeneszerző végleges magára maradásának ideje: Antonyina Miljukovával kötött házasságából alig három hét múltával szinte elmenekül, s legbensőbb érzéseit ezután már csak a legendássá vált patrónus-barátnéhoz, Nagyezsda von Meckhez írott leveleiben - és persze műveiben - fogalmazza meg. Így Nagyezsdának magyarázza el a IV. szimfónia rejtett programját is, mely szerint 'a szimfónia magva a bevezető gondolat, melyre aztán az egész művet felépítettem. Ez a motívum maga a Sors, a Végzet, mely utunkban áll, midőn a boldogságot keressük.' A két utolsó szimfóniában aztán mintha ugyanezt a drámai alapgondolatot vetné fel ismét a komponista - az Ötödikben még reményteli végkicsengéssel, majd a "Patetikus" Hatodikban (immár a Mecknével való kapcsolat megszakadása után, halála évében) a híres záró lassú tétel sötétjébe veszve."

A második forrás a mupapedia, érdekes, hogy a május 20-ai koncertnél ez nincsen belinkelve - a Google találta meg, amikor rákerestem az V. szimfóniára:

"Nem tudni, áll-e program az 1888-ban komponált V. szimfónia mögött, bár Csajkovszkij – aki pedig nem gyakran nyilatkozott alkotásainak gondolati hátteréről – még az első hangok komponálása előtt felvázolta a nyitótétel gondolatvilágát. 'Bevezetés. Teljes beletörődés a végzetbe, vagy – ami ugyanaz – a gondviselés kifürkészhetetlen eleve elrendelésébe. Allegro, főtéma. Mormolás, kétségek, panasz, szégyenkezés amiatt. A hit karjaiba vessem magam?'
A mű elején mottóként felhangzó sötét klarinétdallam rokona a 'Krisztus feltámadt!' kezdetű ortodox húsvéti himnusznak, de első hangjait a szerző a végzet motívumaként hozza vissza valamennyi tételben. A nyitótételt az a pontozott ritmusképlet uralja, amely Beethoven VII. szimfóniájának első tételében is fontos szerepet játszik, ám egy ponton a himnusz Wagner Siegfriedjével azonosítható diadalmas témává transzformálódik.

A tragikus szerelmi jelenetet sejtető második tétel elején Csajkovszkij állítólag a következőket írta a kürtdallam fölé: 'Ó, mennyire szeretlek!… Ó, szerelmem… Ha szeretsz engem… Vággyal és szenvedéllyel…' Itt a kürtszólóhoz egy másik „férfias” hangszer, a klarinét csatlakozik. (Ez a zeneirodalomban semmiképpen sem megszokott párosítás.) A visszatérésben – amely a végzetmotívum elhangzása után keletkezett „dramaturgiai vákuumban” szólal meg – már az elsőhegedű-szólam és az oboa énekli ezt a „trisztános” hajlításokban gazdag duettet. A tétel végén a végzettéma ismét legyőzi a lírai témát, amely ezután már nem tud újjászületni.

A harmadik, intermezzo jellegű tétel nosztalgikus keringődallamát Csajkovszkij valószínűleg Firenzében hallotta egy utcán dalolászó fiútól. (Teljes terjedelmében Pimpinella című dalában dolgozta fel.) A kódában – a kedélyes hangvételbe tökéletesen illeszkedve – ismét megszólal a végzet témája.

A finálé bevezetésében a Wagner Tannhäuseréből ismerős hangszerelés és hangvétel már egyértelműen egyházzenei képzeteket kelt. Az ezt követő küzdelmes gyors szakasz végén a mottótéma indulókarakterben szólal meg, talán a végzet feletti győzelmet hirdetve."

Végezetül pedig a teljes mű:

Magyarországon évente mintegy 800 szívbeteg gyermek születik, kellő időben történő megfelelő kezelésük esetén azonban 95%-uk megmenthető. „A Szívbeteg Gyermekek Védelmében” Alapítvány 1991 óta segíti a szívbeteg újszülöttek, csecsemők és gyermekek gyógyulását.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) számára készített, 21 ország 240 millió lakosára vonatkozó felmérés szerint az élve születettek 0,8%-a, vagyis közel minden századik újszülött veleszületett szívbetegséggel jön a világra. Hazai vonatkozásban ez azt jelenti, hogy Magyarországon évente mintegy 800 szívbeteg gyermek születik. Kellő időben történő adekvát kezelésük esetén 95%-uk megmenthető, ehhez azonban 50-60%-ban újszülött vagy csecsemőkorban, 30-40%-ban pedig beiskolázásuk előtt szívkatéteres beavatkozást vagy szívműtétet kell végezni.

A kiszolgáltatott gyermekek – még inkább a beteg gyermekek – sorsa a betegellátás feltételein, tehát azon múlik, hogy számukra milyen körülményeket teremtünk. Az Önök támogatása ahhoz a lelki emelkedettséghez és testi elégedettséghez járul hozzá, amit a szívbeteg gyermekek számára egy-egy készülék, műszer, vagy akár egy játék beszerzése, kórházi környezetük otthonosabbá tétele jelent.

Az intézeti ellátás igen sokrétű: a szívkatéteres beavatkozásoktól a nyitott szívműtétekig terjed, amelyeket követően a szívelégtelenségben szenvedő gyermekek többnapos intenzív támogatásra (mesterséges keringésfenntartásra, gépi lélegeztetésre stb.) szorulnak. Gyógyításuk nemcsak a műtéti beavatkozások során, hanem azokat követően is sokszor csak egyszer használatos speciális eszközökkel és készülékekkel történhet, amelyek beszerzése komoly anyagi nehézségeket támaszt az egészségügyi intézmények felé.

„A Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány” 1991 óta segíti a szívbeteg újszülöttek, csecsemők és gyermekek gyógyulását. Székhelyük a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központja, ahol a Magyarországon végzett gyermekkori szívműtétek több mint 80%-a, a szívkatéteres terápiás beavatkozások közel 100%-a zajlik.

A támogatóknak és a személyi jövedelemadójuk 1%-át felajánlóknak köszönhetően az alapítvány az elmúlt 22 évben számos olyan eszköz beszerzéséhez tudott anyagi hátteret biztosítani, amelyek segítettek abban, hogy a Gyermekszív Központ mára európai színvonalú, évente sok száz gyermeknek gyógyulást adó kórházzá válhasson. Az Alapítvány évente átlagosan 20-30 millió Ft támogatással járul hozzá a szívbeteg újszülöttek, csecsemők és gyermekek zavartalan gyógyításához.

Az Önök támogatásával ezt a munkát tovább folytathatjuk. Adóbevallása elkészítésénél gondoljon arra, hogy adója 1%-nak felajánlásával Ön is segíthet a beteg csecsemők megmentésében!

www.gyermeksziv.hu

A Mindennapi klasszikusok Égi meséi ismét folytatódnak:

Én úgy képzelem - és ezt a Szokolov koncerten, egészen pontosan az MVM Koncertek - A Zongora sorozat Szokolov estjén képzeltem először így: ott fent Schubert érzi magát a leginkább otthonosan. Úgy is érkezett meg 1828 novemberében, mintha mindig is oda lett volna elkötelezve, mintha mindig is oda föl vágyott volna.

És ha valaki újonnan érkezik, az az első, hogy Schubert körbevezeti őt ott fent. Schubert a levegőben lépked, az új érkező belé kapaszkodik - abban a pillanatban megszűnik a súlya létezni; lebegve sétálnak a súlytalan schuberti térben együtt.

A schuberti tér valami olyasmi, mint a brahmsi időjárás: "... és egyszer eljön majd az idő, amikor a Híradóban az időjárás-jelentésben ez hangzik el: '...kedves nézőink, holnap brahmsi időjárásra számítsanak...'; és mindenki tudni fogja, hogy ez nem csupán hőmérséklet kérdése, hanem a hőmérsékletnek, az illatoknak, a felhők színének és formájának, a reggel és az alkony hangulatának és az esőnek valami egészen különleges elegye..." A schuberti téret sem lehet definiálni, csak körülírni és érezni; egyszerre lehet valami nagyon-nagyon távol, és mégis egy karnyújtásra; a schuberti percekben és órákban minden hossz és térfogat képes megváltozni és átalakulni; egyetlen dolog biztos csupán: minden lebeg.

A Szokolov koncert első felében ez volt a műsor:

Schubert: Négy impromptu, D. 899
Schubert: Három zongoradarab, D. 946

A Mindennapi klasszikusok Égi meséi folytatódnak:

Én úgy képzelem, hogy van ott fönt egy zongora, amelyen ha valaki játszik, azt mindenki más hallja. Egyszer egy nyugodalmas és szelíd szombat délelőttön, amikor mindenki kiegyensúlyozott és jókedvű volt, Sosztakovics éppen üresen találta a zongorát: leült, és elkezdett játszani.

Először azt hitték, hogy csak gyakorol, valamit próbál, aztán az első pár rész után észrevették, hogy itt bizony egy darabról van szó, a részek összefüggenek; szépen mindannyian abbahagyták, amivel foglalatoskodtak, mindenki kiült a saját csillagjának vagy bolygójának a kertjébe, páran elindultak a zongorához, hogy közelebbről hallják a darabot. Liszt különös érdeklődést mutatott iránta, és mintha némi irigység is látszott volna a szemében: milyen kár, hogy ezt nem Ő írta.

Ez volt az az alkalom, amikor Sosztakovics először játszotta el ott fönt 24 prelűdjét. Nagyon szép, nyugodalmas és szelíd maradt a szombat, éjjel aztán mindannyian nagyon különöset álmodtak, de ezt a szombat délelőttöt még sokáig emlegették.

***

Életem egyik legszebb zenei élménye volt a 24 prelűdöt élőben hallani - a MÜPA Fesztivál Színházában Igor Levit adott ma délelőtt koncertet.

Brahms halálának az évfordulóján felkerül a blogra a teljes I. szimfónia. A másodikról és a harmadikról már korábban született önálló bejegyzés, a negyedik és az első között részben az időrend, részben egy közeli koncert döntött. (Április 9-én a MÜPÁ-ban kerül előadásra az I. szimfónia)

"Megfontoltan, nagy alapossággal készült erre a hatalmas feladatra: levelezéseiből nyomon követhetjük a szimfónia létrejöttét az 1855. évi tervezéstől 1862-ig, amikor Schumann Klára örömmel jelenti Joachimnak, hogy kézhez kapta a mű első tételét. A teljes befejezés azonban még sokáig várat magára, Brahms nem érezte magát teljesen érettnek a feladat megoldására. A hetvenes évek elején írja egyik barátjának, a művet ismételten megsürgető Hermann Levi karnagynak: 'El sem tudod gondolni, milyen csüggesztő az ilyen magunkfajta számára, amikor egy olyan óriást, mint Beethoven, hall maga mögött lépdelni.'" (forrás: Tóth Dénes: Hangversenykalauz)

A művet egyébként csak később, 1874-ben mutatták be.

"A szimfónia megismerése után Hans von Bülow, a neves karmester így írt egy levelében: 'Úgy érzem, nem puszta véletlen az a tény, hogy Bach, Beethoven és Brahms neve ugyanazzal a betűvel kezdődik.'" (forrás: www.mupa.hu)

A fenti két idézet nagyon fontos építőelem a blog brahmsi katedrálisában.