A Mindennapi klasszikusok Égi meséi ismét folytatódnak:
Én úgy képzelem - és ezt a Szokolov koncerten, egészen pontosan az MVM Koncertek - A Zongora sorozat Szokolov estjén képzeltem először így: ott fent Schubert érzi magát a leginkább otthonosan. Úgy is érkezett meg 1828 novemberében, mintha mindig is oda lett volna elkötelezve, mintha mindig is oda föl vágyott volna.
És ha valaki újonnan érkezik, az az első, hogy Schubert körbevezeti őt ott fent. Schubert a levegőben lépked, az új érkező belé kapaszkodik - abban a pillanatban megszűnik a súlya létezni; lebegve sétálnak a súlytalan schuberti térben együtt.
A schuberti tér valami olyasmi, mint a brahmsi időjárás: "... és egyszer eljön majd az idő, amikor a Híradóban az időjárás-jelentésben ez hangzik el: '...kedves nézőink, holnap brahmsi időjárásra számítsanak...'; és mindenki tudni fogja, hogy ez nem csupán hőmérséklet kérdése, hanem a hőmérsékletnek, az illatoknak, a felhők színének és formájának, a reggel és az alkony hangulatának és az esőnek valami egészen különleges elegye..." A schuberti téret sem lehet definiálni, csak körülírni és érezni; egyszerre lehet valami nagyon-nagyon távol, és mégis egy karnyújtásra; a schuberti percekben és órákban minden hossz és térfogat képes megváltozni és átalakulni; egyetlen dolog biztos csupán: minden lebeg.
A Szokolov koncert első felében ez volt a műsor:
Schubert: Négy impromptu, D. 899
Schubert: Három zongoradarab, D. 946
