"...az égbe bál van, minden este bál van..." (Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség)
Az égben igazán akkor van bál, amikor Bach ad koncertet. Erre az alkalomra mindenki kiül a saját bolygójára vagy egy csillagra, és ezen az estén mindenki a legszebb ruháját veszi fel. Muszorgszkij egy nappal korábban már semmit nem iszik, Mozart és Gulda is abbahagyja a négykezest azon a bizonyos rózsaszín felhőn, Csajkovszkij pedig úgy dönt, hogy ráér később válaszolni Meckné levelére. Bernstein erre és az ezt megelőző napra nem vállal tévéfelvételt, Karajan magángépe is pihen, és tapintatosan taxival sem viteti magát sehová... Brahms és Szkrjabin is egész ünnepélyesen üldögélnek a padon.
Mindenki kint ül tehát a bolygóján vagy egy csillagon a legszebb ruhájában, és már órákkal a koncert előtt arra a messzi bolygóra tekintgetnek, amely minden más bolygótól és csillagtól egyforma távolságra van. Ma különösen izgatott a hallgatóság, úgy hírlik, hogy Bach a Goldberg-variációkat fogja játszani. A messzi bolygó minden egyes rezdülését, fényét titokzatosnak és misztikusnak látják: várnak, mindenki minden idegszálával vár.
Aztán egyszer csak feltűnik egy sziluett, szigorú, feszes léptekkel a zongorához megy, leül, és belekezd:
