"Akármilyen furcsa is, Amikor egy élőlény: egy kislány. Felejtsétek el egy pillanatra a szó jelentését, csukjátok be a szemeteket, és mondjátok ki csak úgy magatoknak félig hangosan: Amikor... Úgy hangzik ez, hogy lehetne akár valamilyen nobilis anyag: puha, sötét és bársonyos; lehetne egy drágakő, egy kristály vagy egy nemes ásvány, vagy lehetne akár egy bolygó, egy csillag vagy egy messzi égitest; Amikor, Amikor, Amikor..."

Az előző rész folytatása:

Amikor ment, mendegélt, és mielőtt elérte volna az Ég határát, ahol a nagy ugrás várta, egyszer csak egy ódon házat látott meg a távolban. Borostyán futotta be a falait, kőszobrok aludták örök álmukat a dús és sűrű kertben, vad rózsabokrok lehelték buján édeskés illatukat a kora estébe, az ablakok mögött pedig roskadozó polcok törték az ég felé, a padlót vastag szőnyegek borították mindenhol.

A két pont, akiket még csak távolról látott, és akik a ház előtt várták Őt, nem volt más, mint Clara Schumann és Brahms. Ott fent gyorsan és némán terjed minden: az angyalok szárnysuhogásukkal adnak hírt arról, ami fontos; a legapróbb rezdülést is eljuttatják ezek a selyem szárnysuhogások a legeldugottabb bolygókra, csillagokra, és a legmesszebbi zugokba is. Így történt, hogy Clara és Brahms pontosan tudták, hogy mikor jár majd erre Amikor: várták, hogy elbúcsúzzanak Tőle a hosszú út előtt.

A tágas szobában ültek le, ahol a sarokban feketén és szigorúan állt Brahms zongorája. A hazatért és az éppen útnak induló lelkek ősi tudásával hosszan és némán beszélgettek. Brahms olykor felállt, a zongorához ült, és útravalónak Amikor kedvenc zongoradarabjait játszotta, utolsónak az opus 118-as sorozat második darabját:

Amikor egy ponton egyszer csak beledugta angyal-ujjacskáját az előtte gőzölgő teába, ujját a szájába vette: így ivott pár kortyot, aztán egy pillanatra behunyta szemét, pár mélyet sóhajtott, elmosolyodott, és puha léptekkel elindult az Ég határa felé.

Clara és Brahms hosszan álltak még kint a ház előtt: némán és meghatva Amikorra gondoltak. A távolba néztek mindketten, és egyszer csak azt vették észre, hogy Amikor láthatatlan ajándékot hagyott itt nekik: minden pontosan olyan volt, mint ahogyan mindig is szerettek volna. És azon az estén végre olyan közel kerültek egymáshoz, amelyre mindig is vágytak...