Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

Óda Brahmshoz, egy idegen lakáshoz, egy régi Hangversenykalauzhoz és pár pohár vörösborhoz

2011. június 12. - _romanista

A régóta tervezett, és szintén régóta halogatott bejegyzésben Brahms első zongoraversenyéhez fűzödő személyes élményemet szeretném elmesélni: ez a bejegyzés tulajdonképpen egy vallomás, egy óda Brahmshoz, egy idegen lakáshoz, egy Hangversenykalauzhoz és pár pohár vörösborhoz.

Jó tíz-tizenöt évet kell visszalépni az időben: ekkor vásároltam meg életem első Brahms lemezét az EMI Classics Red Line sorozatból - a képen ez a bizonyos CD látható: Jevgenyij Szvetlanov vezényli a Philharmonia Orchestrát, a szólót pedig a manchesteri születésű Peter Donohoe játsza. A CD második része az opus 118-as Hat zongoradarab.

És ahogyan a zongoraverseny az ősbemutatón megbukott - "(...) a közönség eleinte nem tudott mit kezdeni az alapvetően archaikus Brahms-stílussal, csak később fedezték fel a zene értékeit, s így a mű is csak idővel nyerte el a neki járó elismertséget. (forrás: wikipédia)" -, hozzám is nagyon lassan talált utat ez az igencsak terjengős, komor hangulatú versenymű. Hadd fogalmazzak kicsit sarkosabban és egyértelműbben: eleinte egyáltalán nem tetszett, kifejezetten nyomasztónak, hosszúnak és vontatottnak találtam, ennek ellenére szinte állandóan ezt hallgattam. Emlékszem, abban az időben reggel fél nyolcra jártam dolgozni: kilencig teljesen egyedül voltam az irodában, hosszú napokon át ez a CD volt az egyetlen társam a reggeli órákban.

Hordtam tehát magammal a munkába, munka után hazavittem, vendégségbe is velem jött - lényegében egyetlen lépést sem tettem nélküle. Egyszer aztán úgy alakult, hogy egyedül maradtam egy idegen lakásban - a CD természetesen velem volt -, betettem a lejátszóba, kinyitottam egy üveg vörösbort, és leemeltem a polcról egy régi kiadású Hangversenykalauzt.

A műről addig is olvastam, így például tudtam, hogy azt Schumann öngyilkossági kísérlete (is) ihlette, és szintén tudtam, hogy megbukott az ősbemutatón: ezek az információk azonban nem álltak össze egy nagy egésszé, nem segítették megérteni és értelmezni a zongoraversenyt. Akkor azonban ott, az idegen lakásban az egyszerű nyelven, érthetően megírt Hangversenykalauzt olvasva - minden addig ismert információt és újakat is - szinte egyetlen pillanat alatt értettem meg a művet: a könyv, a zene és a vörösbor együttese maga lett a Megvilágodosás.

Három rövid részletet szeretnék csak idézni ebből a könyvből, pont ezért az élményért hajtottam fel ezt a Tóth Dénes féle Hangversenykalauzt antikváriumban:

"Ugyanilyen elmélkedő jellegű a zárótéma-csoport is, amelynek második részében a kürtszó úgy hat, amikor az ember felrázza magát kínzó töprengéseiből. (...) A tétel (1. tétel - a szerző megjegyzése) vége felé azonban mindjobban előtérbe kerül a férfias akaraterő hangja, győzedelmeskedve az önemésztő fájdalom felett. (...) A III. tétel (Allegro non troppo) mozgalmas, küzdelemteljes, kissé patetikus, távolról sem vidám muzsika. Mintha az endenichi intézetbe zárt Schumann viaskodását ábrázolná a téboly démonaival. Az I. tétel kezdőtémájára emlékeztető, de feszültségében robbanásig hevített főtémát először a zongora szólaltatja meg, majd fugatószerűen lépnek be a vonósok és a fafúvók."

Amiért ezt a történetet már régóta szerettem volna elmesélni: halálosan fárasztanak és eltávolítanak a bonyolult körmondatokkal megírt ismertetők - sajnos ezek nagyon gyakoriak a hangversenyeken -, holott egy egyszerűen és közérthetően megírt program nagyon könnyen közel tudná hozni a hallgatót egy mégoly nehéz darabhoz is.

A fentebb említett Szvetlanov-Donohoe felvételt nem találtam meg a YouTube-on, ezért a másik kedvencem egy részletét szeretném megosztani: Arthur Rubinstein és Bernard Haitink.

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr282978234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rozsdapeti · http://rozsda.blog.hu/ 2011.06.13. 20:56:09

A szórakoztató, mégis okosító felvezetések mesterei Balogh Lázár és Gyimesi Bence orgonaművészek. Még rám is terjeszteni tudták az ismeretet Bachról, Buxtehudéról a múltkoriban a rákosehgyi Bartók Zeneházban.

pupa pupánszky 2011.06.14. 12:46:01

nekem nincs fundamentális problémám a "manchesteri születésű Peter Donohoe" - val. amúgy egy palack bor társaságában egyedül valóban sok reveláció születhet.én például így írtam most másfél oldalas kis háttértörténetet egy bor névadó pályázathoz....
süti beállítások módosítása