A Mindennapi klasszikusok oldal egyik régi olvasója, követője az alábbi élménybeszámolót küldte a péntek esti MÜPA koncertről. Fogadjátok sok szeretettel írását!

Szeretem Csajkovszkijt, ezt tudom egy ideje. Nagyon szeretem. A Turkish Presidential Symphony Orchestra MÜPA-beli koncertjén azonban ennél sokkal többre jöttem rá.

Az első tételben a fúvósok játéka olyan volt, mint amikor a harsogó és kemény tél után, egy pillanat alatt megérkezik a tavasz, hirtelen minden virágba borul. Jött az ismerős megnyugtató érzés, amit mindig érzek Csajkovszkijt hallgatva. Aztán a második tételnél rájöttem, hogy miért. Csajkovszkij olyan nekem, mint ha mindig ismertem volna a zenéjét.

Nem azért mert sokat hallgatom, ennél sokkal mélyebbről jövő ismeretség ez. Mintha a részem lenne, a sejtjeimben van. Mintha csecsemőkoromban, mikor sírtam, csak ezzel lehetett volna megvigasztalni. Vagy talán még ennél is régebbi a kapcsolatunk, nem tudom.

Annyi biztos csak, hogy ez a zene én vagyok.

"Brahmsnak ezt a legjelentősebb szimfóniáját annak idején az 'elégikus' jelzővel illették. Bár a szimfónia egyes energikus és friss témái ellentmondanak ennek a jelzőnek, a meghatározás lényegében mégis arról tanúskodik, hogy már a kortársak helyesen vették észre: Brahmsnak ez a szimfóniája - mint általában költészetének túlnyomó része - a túlérett polgári társadalom világának melankolikus, őszi hangulatú kifejezése. (...) Hangvételének lemondó, borongós tónusa, férfiasan tartózkodó lírája, a múltba való menekülése: valóságos leleplezése a haláltáncba kezdő, hamis illúziókban tobzódó kornak." (Tóth Dénes: Hangversenykalauz)

***

Múltkor megkérdezte a tékasztorik.blog.hu gazdája, hogy szerintem mi a boldogság? Elmondtam neki, hogy mit gondolok erről. Például az a boldogság, amikor nagyon fáj és szorít mindenhol, és aztán egyszer csak jön egy gondolat - onnan, ahonnan nem is várnánk: az ember egyetlen pillanat alatt megért valamit, és ahogyan ez végigmegy rajta, elernyednek az izmok, kicsorbulnak a szögek a mellkason és a háton, minden egy nagy sóhajtás. Valami ilyesmi.

Annyival még ki kell egészítenem, hogy szerintem a zene önmagában nem ad boldogságot: képeket, fantáziákat ad, amelyeket aztán hosszú időn át használ a lélek. És talán észre sem vesszük, hogy ezek a képek köszönnek vissza az álmokban, amelyek aztán csak napokkal az álom után szabadítanak fel - talán ezekből  a képekből, fantáziákból is táplálkoznak a nem várt gondolatok.

Nekem Schubert IX. szimfóniájával volt ilyen élményem: hosszú ideig csak ezt hallgattam, és az egyik, a zene által életre hívott kép jelent meg egy álomban - úgy kellett visszafejtenem, és csak jóval később értettem meg az egészet.

***

Érdekes, hogy ez az egész pont egy Brahms szimfóniánál merül fel, talán érdemes ezt a szimfóniát így is hallgatni.

***

Az ősz a legbrahmsibb évszak.

A tegnapi brahmsi estén találtam a lenti videót - most hallgatom ötödjére. A Bartók rádió honlapján van egy hosszú írás Szkrjabinról: A hét zeneszerzője, ott van ez a Richter-idézet: "Szkrjabin nem az a zeneszerző, akit mindennapi kenyérként lehet fogyasztani, inkább mámorító likőr, amellyel néhanapján lerészegedik az ember, poétikus kábítószer, törékeny kristály."

Ha vannak testvérvárosok, akkor kellenek, hogy legyenek testvérbolygók is: az egyiken él Brahms, Tőle nem messze Szkrjabin. Egyszer egy badacsonyi borosgazda mesélte, hogy a nagyapja ismerte Egry Józsefet: minden délután együtt üldögéltek órákig a hegyoldalon, egyetlen szót sem szóltak, csak nézték a vizet.

Valahogy én is így képzelem Brahms és Szkrjabin barátságát: késő délután találkoznak odafönt, hosszan üldögélnek egyetlen szó nélkül, aztán mindketten hazamennek alkonyatkor.

"Csak a fölnőttek miatt mesélem el ezeket a részleteket a B-612-es kisbolygóról, és a számát is csak miattuk árultam el; a fölnőttek ugyanis szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik: 'Milyen a hangja?' 'Mik a kedves játékai?' 'Szokott-e lepkét gyűjteni?' Ehelyett azt tudakolják: 'Hány éves?' 'Hány testvére van?' 'Hány kiló?' 'Mennyi jövedelme van a papájának?' És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik. Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: 'Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok...' - sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: 'Láttam egy százezer frankot érő házat.' Erre aztán fölkiáltanak: 'Ó, milyen szép!'" (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)

Ma brahmsi nap volt, és most brahmsi este van. De nem csak brahmsi nap és brahmsi este van, hanem vannak a városnak brahmsi környékei, vannak brahmsi utcák, brahmsi lépcsők és vannak brahmsi házak is. Milyen a brahmsi este, egyáltalán milyen az a brahmsi? Olyasmi ez, mint a matematikában a halmaz: nem lehet definiálni, csak körülírni, de igazából körülírni sem, egyszerűen csak érezni lehet...

... és egyszer eljön majd az idő, amikor a Híradóban az időjárás-jelentésben ez hangzik el: "...kedves nézőink, holnap brahmsi időjárásra számítsanak..."; és mindenki tudni fogja, hogy ez nem csupán hőmérséklet kérdése, hanem a hőmérsékletnek, az illatoknak, a felhők színének és formájának, a reggel és az alkony hangulatának és az esőnek valami egészen különleges elegye...

... és ha egy házról beszélünk, akkor is elég csak ennyit mondani: "... láttam egy brahmsi házat..."; és mindenki tudja majd: egy szomorkás budai utca egyik borostyánnal befuttatott, buja kertű házáról van szó; a kertből lépcső vezet fel a bejárati ajtóhoz, a lépcső alján jobb és baloldalt egy-egy megkopott kőszobor áll őrt...

... a szerelmesek érzékeny brahmsi sétára hívják majd egymást szürkületkor; a legkülönlegesebb lelki élmény: egyszerre magányosnak lenni és tartozni valakihez. Az úton egy sün halad át, a kerítésnél elakad, egy hasadékon átsegítik a kertbe. A házba az elhúzott függöny mellett belátni: plafonig érő könyvespolcok, hatalmas brahmsi fotelek; valaki leül a zongorához, és az a-moll intermezzót kezdi játszani...

Oh, drága Johannes, Te, aki most messzi felhőkön, sötét bolygók és fényes csillagok között járod magányos esti sétáidat, ugye tudod, hogy nem vagy egyedül, és hogy az életben egyszer mindenki érez úgy, ahogyan Te éreztél...

Az elmúlt két hét zenei élményeinek feldolgozása, utolsó (?) rész.

Ülök az előző bejegyzésben említett Hacsaturján - Csajkovszkij esten, a hangverseny második felében Csajkovszkij IV. szimfóniája, Dimitri Liss vezényel. És egyszer csak valahonnan érkezik egy gondolat: bizonyos zenéket nem szabad egyedül hallgatni, és ez különösen igaz Csajkovszkij zenekari műveire. Eszembe jut a Füveskönyvből az Utazásról írt rész:

"Nem szabad egyedül utazni. A magányos utazó kényszermunkát végez. Csak bizalmas és tapintatos társaságban szabad utazni. Egy érzékeny és fogékony lelkű nő, egy figyelmes és türelmes barát társasága megsokszorozza az utazás élményeit, fokozza a látnivalók színességét, segít megérteni mindazt, amit az út és a világ mutat. Egyedül utazni kínos, feszengő érzés. Mintha kiszolgáltatnák az embert egy különös börtönnek, mely nagy, mint a világ.

Az ember csak társaságban tudja látni, érzékelni a világot. A társaság ad az út komor varázslatának, a változásnak, emberi értelmet. A vándorévek idejében sokat utaztam egyedül, kevés poggyásszal, mindig lázasan, nyugtalanul, hajszolva valamit. Hiányzott egy okos társ, aki a világ veszélyes és nyugtalanító élményében mellettem áll, akit figyelmeztetek, s aki figyelmeztet, aki megosztja a fogadók zord magányát, a vasutak gonosz idegbaját. Megfelelő ember társaságában a Földet is körülutazhatod, s úgy tűnik majd, pillanat volt az egész. Egyedül csak vánszorogsz a világon át, expresszvonaton és repülőgépen is."

Valami hasonló érzésem van Csajkovszkijjal. Korábban sokat "küzdöttem Vele - főleg bizonyos zenekari művekkel; annyira töménynek és édeskésnek éreztem, hogy nem tudtam velük mit kezdeni. És most mintha meg lenne a megoldás: kell a bizalmas, tapintatos, érzékeny, fogékony lelkű, figyelmes és türelmes - vagy nem is tudom, hogy milyen zenehallgató-társ, akivel ez a zene a megfelelő helyre kerül. Olyan, mintha egyedül nehéz és enyhén mérgező lenne, a megfelelő társsal hallgatva azonban az egyik legkülönlegesebb élmény.

Mert Bécsben még szívesen sétál az ember egyedül, de ugyan kinek lenne ehhez kedve Moszkvában vagy Szentpéterváron...

Utószó: októbert 26-án érdekes koncert lesz a MÜPÁ-ban: a Turkish Presidental Symphony Orchestra hangversenyén elhangzik majd egy kortárs török mű, Liszt A-dúr zongoraversenye Vásáry Tamás szólójával, valamint Csajkovszkij ugyanezen szimfóniája. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy most hogyan hat majd...