Freddie Mercury és John Lennon után egy újabb rocklegenda, igaz, Keith Richards él - ma 67 éves. Ez így leírva az igazán döbbenetes, hiszen Ő maga az orvostudomány cáfolata.

Én őt szeretem legjobban a Rolling Stones-ból: ez nem könnyű választás egyébként, hiszen a rezzenéstelen arccal doboló Charlie Watts-ért, vagy a szintén leharcolt Ronnie Wood-ért is nagyon lehet rajongani, ráadásnak meg ott van Mick Jagger... Azt hiszem, hogy ezzel a preferenciával nem vagyok egyedül: a 2007-es budapesti koncerten egy szál gitárral előadott You got the silver után - remélem, hogy jól emlékszem a számra - a szinte szimpátiatüntetéssé fokozódó tapsvihar közepette elmosolyodott - úgy, ahogyan csak Ő tud -, és ezt mondta: "I love you, too..."

Ezen a videón nem egyedül adja elő, mint Budapesten, de talán ezt senki nem bánja:

A koncert után még egy személyes élmény Vele kapcsolatban. A kislányom kétszer volt nyugtalan az Anyukája hasában: egyszer Szilveszterkor a petárdáktól, egyszer pedig amikor a kocsiban a Talk is cheap című albumot szerettem volna hallgatni - az első szám után ki kellett venni a CD-t...

Egy dal a Bridges to Babylon albumról. Igazi Richards-féle előadás, nagyszerű és kicsit (?) áthallásos szöveggel:

Ez meg a Bigger Bang lemezről: erről írta az Index, hogy se hangja nincsen, se gitározni nem tud, a szöveg semmire nem jó, de mégis nagyon jó ez a dal. Ezzel egyszerűen nem lehet vitatkozni:

Ha korábban többször azt írtam Friedrich Guldáról, hogy egyszerre ördögi és angyali, ez fokozottan igaz Keith Richards-ra: vajon miről beszélgetnek Ronnie Wooddal 1:13-nál? Keith mosolyának és színpadi mozgásának intézménye a legmagasabb közjogi méltóság: senki nem tud így bevonulni és így kirúgni oldalra (0:36)...

Egyébként meg lehet, hogy ez az egész Keith-rajongás talán csak arról szól, hogy az ember úgy tud barátkozni a sötét oldallal, úgy tud alámerülni és beengedni egészen sötét és vad gondolatokat, hogy aztán azokat nem kell meggyónnia...

A héten - 12-07-én - volt Clara Haskil halálának az évfordulója (1960). A Facebook oldalra egy Scarlatti szonáta került ki Vele, és egy idézet Charlie Chaplintől: "In my lifetime I have met three geniuses; Professor Einstein, Winston Churchill, and Clara Haskil. I am not a trained musician but I can only say that her touch was exquisite, her expression wonderful, and her technique extraordinary."

Ez történt kedden, aztán egész héten nem hagyott nyugodni Haskil, rengeget zenét meghallgattam vele, rengeteget kerestem róla, így találtam meg ezt a képet is. Nagyszerű kép, kell-e bármit is írni még?

Jó pár évvel ezelőtt a Gazdasági Minisztérium honlapján volt egy játék: mindenki megnevezhetett öt, általa Hungarikumnak vélt állatot, zenét, ételt, italt, intézményt, csapatot, tájat, stb. -, amely szerinte a legjobban jellemzi és kifejezi Magyarországot. Az én egyik választásom a Bartók Rádió volt. Annyira megszerettem ugyanis az azt megelőző években, ráadásul talán éppen akkor voltam kapcsolatunk érzelmi csúcsán: én így (is) kívántam kifejezni ezt a rajongást.

Legjobban a Muzsikáló reggelt szerettem: hat és hét között erre ébredni, majd szunyókálni kicsit a zene és a műsorvezető hangjára - olyan érzés volt húsz-harminc perc szendergés után felkelni, mintha órákat aludtam volna. Olyasmi félálom-utazások voltak ezek a reggelek, mint a Kisherceg utazásai: az egymástól karakteresen különböző műsorvezetők, mint a Király, az Iszákos vagy a Lámpaoltogató; a zene azonban valami nagyon mély közös hangulati egységet adott ezeknek a bolygóknak, és egységbe forrasztotta az egyébként önálló életet élő égitesteket.

A fél nyolcas játék volt nekem a műsor csúcspontja: az első időkben szinte sosem tudtam a megfejtést, pár évvel később már az esetek olyan negyven-ötven százalékában, majd ez az arány folyamatosan tovább javult. Nagyon nagy élmény volt olykor elérni az adást és néha adásba is kerülni.

Leggyakrabban a "melyik zeneszerző melyik művét halljuk?" játék volt, ezt egészítette ki néha a "mi a közös a következő két vagy akár három műben?" feladvány. El kell ismerni, hogy olykor a rejtvények kifejezetten nehezek voltak, érthető tehát, hogy némi könnyítést vezettek be az elmúlt években, illetve hogy már nemcsak telefonon, hanem SMS-ben is lehet játszani - a telefonvonal épp olyan foglalt, mint évekkel ezelőtt. A harmadik pont - és ez is üdvözlendő: mintha több lenne a nyeremény, mint korábban.

Sajnos azonban az utóbbi időben a játékok színvonala jelentősen romlik. Nagyon nem tetszett, hogy az egyébként szerintem jó "igaz-hamis" játékban olyan állítást fogalmazódik meg, miszerint "Bogányi Gergely az elmúlt hétvégén a Zeneakadémián eljátszotta Chopin összes zongoraművét." A válasz hamis, bár az előadó, az időpont és a szerző is stimmel, csak éppen a helyszín a MÜPA volt. Ennek így semmi, de semmi köze a zenéhez.

Vagy egy másik példa: pár napja egy Debussy mű alatt lehetett telefonálni és SMS-t írni, hogy a darab keletkezésének évében megnyitott békéscsabai színház kinek a nevét viseli? A megfejtés könnyen kikereshető lexikonból, utána lehet nézni az interneten, de ami szerintem az igazi baj: a kérdésnek és a válasznak megint semmi köze a zenéhez, az adott műhöz. Jókait, az irodalmat és természetesen más művészeti ágakat nagyon is érdemes hozzákapcsolni a választott darabhoz, de szerintem nem így.

Az adásrészlet még egy darabig itt érhető el.

Ha egyetlen mondatban kéne megfogalmazni, hogy milyen lehet az igazán jó és élvezetes játék, én azt mondanám, hogy a zene mindig kapcsolódjon az adott nap valamely eseményéhez - születés, halálozás, bemutató -, és a kérdés minden esetben a zenével - előadó, darab, szerző, hangszer, hangnem - legyen kapcsolatos. Nyilván nagyon nehéz napról napra olyan zenei programot összeállítani, olyan játékokat kitalálni, amelyek egyszerre szereznek újabb és újabb híveket a klasszikus  zenének úgy, hogy közben a régi hallgatókat sem idegenítik el. Nehéz feladat, de éppen e kettős cél - vannak-e ilyen célok egyáltalán? - miatt lenne ez nagyon fontos: jelenleg a játékok egy része egyik célt sem szolgálják - legalábbis szerintem. 

Illetve ez így nem igaz: nem meghalt, hanem lelőtték. Ha most elkezdem összeszedegetni, hogy mit jelent(ett) nekem John Lennon, az egyik első gondolatom, de talán nyugodtan mondhatom, hogy az alapélmény Vele kapcsolatban: nekem Ő maga az értelmetlen halál. De haladjunk inkább időrendi sorrendben, hiszen nem ez a bizonyos 1980-as decemberi éjszaka volt az első találkozásom Lennonnal.

Ha jól emlékszem, ötéves lehettem, amikor először hallotam annak a bizonyos piros dupla album első lemezének az A oldalát. Sokáig szigorúan csak ezt hallgattam, mert akkor még a többi hárommal egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, a kék albumról nem is beszélve.

A Please, please me, a From me to you és a She loves you voltak a kedvenc számaim. A From me to you első sorát - "If there is anything that you want" - én valahogyan így értettem: if dö zene ting tet ju vant. Zene - ezt valahogyan természetesnek gondoltam, de a többit nem értettem. Így tudtam meg, hogy a magyar nyelven kívül létezik más nyelv is: ez volt az én első valódi Beatles-élményem.

Aztán pár évvel később megtudtam, hogy John Lennon meghalt - akkor a többiek mind éltek még -, és lényegében ezzel egy időben megkaptam Anyáméktől Koltay Gábor John Lennon című könyvét.

Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni az első pár oldallal, nem tudtam feldolgozni - a többi nem is érdekelt, csak a dalszövegek -, talán több százszor is elolvastam annak a bizonyos decemberi napnak a történetét: aláírás Chapmannek a Dakota ház előtt, munka a stúdióban, majd a lövések késő este. Nyilván azért is olvastam el ennyiszer, mert abban reménykedtem, hogy egyszer máshogyan ér véget: heroikus küzdelem után sikerül újraéleszteni és életben tartani. (Nagyapám temetésen gondoltam végig arra, hogy egyszer csak kilép a fák mögül, és nevetve közli, hogy az egész csak vicc volt, és menjünk haza...)

Ebben az időben lett nekem Lennon egyenlő a Beatles-szel. Az értelmetlen halál mellett kénytelen voltam megismerni és elfogadni az őrült fogalmát is, illetve ehhez nekem mind a mai napig valami Chapmanhez nagyon hasonló arc társul: kövér és puha fej, szemüveg, stb...

Aztán - megint csak évekkel később - elkezdtem azon gondolkozni, hogy valaki egy ilyen gyönyörű nőt hogyan képes lecserélni egy szerintem sokkal kevésbé szépre...

Közben azért történt más is, például a mai napig a kellett volna szerkezetet innen tudom, ebből a dalból tanultam meg, és mind a mai napig ehhez kötöm:

Idővel aztán el tudtam fogadni azt a szerintem sokkal kevésbé szép nőt - megbarátkozni soha nem tudtam Vele, még akkor sem, ha ezt a számot hallom - a számomra legkedvesebb Lennon dal:

https://www.youtube.com/watch?v=PaLfDnShEn0 - az eredeti klippet nem lehet beágyazni, csak ezt:

A korai évek zenéje és az szólókarrier közötti Beatles-ből egyetlen dal - csak hogy ez se maradjon ki. Nem tudom megmondani, hogy miért, egyszerűen ez ugrik be elsőnek:

Végül: ha egyetlen dalt kéne választanom, amely nekem a legjobban kifejezni John Lennont, én a Twist and shout lenti verzióját választanám - nem is Beatles dal egyébként - a konferálás, az első harminc másodperc gesztusai, az arcjáték és a jellegzetes mosoly miatt:

A bejegyzés ötlete foeniculumtól származik, idézet a leveléből:

"A lényeg, hogy most Advent táján a belvárosi templomokban sokfelé adnak akár nevesebb előadók is ingyen-koncerteket, és sok esetben nehézkes az utánajárás, épp merre, mit lehet látni-hallani. Sőt, ilyenkor sok amatőr zenekar/kórus is szívesen probálja ki magát, és okoz örömet a környezetének ilyen hangulatkoncerttel. Az apropót az adta, hogy szerdán egy ilyen koncerten jártam, a Belvárosi Szent Anna templomban: 'Déli orgona koncert sorozat' nevű rendezvény egyik eseményén. A koncertről a következő honlapon értesültem:

http://www.orgonakoncertek.gportal.hu/gindex.php?pg=29798746&dt=12012010

A koncert programja a következő volt, illetve Somogyi-Tóth Dániel orgonált:

Bach - C-dúr Preludium és fúga BWV547

Vivaldi-Bach - d-moll Concerto BWV 596

Bruhns - e-moll Preludium és fúga

Boelmann - Gótikus szvit
 
Valódi kis csemege darabok, kellemes előadás, és sajnálatos módon ebben az időpontban, illetve a gyenge reklámnak köszönhetően alig volt hallgatóság a templomban, holott esetleg egy jobb reklámmal többen is összegyűltünk volna meghallgatni...
Innen jött az ötlet, hogy a hozzászólók, akik esetleg tudnak bármilyen templomi hangverseny programokról: akár zenekari, kórusművek, kamarakoncertek, és orgonakoncertek; osszák meg velünk ott a blogon.
Még egy különlegességre szeretném felhívni a figyelmet ezen belül:
A fentebb linkelt honlapon találtam: 5-én vasárnap egy hangversenykülönlegességet, egy valódi csemegét:
Király Csaba orgonajátékát lehet élvezni a Békásmegyeri Evangélikus templomban többek között olyan szuper darabokkal, mint A. Vivaldi – J. S. Bach 1685-1750  A-moll concerto BWV 593..."

Eddig a levél, a bloggazda örömmel tett eleget a kérésnek.