Amikor még kezdő koncertjáró voltam, és még a blog sem volt sehol, voltak olyan tétova és halvány gondolataim, hogy milyen jó lenne kitenni valahová azokat az információkat, amelyeket egy hangverseny előtt gyűjtök. Ez a bejegyzés ennek a szellemében íródik: május 20-án a Szimfonikus felfedezések koncertek keretében hangzik majd el az V. szimfónia a MÜPÁ-ban.

Az első forrás a filharmonikusok.hu oldal:

"Csajkovszkij hat szimfóniáját akarva-akaratlan két hármas csoportra osztja a mai közönség. Az első hármat viszonylag ritkán hallhatjuk, s többnyire csak a zeneszerző leghívebb rajongói emlegetik őket - a második háromtól viszont, épp ellenkezőleg, még Csajkovszkij legelszántabb bírálói sem szokták megtagadni, hogy 'ezekben azért van valami'. Ezt a határvonalat mintha a komponista életrajza is alátámasztaná. Az 1877-es esztendő ugyanis, amelynek végére a IV. szimfónia elkészült, a zeneszerző végleges magára maradásának ideje: Antonyina Miljukovával kötött házasságából alig három hét múltával szinte elmenekül, s legbensőbb érzéseit ezután már csak a legendássá vált patrónus-barátnéhoz, Nagyezsda von Meckhez írott leveleiben - és persze műveiben - fogalmazza meg. Így Nagyezsdának magyarázza el a IV. szimfónia rejtett programját is, mely szerint 'a szimfónia magva a bevezető gondolat, melyre aztán az egész művet felépítettem. Ez a motívum maga a Sors, a Végzet, mely utunkban áll, midőn a boldogságot keressük.' A két utolsó szimfóniában aztán mintha ugyanezt a drámai alapgondolatot vetné fel ismét a komponista - az Ötödikben még reményteli végkicsengéssel, majd a "Patetikus" Hatodikban (immár a Mecknével való kapcsolat megszakadása után, halála évében) a híres záró lassú tétel sötétjébe veszve."

A második forrás a mupapedia, érdekes, hogy a május 20-ai koncertnél ez nincsen belinkelve - a Google találta meg, amikor rákerestem az V. szimfóniára:

"Nem tudni, áll-e program az 1888-ban komponált V. szimfónia mögött, bár Csajkovszkij – aki pedig nem gyakran nyilatkozott alkotásainak gondolati hátteréről – még az első hangok komponálása előtt felvázolta a nyitótétel gondolatvilágát. 'Bevezetés. Teljes beletörődés a végzetbe, vagy – ami ugyanaz – a gondviselés kifürkészhetetlen eleve elrendelésébe. Allegro, főtéma. Mormolás, kétségek, panasz, szégyenkezés amiatt. A hit karjaiba vessem magam?'
A mű elején mottóként felhangzó sötét klarinétdallam rokona a 'Krisztus feltámadt!' kezdetű ortodox húsvéti himnusznak, de első hangjait a szerző a végzet motívumaként hozza vissza valamennyi tételben. A nyitótételt az a pontozott ritmusképlet uralja, amely Beethoven VII. szimfóniájának első tételében is fontos szerepet játszik, ám egy ponton a himnusz Wagner Siegfriedjével azonosítható diadalmas témává transzformálódik.

A tragikus szerelmi jelenetet sejtető második tétel elején Csajkovszkij állítólag a következőket írta a kürtdallam fölé: 'Ó, mennyire szeretlek!… Ó, szerelmem… Ha szeretsz engem… Vággyal és szenvedéllyel…' Itt a kürtszólóhoz egy másik „férfias” hangszer, a klarinét csatlakozik. (Ez a zeneirodalomban semmiképpen sem megszokott párosítás.) A visszatérésben – amely a végzetmotívum elhangzása után keletkezett „dramaturgiai vákuumban” szólal meg – már az elsőhegedű-szólam és az oboa énekli ezt a „trisztános” hajlításokban gazdag duettet. A tétel végén a végzettéma ismét legyőzi a lírai témát, amely ezután már nem tud újjászületni.

A harmadik, intermezzo jellegű tétel nosztalgikus keringődallamát Csajkovszkij valószínűleg Firenzében hallotta egy utcán dalolászó fiútól. (Teljes terjedelmében Pimpinella című dalában dolgozta fel.) A kódában – a kedélyes hangvételbe tökéletesen illeszkedve – ismét megszólal a végzet témája.

A finálé bevezetésében a Wagner Tannhäuseréből ismerős hangszerelés és hangvétel már egyértelműen egyházzenei képzeteket kelt. Az ezt követő küzdelmes gyors szakasz végén a mottótéma indulókarakterben szólal meg, talán a végzet feletti győzelmet hirdetve."

Végezetül pedig a teljes mű: