"Akármilyen furcsa is, Amikor egy élőlény: egy kislány. Felejtsétek el egy pillanatra a szó jelentését, csukjátok be a szemeteket, és mondjátok ki csak úgy magatoknak félig hangosan: Amikor... Úgy hangzik ez, hogy lehetne akár valamilyen nobilis anyag: puha, sötét és bársonyos; lehetne egy drágakő, egy kristály vagy egy nemes ásvány, vagy lehetne akár egy bolygó, egy csillag vagy egy messzi égitest; Amikor, Amikor, Amikor..."

Az előző rész folytatása:

Miután Amikor leszállt az Égből, szép lassan elkezdett megismerkedni a földi dolgokkal. Az első napon megismerkedett a virágokkal, a másodikon a fákkal, a harmadikon a jelzőtáblákkal, aztán egyszer csak, a sokadik napon találkozott a számokkal. Először megszámolta őket egytől tízig, aztán egytől százig. Mivel ez elsőre sikerült Neki, felbátorodott, és rögvest megszámolta őket egytől ezerig.

A számolás után megtanulta az összeadás, a kivonás, az osztás és a szorzás műveletét. Ezekben nagy örömét lelte, és nagy tehetséget is mutatott mindenféle feladatok megoldásában: mindig újabbakat és nehezebbeket kért. Így érkezett el a prímszámokhoz, és Amikor, akinek egyébként is hajlama volt a melankóliára, hirtelen nagyon bánatos lett.

Mélyen átérezte a prímszámok magányát, akik bizonyos szorult helyzetekben csak az egyesre és önmagukra számíthatnak. Mi van akkor - gondolta magában -, ha mondjuk az összes prímszámnak egyszerre kell az a bizonyos egyes? Összevesznek? Kiabálnak egymással? Ettől még inkább elszomorodott, majd hirtelen felderült az arca: Igen, Ő lesz az, aki a prímszámok mellé szegődik örökre: az egyes és önmaguk mellett Vele is lehessen osztani ezeket a magányos számokat!

Az imént még bánatos és könnyáztatta arc dacos és tettre kész lett. Amikor azonnal felkereste a Számok Legnagyobb Földi Tudósát, hogy kérvényezze: foglalják írásba, írják bele A Számok Nagy Könyvébe, hogy a prímszámok az egyesen és önmagukon kívül Vele, Amikorral is oszthatóak. A Számok Legnagyobb Földi Tudósa figyelmesen hallgatta Amikort, megértően bólogatott, de sajnos nem tudott segíteni.

És ekkor, mielőtt Amikort ismét elragadta volna a bánat, valahonnan messziről - talán egyenesen az Égből - felhangzott egy Chopin keringő - Dinu Lipatti zongorázott:

Amikor rögtön tudta: a prímszámok most már soha nem lesznek magányosak, soha nem fognak összeveszni. A keringő dallamából egy kosárkát font, puha bársonnyal kibélelte, és az összes prímszámot szép finoman a kosárba terelte. Mindegyiket megsimogatta, mindegyikkel elbeszélgetett, és a lelkükre kötötte, hogy soha ne vesszenek össze az egyesen, inkább szóljanak Neki, és Ő majd mindent elsimít.

A prímszámok hálásan fogadták Amikor törődését, és büszkén, öntudatosan masírozták vissza Amikor kosarából a Számok Birodalmába. Így történt, hogy bár továbbra sem oszthatóak a prímszámok egyen és önmagukon kívül mással, de azon a napon örök életükre kaptak egy védőszentet...