"Csak a fölnőttek miatt mesélem el ezeket a részleteket a B-612-es kisbolygóról, és a számát is csak miattuk árultam el; a fölnőttek ugyanis szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik: 'Milyen a hangja?' 'Mik a kedves játékai?' 'Szokott-e lepkét gyűjteni?' Ehelyett azt tudakolják: 'Hány éves?' 'Hány testvére van?' 'Hány kiló?' 'Mennyi jövedelme van a papájának?' És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik. Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: 'Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok...' - sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: 'Láttam egy százezer frankot érő házat.' Erre aztán fölkiáltanak: 'Ó, milyen szép!'" (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)

Ma brahmsi nap volt, és most brahmsi este van. De nem csak brahmsi nap és brahmsi este van, hanem vannak a városnak brahmsi környékei, vannak brahmsi utcák, brahmsi lépcsők és vannak brahmsi házak is. Milyen a brahmsi este, egyáltalán milyen az a brahmsi? Olyasmi ez, mint a matematikában a halmaz: nem lehet definiálni, csak körülírni, de igazából körülírni sem, egyszerűen csak érezni lehet...

... és egyszer eljön majd az idő, amikor a Híradóban az időjárás-jelentésben ez hangzik el: "...kedves nézőink, holnap brahmsi időjárásra számítsanak..."; és mindenki tudni fogja, hogy ez nem csupán hőmérséklet kérdése, hanem a hőmérsékletnek, az illatoknak, a felhők színének és formájának, a reggel és az alkony hangulatának és az esőnek valami egészen különleges elegye...

... és ha egy házról beszélünk, akkor is elég csak ennyit mondani: "... láttam egy brahmsi házat..."; és mindenki tudja majd: egy szomorkás budai utca egyik borostyánnal befuttatott, buja kertű házáról van szó; a kertből lépcső vezet fel a bejárati ajtóhoz, a lépcső alján jobb és baloldalt egy-egy megkopott kőszobor áll őrt...

... a szerelmesek érzékeny brahmsi sétára hívják majd egymást szürkületkor; a legkülönlegesebb lelki élmény: egyszerre magányosnak lenni és tartozni valakihez. Az úton egy sün halad át, a kerítésnél elakad, egy hasadékon átsegítik a kertbe. A házba az elhúzott függöny mellett belátni: plafonig érő könyvespolcok, hatalmas brahmsi fotelek; valaki leül a zongorához, és az a-moll intermezzót kezdi játszani...

Oh, drága Johannes, Te, aki most messzi felhőkön, sötét bolygók és fényes csillagok között járod magányos esti sétáidat, ugye tudod, hogy nem vagy egyedül, és hogy az életben egyszer mindenki érez úgy, ahogyan Te éreztél...