A mai nap jeles eseményei 04-25-hez hasonlóan ezúttal is a blogra kerülnek ki. Időrendi sorrendben:
A wikipédia nyomán: 1810-ben Beethoven megkomponálja a Für Elise-t. A Mindennapi klasszikusok Facebook oldalán a lenti felvétel volt eddig az egyik legnépszerűbb megosztás:
1891: Prokofjev születése. Tőle az Op. 125-ös Szimfónia-concerto egy részlete kerül ki, amelyről így ír a Hangversenykalauz:
"A mű eredeti formájában a zeneszerző I. gordonkaversenye volt (op. 58), amelyet 1933—38 között írt. 1950—52 között átdolgozta a darabot, amelyet végleges formájában II. gordonkaversenyének nevezett. Nyomtatásban csak a zeneszerző halála után, 1959-ben jelent meg — nyilván Prokofjev kívánságának megfelelően, Szimfónia-concerto címmel. 1952-ben Msztyiszlav Rosztropovicsmutatta be Moszkvában, aki azóta Budapesten is előadta a művet." Ezzel a megosztással a Mindennapi klasszikusok oldal Rosztropovicsról is megemlékezik, aki 2007-ben a mai napon hunyt el.
1931-04-27: Igor Ojsztrah születése, az Ojsztrah és Kogan családok közös zenélése:
A szokásokkal ellentétben a nagyszámú jeles eseménynek köszönhetően a mai napon a blogra kerülnek ki az évfordulókhoz kapcsolódó megosztások.
1926-ban a mai napon volt a milánói Scalában a Turandot ősbemutatója, amelyet Toscanini vezényelt. "Ebben az évadban mutatták be az időközben maghalt Puccini befejezetlen operáját a Turandotot, s bár többen is írtak befejezést egyik sem nyerte el Toscanini tetszését. Végül Franco Alfano írt befejezést, azonban Toscanini a premieren ezt sem volt hajlandó előadni, s Liú halála után, a harmadik felvonás közben, letette a pálcáját majd a közönség fele fordult és bejelentette: „Qui finisce l'opera, perché a questo punto il maestro è morto” (fordítás: Az opera itt véget ér, a Maestro halála miatt itt félbemaradt.)" (forrás: wikipédia) Az egyik Operakalauz című könyv - sajnos nem találom, ezért nem tudok pontosan idézni -, még azt is hozzáteszi, hogy sírt mindenki: sírt Toscanini, sírtak a zenészek, és sírt a közönség is.
Mit lehet ehhez hozzátenni? Grande Toscanini, Grande Puccini, és persze Grande Pavarotti!
Szintén a mai naphoz kapcsolódó esemény: Ella Fitzgerald születésnapja (1917). A fenti kissé közhelyes felvétel mellé egy másik, de ez is megunhatatlan:
Al Pacino is ma született (1940). A legendás védőbeszéd:
Először a Mindennapi klasszikusok Facebook oldalára szeretném kitenni a zenei részletet, a hozzátartozó szöveggel azonban biztosan nem férne ki, ezért kerül ki ide a blogra:
"A III. tétel a Szenvedés és feltámadás címet viseli. (...) A 14. szám címe Resurrexit (Feltámadott). Nagyon rövid a szövege: „Resurrexit tertia die! Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat In sempiterna saeculi. Amen. – Feltámadott a harmadik napon. Krisztus győz, Krisztus kormányoz, Krisztus uralkodik mindörökké, Ámen”, amit néhány „Halleluja” és „Hosanna in excelsis” egészít ki. Zenéjében vegyes, nagyromantikus stílusúak mellett bachos és modális részletek is vannak benne. A zárótétel reprezentativitását hatalmas apparátus, a közreműködők majd’ mindegyikének (nagyzenekar, hárfa, orgona, harmónium, vegyeskar, a négy szóló énekes) a fellépése biztosítja. Ez a zárószakasz az egész mű összegzéseként értelmezhető, amennyiben sorra megjelennek benne az előző tételek témái, amiknek a kerete az egész oratórium mottó-témája, a Rorate-dallam. Az oratórium rövid kódával, bizakodó hangulatú E-dúrban fejeződik be." (forrás: wikipédia)
A bejegyzés 2010. december 4-én íródik, de a tervek szerint csak 2011. április 20-án fog megjelenni.
Az előzményről röviden: olvasgattam a már sokat idézett Csáth Géza könyvet, most éppen Schumannról: "Idegen városban haladunk az utcán, Szilveszter este van, a gázlámpák sárga fénye a kéken világló hóval és a barna éggel valami fájó színharmóniába vegyül... És egyszerre - magunk se tudjuk, miért - de már hazafelé sietünk és a zongora mellett késő éjszakáig Schumannal vagyunk. A Schumann gyönyörű, édes, síró kottapapirosaival. Ilyenkor Chopint melódiásnak, de hidegnek, Wagnert gőgösnek, Beethovent retorikusnak, Mozartot kedvesnek, de szívtelennek találjuk; csak Schumann kell."
Bár még nincs Szilveszter, elkezdtem keresi Schumann darabokat, ez volt az egyik első találat - erre biztosan illik: "A Schumann gyönyörű, édes, síró kottapapirosaival". És ilyenkor az ember valóban azt érzi: "csak Schumann kell."
A videó alatt - közel 700.000 megtekintés 2010. decemberében - az utolsó komment:
"Horowitz was 83 when he played this, it was the first time in decades that he visited his home country. At that time, both the USSR and the USA were making weapons that could destroy the solar system, and Horowitz was personally asked by Gorbachev to play in Moscow. And he played Traumerei. So pure, so 'simple', so beautiful. Such deeper emotions. It is beyond any concert ever given. And for a moment, all that was important in the world was this. Let it be a lesson; Music binds us all."
A wikipedia így ír erről: "In 1986, Horowitz announced that he would return to the Soviet Union for the first time since 1925 to give recitals in Moscow and Leningrad. In the new atmosphere of communication and understanding between the USSR and the USA, these concerts were seen as events of political, as well as musical, significance."
Röviden összefoglalva: Horowitz 1925-ben hagyta el Oroszországot, és 1986-ban - 83 évesen - tért vissza, hogy két koncertet adjon. A két előadás zenei és politikai jelentősége felbecsülhetetlen. Szívem szerint most azonnal kitenném a bejegyzést, a blog hagyományait követve azonban megvárom a 25. évfordulót.
A bloggazda szeretné kiemelni 1:01-nél az amerikai, 3:10-nél pedig az orosz rakodómunkásokat: gyűrűk, aranyóra az egyik, borzalmas öltözékek a másik oldalon. Borzalmas, de nekünk mégis ismerős és otthonos. Szemmel láthatóan az étrendek között is hatalmas a különbség... És az arcok az utolsó egy percben; vajon ki lehet az utolsóként megszólaló középkorú hölgy, mi lehet(ett) a foglalkozása? - jelen sorok íróját ezek a kérdések foglalkoztatják.
A koncertről megjelent hangfelvétel és DVD is, illetve ez volt a műsor - lényegében a teljes zenetörténetet lefedi:
A koncertről természetesen sok felvétel elérhető, itt viszont csak kettő videót szeretnék beszúrni: először a két Szkrjabin etüdöt - szerintem ez a koncert legszebb része:
Második videónak pedig a koncert végét a meghatódott közönséggel és a szintén meghatódott Horowitz-cal:
"(...) Egy reggel ott sütkérezem a parton. Karcsú, szőke leány szaladgál izgatottam a közelemben, keres valakit, kérdezősködik. Egyszer csak megfordul, és szelesen felém fut. Felállok, bizonytalanul.
- Onkel! Onkel!
Sírva és nevetve esik a nyakamba, összecsókol. A hall ajtajában ekkor jelenik meg szürke porköpenyben egy őszülő hölgy. Az édesanyja. Huszonöt éve nem láttam Gizi nővéremet, hajszínén kívül keveset változott. A reggeli vonattal érkeztek Oslóból. Sógorom és druszám, a volt hajóskapitány, tréfás üdvözletét küldi, és hogy vigyázzak az ő kincseire, akik háromnapos látogatásra jöttek le hozzám.
Noémi most huszonegy éves.
A kései alkonyatban sokáig sétálgatunk újszülött unokahúgommal, a ligetben és a töltés szélén. Sajnos, egy szót se tud magyarul, édesanyja nem számított rá, hogy valaha szükség lehet arra. De német és angol dadogásomat lassan folyékonnyá élénkíti az ő mohó kíváncsisága.
Nini, kis norvég rokon, mit meséljek neked déli hazámról, hogy ábrándjaidra is vigyázzak, hisz annyit álmodoztál róla, Magyari Imre nótáit hallgatva, estefelé a rádióban?
Egyet-mást sorsunkról is beszéltek otthon és rólam is, akinek legutóbbi kalandját ismered, és nyomait még láthatod rajtam.
Nini, kis norvég rokon, azt kérdezed, boldog és büszke vagyok-e most, hogy újjászülettem, újra kezdhetem az életet a Kanaánban, ahol kincseimet összegyűjtöttem? Vagy talán megtörtnek és rokkantnak érzem magam, hajótöröttnek, akit egy irgalmas hullám partra vetett, megajándékozva őt a maradék élet alamizsnájával?
Akár így volna, akár úgy, köszönöm a részvéted, kicsi Nini. Mert egy kicsit így is megérdemlem és egy kicsit úgy is. Ha elszánt volnék és bizakodó, nem volnék boldog, hidd el - de ne hidd azt se, hogy boldogtalanná tenne a tudat, ha hajótörött vagyok.
Meglehet - de nem attól, ami most Stockholmban történt velem. Valamivel régebben esett meg velem és velünk... (...)"
Üldögélek az MR Szimfonikusok és Szokolai Balázs Brahms hangversenyén az Olasz Kultúrintézetben, és egyszer csak az I. zongoraverseny első tételének közepén valahonnan nagyon messziről eszembe jut A jó tanuló felel című Karinthy novella. Steinmann, a grófnő, Eglmayer, Katona / Altman, a Tanár, a csonka gúla: pár másodperc hirtelen alatt összeáll az a bejegyzés, amelyre több, mint egy hónapja várok.
Még március 7-én adott koncertet a MÜPÁ-ban Grigorij Szokolov, és én azóta egyszerűen nem tudtam mit kezdeni az élményekkel. Talán életemben koncert még ekkora hatással nem volt rám, és talán éppen ezért ültem ennyit az élménybeszámoló megírásán.
A lényeg tömören: a koncert első részben két Bach mű - az Olasz koncert és aztán a h-moll partita -, a szünet után pedig Schumann op. 20-as Humoreszkje, majd az op. 32-es Négy zongoradarab volt műsoron. A rendes játékidő után jött a Szokolov védjegy: hat ráadás - Rameau, Brahms és Chopin darabok.
És talán pont e változatosság miatt kapaszkodtam bele a Karinthy novellába, pontosabban annak részleteibe.
"- Hát - mondja a tanár, és gondolkodva húzza a szót -, majd valami érdekes darabot veszünk...
A jó zongorsita udvariasan és végtelen megértéssel köhög. Természetesen, valami érdekes darabot, az érdekes helyzetnek megfelelőt. Most úgy néz a tanárra, komolyan és melegen, mint egy szép grófnő, akinek egy gróf megkérte a kezét, és mielőtt válaszolna, megértéssel és rokonszenvvel mélyen a gróf szemébe néz, jól tudva, hogy e tekintet elbűvöli a grófot, s a gróf remegő boldogsággal sejti, hogy a válasz kedvező lesz.
- Vegyük Bach Olasz koncertjét... - mondja a gróf.
- Az Olasz koncertet - mondja Szokolov, a grófnő. De már ezt is úgy tudja mondani, ez a Szokolov, annyi megértéssel, olyan okosan: csak ő tudja, mennyire Olasz koncert az, amit veszünk. Én, Szokolov, a legjobb zongorista az egész osztályban, veszem az Olasz koncertet, mivel engem, mint az erre legalkalmasabbat, megbízott a társadalom. Még nem tudom, miért vettem az Olasz koncertet, de nyugodtak lehettek mindannyian, bármi történjék ezzel a koncerttel, én is ott leszek a helyemen, és megbirkózom vele.
- Különben - mondja a tanár hirtelen -, vegyük inkább Brahms op. 116-os sorozatának hetedik darabját.
- Brahms, op. 116-os sorozat, hetedik darab - ismétli a jó zongorista, ha lehet még értelmesebben. Ő Brahms-szal éppen olyan határozott, barátságos, bár fölényes viszonyban van, mint a Bach-hal. Mi neki egy Brahms darab?"
Vagy a novella első bekezdésének egyik mondata, amely nyugodtan lehetne a bejegyzés záróakkordja:
" Vannak dolgok, amiket mi is tudunk, de ahogy Szokolov tudja, az a biztos, az az egyedüli helyes, az az Abszolút."
Utóirat: Nem véletlenül mondta a Szokolov-koncert végén a ruhatárnál Szokolai Balázs: "Szokolov nagyon nagy mester, amiről korábban mást gondoltunk, még azt is elhisszük neki..."
Egyetlen zenei részlet, a hat ráadásból ez volt a harmadik:
