Ma elolvastam a figaro.postr.hu írását Jevgenyij Koroljov MÜPA-beli Goldberg-variációk koncertjéről, és egészen kedvet kaptam, hogy megírjam a saját élménybeszámolómat. Lassan két hét telt már el a hangverseny óta: az előadás utáni első napokban még túl éles és friss volt az élmény, most meg már lassan kezdene kikopni, úgyhogy éppen a legjobbkor jött a bejegyzés.
Amikor idén meghallgattam Ligeti György zongoraversenyét a Millenárison, akkor ezt írtam: "(...) a koncerteken mindig olyan műveket 'kapunk', amelyek választ adnak egy éppen aktuális élethelyzetre." A Goldberg-variációk egész érdekesen ad választ: olyan, mint a Camino; a hallgató figyelmét sem a műről, sem az adott élethelyzetről nem engedi letérni - a Goldberg-csillagkép alatt mindkettőt végig kell járni.
Ezen a november 7-ei estén valami hasonló történt: nyolcvanöt perc tömény zenei és lelki séta a csillagkép alatt - nem is tudom, hogy a Goldberg-variációk inkább lelki vagy zenei élmény? Aztán az előadás végén taps, az előadó többszöri visszatérése, egyre erősödő taps a visszatérésekkor, és a nagy kérdés: vajon lesz-e ráadás, és ha igen, akkor mi?
És végül lett ráadás: Változatok a Hull a pelyhes fehér hó témájára. A levezető kocogás, a nyújtás és a légzőgyakorlat - "az elmélyült, különlegesen intellektuális zenész" (az idézet forrása a MÜPA magazin) számomra legnagyobb spirituális "húzása" ezen az estén.