Mindennapi klasszikusok

Július 5-e: a Zongoristák Napja

A Mindennapi klasszikusok oldal önkényesen kinevezi július 5-ét a Zongoristák Napjává, ugyanis ezen a napon négy jeles évfordulót is ünnepelhetünk. Időrendben visszafelé:

1879-ben a mai napon született Wanda Landowska (1879-1959). Egy volt kollégám esküszik rá, hogy Mozart Koronázási zongoraversenyét (No. 26.) Ő játsza a legszebben, és nem Gulda... Sajnos ez a felvétel már nem érhető el a YouTube-on, ezért a K. 511-es a-moll rondó kerül ki Landowskával. Érdekes, hogy a rengeteg elérhető felvétel közül ez az egyik (?) leghosszabb és így leglassabb változat:

1969-ben a mai napon hunyt el Wilhelm Backhaus német zongorista (1884-1969). Ő a blog rendszeres hozzászólójának, tnsnames.ora-nak az egyik kedvence, éppen ezért tnsnames.ora által készített YouTube felvételek kerülnek ki. Természetesen Brahms mű, méghozzá az opus 118-as hat zongoradarab, amelyhez az alábbiakat szeretném hozzáfűzni:

Azt gondolom, hogy mindenkinek megvan a saját személyes zenéje. Ez lehet csupán egy dallam - La ci darem la mano... -, lehet egy adott mű, mint például Beethoven Hegedűversenye, lehetnek egy szerző bizonyos művei - Dvorak szimfóniák -, vagy akár lehet egy szerző teljes életműve. Az én legszemélyesebb zeném Brahms zongorára írt darabjai, azok közül is a legkedvesebb az opus 118-as hat zongoradarab, onnan is az első két intermezzo. (a-moll és A-dúr)

Ezekkel az előző bejegyzésben említett Brahms lemezen találkoztam először: amikor az ember egyszer csak meghallja azt a zenét, amire egész életében várt, amit egész életében keresett. Igazi szindbádi darabok; bennük a Hajós magányos sétái, a Tabán, Óbuda, és persze minden hang a szerelemről mesél...

Az első rész:

1.Intermezzo in a minor
2.Intermezzo in A major
3.Ballade in g minor

A második rész:

4.Intermezzo in f minor
5.Romanze in F major
6.Intermezzo in e flat minor

1914-ben a mai napon született Fischer Annie (1914-1995). Talán meglepő, hogy nem Beethoven darabot választottam, hanem egy Händel művet - ez az egyik kedvenc felvételem Vele:

Végül: 1916-ban a mai napon született Rév Lívia, tehát Ő ma 95 éves - Isten éltesse sokáig!

Az első megosztás - egy Schubert és egy Mozart részlettel:

A második - és ehhez sem kell semmilyen kommentár:

9 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr673042393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnsnames.ora 2011.07.05. 22:42:26

Jó ötlet, jó poszt. /Irulok-pirulok, hogy kétszeresen is szerepelek... :o)/

- Wanda Landowska jó nagy meglepetés volt nekem, ugyanis én csak csembalófelvételeiről tudok. Így hirtelenjében, kutyafuttában nem is találtam megvásárolható zongorafelvételt tőle. Ettől még lehet neki, de addig is némi megerősítésig egyelőre kicsit szkeptikus vagyok a felvétel hitelességét illetően. Érdekes módon a hölgyek nagyon erősek voltak mindig is csembalóban én nagyon szeretem Wanda Landowskát, Zuzana Ruzickovát, vagy a maiak közül például Dobozy Borbálát.

- Nekem nem tűnik "lassúnak" a Mozart Rondó. Nem néztem utána, de a hosszabb játékidő adódhat ismétlésből is, amit mások kihagytak. 25%-nál nagyobb tempólassulás az már elég komoly, schweitzeri léptékű... ;) Elhiszem, hogy gyorsabb tempót jobb szereti a mai fül, de ez sem rossz felfogás, szvsz.

- Backhaus és Brahms.... Nem rossz párosítás, ha már nem Backhaus és Beethoven. :o)

- Händel parádés dolgokat csinált a variációs műfajban, legyen szó Vidám kovácsról, Passacaille-ról, Chaconne-ról. Külön öröm zongorán is hallani, és még inkább öröm rendes jó minőségű videón megtapasztalni.

- Bevallom én Rév Lívia nevét sosem hallottam eddig, nagy tett ilyen idősen ilyen dolgokat zongorázni, ráadásul a hallgatóságnak élvezhetően. Csak Fischer Ivánt tudnám feledni.... :o(

_romanista 2011.07.06. 09:06:03

@tnsnames.ora: köszi szépen a hozzászólást! azt ugye tudod, hogy nekem ez az pous 118-as a kedvencem, de megmondom Neked, hogy nekem nem igazán tetszik Backhaus-zal. nekem nem elég érzelmes, kicsit szigorú, kicsit merev - én így érzem. amit viszont ez után küldtél - Mauro Bertoli - na, az igazán szép és kedvemre való...
www.youtube.com/watch?v=3SqRzYD5Ssw

tnsnames.ora 2011.07.06. 16:44:46

@_romanista:

Igen tudom! :o) Az általam Rubinsteinnel és Backhaus-zal feltett Brahms Op.76/2-es Caprriciónál is kitárgyaltuk.

Én Backhaust nem mondanám - még kicsit sem - merevnek, de szerintem is meglehetősen szigorú, szikár, kemény, heroikus és ami fontos egyértelműsítő (legjobbat kereső), a szerzői felfogást megcélzó. Természetesen nem tudhatom meg aztán ingoványos talajon vagyok a dologgal, de azt vélelmezem, hogyha Brahms hallaná Backhaus játékát (saját műveire), bizony elismerően csettintene. Backhaus jelentős hírneve Brahms-interpretációkat illetően is leginkább azon alapulhat a megérzésem szerint, hogy autentikusnak érződik (és nem pedig hogy pl.: sose látott/hallott virtuózitással, technikával közelítene Brahmshoz).

Persze Brahmshoz lehet saját előadói szemmel is közelíteni és nincs is ebben semmi hiba. Sok jó felvétel születhet így is, amikkel aztán bőven lehet azonosulni, sőt még akár Brahms is csettinthetne egyet (ha köztünk lenne) esetleg egy "gondolta a fene" kíséretében.... :o)
Ha szavakkal kéne megpróbálnom leírni mit szerethetsz pl.: a rubinsteini és egyéb Brahms-felfogásokban én ilyen jelzőket írnék: balladisztikusabb, homályosabb, többértelműbb, melankólikusabb. Persze tévedhetek, pláne, hogy a neked kedves Brahms Op.118 felvételét sose volt módom meghallgatni.

Amit még kiemelnék pluszba:

- Érdemes meghallgatni ezeket a kései 1950-es évekbeli Deccás Backhaus-felvételeket, milyen meleg tónusban, milyen szépen, árnyalatgazdagon szól Backhaus zongorája.

- Jóval nehezebb nagyátlagban a rákövetkező előadó-generációnak maradandót alkotnia, mint a hőskor generációjának. Backhaus úgy volt úttörő, hogy amikor megszületett még nem volt hangrögzítés, és alapvetően koncerteken érlelte művészetét, kortársaihoz hasonlóan. A nagyszerű felvételei (főleg halála után) meg beépültek aztán a köztudatba(!!!!!!), amit alapértelmezésben aztán ugye meg kéne haladni az ifjabb titánoknak.
Viszont van egy ellentétes erő is: a kortárs (jobban?) szereti a saját kortársát, és bizony olykor idegen tőle az előző generáció zenei felfogása. Erre jó példa lehet talán Gould, aki életében nagy sztár volt, ma meg már jóval kevesebben rajonganak érte (szerintem), vagy jobban kritizálják őt.

foeniculum 2011.07.06. 22:05:32

@tnsnames.ora:
Érdekes felvetés... nem tudom, volt-e már szó róla.
Talán épp az általad leírtak alapján, úgy gondolom, hogy Backhaus épp ezért előnyben is volt a mai előadókhoz képest. Mert ugye felmerül a kérdés, szükség van-e új értelmezést keresnie egy előadónak?! Ha követi a nagy elődöket, akkor azt vetik a szemére, hogy semmi újat nem ad az előadásával, míg, ha megpróbál újítani, akkor azt vetik a szemére, hogy miért kell újraértelmezni, miért nem jó a megszokott, és hogy a szerzői felfogást kéne követni, nem önmegvalósítani a koncertteremben...

Mindamellett igen, a mai előadóknak is szerintem elsősorban a koncert kell elsődleges legyen, bár más indíttatásból, mint az elődöknek. Mára már olyan tetemes felvétel gyűlt össze, a hangrögzítés korában, hogy kérdéses, szükség van-e egyáltalán egy újabb felvételre.... van-e létjogosultsága, van-e igény. Épp ezért elsősorban a pillanatnyi élményt kell fokozni, és nem a felvételre koncentrálni. Talán így ki tud forrni az új generációból is egy meghatározó csoport, akiktől már elvárja az új generációs közönség a felvételt is.

Egyébként szerintem az is érdekes kérdés lehet, hogy mi célból van szükség új felvételekre... sok esetben az átlag úgy ismer meg zenéket, hogy rádióban, lemezválogatáson meghall ismertebb slágereket, és elkezd érdeklődni. Sok esetben az elvárás egy zenei interpretáció iránt aszerint alakul, hogy milyen volt az első benyomás, az elsőként meghallgatott, megkedvelt előadás. Az ember ahhoz tud viszonyítani. Később ráérezhet persze, hogy az gyengébb volt egy újabbhoz képest, de néhány esetben etalon marad az első.

[Gould viszont szerintem más. Nála leginkább az vált ki vitát, hogy dúdolt előadás közben. És hiába a zseniális felfogás, ha élvezhetetlenné teszi az önkéntelen háttérzaj]

tnsnames.ora 2011.07.07. 08:46:56

@foeniculum:

Én azt a nézetet vallom (ellenkező irányú meggyőzésig), hogy exponenciálisan fogy a tér a hangrögzítés időtávjának (kb.: 100 év) lineáris növekedésével, bocsánat a merész közgazdász analógiáért. Egyre nehezebb megújulni, hogy az ne botránykeltően legyen extravagáns, és konszenzussal legyen valami jó és nagyszerű. Mégis én hiszek abban, hogy hangrögzítés (és konzervbezárás) hátrányai ellenére mindenkor van létjogosultsága a hangfelvételeknek.
(1) Javul a rögzítési technika az idők folyamán.
(2) Jobbak/Érdekesebbek/Újabbak a hangszerek (Maurice André híres trombitája, MÜPA-orgona, Fazioli-zongora, stb.)
(3) Zenére rákoncentrálás tekintetében ki tudja milyen nagyszerű meglepetéseket tartogat az élet
(4) Még ha nem is olyan jó(k) a későbbi felvétel(ek), fontos lenyomata az aktuális (zenei) közérzésnek.
stb.

Én csak a kiválasztáson finomítanék valahogy, hogy ne legyen áradat/dömping nagy zaj kíséretében.

foeniculum 2011.07.07. 10:38:47

@tnsnames.ora:
Jaj, nem ellenkezni akartam... :)
"Legalábbis nem annak lett szánva"....

Teljesen egyetértek. Inkább a problémát vetettem föl, hogy azoknak az előadóknak, akik a hangrögzítés kezdetén készíthettek felvételt, úgy gondolom könnyebb dolguk volt, mint azoknak a maiaknak, akik már épp a hangrögzítés megléte miatt könnyebben hasonlíthatók az elődökhöz.
Ráadásul a hangrögzítés kialakulásáig volt lehetőség koncerteken megformálni, megérlelni a mondanivalót, kialakítani a legmeggyőzőbb interpretációt.
Én csak annyi ellenvetést tettem, hogy ma talán túl korán kapnak lehetőséget az előadók egy-egy lemez elkészítéséhez. Ennek is van persze előnye, talán annyi, hogy a hallgató is részesül az előadó 'gondolkodásának változásairól' jobban érzékelhetővé válik hogy hogyan érlelődik egy darab az előadóban....
És inkább ez volt, amit kétségbe vontam/vonnék most is, hogy szükséges-e annyi felvétel?! Mint ahogy írtad is, "túl sok a ZAJ"

Viszont a válaszodból kiindulva eszembe jutott egy teljesen más irányú gondolatmenet, kérdés....
Írtál a hangszerek, eszközök fejlődéséről.
Múltkoriban megemlítettem valahol, hogy a Fazioli zongorának mennyire szép a hangja, és mondhatni - elvileg hozzáértő közegben - megrökönyödést váltottam ki ezen megjegyzésemmel, sőt, majdhogynem sznobnak neveztek.... rosszul esett.
Nem csak tőled kérdezném, bárki, főleg, aki játszik zongorán, aki esetleg kipróbálhatta a Faziolit is, mi a véleményetek, érzékelhető a különbség, akár egy Steinway, egy Bösendorfer, és akár egy Fazioli között? Játék, és méginkább kihallhatóság szempontjából? Vagy inkább csak a felhangolástól függ a hangzásbeli különbség?

tnsnames.ora 2011.07.07. 13:59:56

@foeniculum:

Nincs valami nagy preciziós zenész fülem, és érteni sem értek érdemben a hangszer-témához, illúzióimat sem feltétlen tudom objektív tényekkel alátámasztani, plusz élőben még nem is hallottam Faziolit csak felvételről. Nem tudom mi váltotta ki az általad említett társaságbeli megrökönyödést esetleg az egy alacsonyabb "kategóriájú" Fazioli volt amiról szó esett, bár szerintem egy "Stradivari is mégicsak egy Stradivari".

Ami a MÜPÁ-nak van Fazioli az viszont remek hangszer, szvsz. Nem voltam oda Bogányi Chopin-maratonijáért, de a zongorája meseszépen szólt, a rádiófelvételen (az én fülemnek).

Arra nem vállakoznék, hogy hallás után megállapítsam Steinway vagy Bösendorfer szól-e, akár élőben, akár felvételen (ugyanazon hangmérnök keze nyomán), de élek az illuzióval, hogy a Faziolit kiszúrnám, hogy tetszik. :o)

Ami nálam gyakorlat szokott lenni, hogy egyes zongorafelvételeket (elsősorban Steinwayeket), kifejezetten nem szeretek zongorahangzás szempontjából. Kocsisnak van például több ilyenje. ha jelzővel próbálnám meg gyarlón leírni acélpenge-szúróvágómetszőhideg-et írnék. Bogányinak is volt korábban ilyen felvétele.

Én egyet tudok, nekünk itthon nagy Bösendorfer hangverseny-zongoránk volt, pár zongoradarab megtanulással kínoztam is szegény hangszert, elmondani nem tudom mennyire imádtam mindig is, valósággal szerelmese volt a hangjának, Backhaus vagy újabban Lisitsa Bösendorfer felvételeit imádom. De amikor meghallottam egy Faziolit nem is olyan régen, az revelációval ért fel számomra. Óriási perspektívát / potenciált éreztem, de olyan mértékűt, hogy na most akkor lehet elölről kezdeni a zongorairodalom végiggondolását, hangrögzítését. Máig bennem van az élmény.

annagramma · http://rezfaszubagoly.blog.hu 2011.07.10. 18:16:22

Meg kell, hogy mondjam, ez a bejegyzés két dolog miatt is szíven ütött egy kicsit: egyrészt nagyon tetszett a "legszemélyesebb zenéim" megfogalmazás, amit talán magam is keresgéltem mostanában, másrészt mert pontosan ugyanezen a napon pontosan ugyanez a gondolat foglalkoztatott a Bródy Sándor utca kávézójában üldögélve. Ha már így esett, idelinkelem, hátha a személyes zenékkel rendelkezőket érdeklik mások személyes zenéi is:-) rezfaszubagoly.blog.hu/2011/07/06/das_musikalisches_experiment_hazaterni

Még az tetszett, hogy az önkényes zongoristák napján háromnegyedes lett az arány a nők javára -- ezt nem lehetett könnyű elintézni. :-)

tnsnames.ora 2011.09.05. 08:48:16

1.
A bloggazda egyik kedves műve egy érdekes felvételen:
Walter Gieseking plays Brahms Intermezzo op. 118 no. 2
www.youtube.com/watch?v=0u9P2WO9Ok0

2.
A posztbeli Op.118 szebb köntöst és hangot kapott, ráadásul új immáron egyetlen videóban:
Brahms: Six Piano Pieces Op.118 (Wilhelm Backhaus)
www.youtube.com/watch?v=7nexldBRyhU