Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

A méltatlanul mellőzött dalok

2013. június 08. - _romanista

Egészen múlt hétvégéig nem nagyon foglalkoztam dalokkal: sem itt a blogon, a blog Facebook oldalán meg csak elvétve. Pont a héten gondoltam rá, hogy tizenöt éve kezdtem el hallgatni a Bartók Rádiót, és ebben a tizenöt évben lényegében már a kezdetektől találtam minden műfajból kedvemre való darabot: egyedül a dalokat hallgattam mély unalommal.

Ugyanígy voltam a lemezvásárlással: a dalok teljesen kimaradtak. Emlékszem, hogy kezdő lemezvásárló koromban az egyik nagy kiadó olcsó sorozatából minden műfaj lemezeit vadul vásároltam: a kékek voltak a szimfóniák, halvány lilák a zenekari darabok, sötétzöldek a versenyművek, világoszöldek a szólóhangszerre írtak, lilák az operák, citromsárgák a vokális művek, a kamaradarabok meg nap-sárgák - egyedül a seszínű kékekkel nem tudtam mit kezdeni - ezek voltak a dalok.

Aztán múlt hétvégén a Wagner-poszt előtt és után alaposan beleástam magamat a Wagnerrel kapcsolatos írásokba, zenékbe, és akkor találtam rá a Wesendonck-dalokra: "Mivel változás szükségét érezte, kiköltözött a Zürich melletti Wesendonck-villába, amelyet Otto Wesendonck selyemkereskedő, pártfogója és kiadója osztott meg vele. Itt látott neki a Siegfried komponálásának, de egyre többet foglalkozott a Trisztánnal és a Győztesekkel is. Wagnert gyöngéd kapcsolatok fűzték ebben az időben Mathilde Wesendonckhoz, házigazdája feleségéhez. Mathilde hatására Wagner felhagyott a Nibelung-tetralógia komponálásával, és a szerelmi történetet feldolgozó Trisztán és Izolda megzenésítésébe temetkezett. Mathilde költőnő volt, Wagner szívesen zenésítette meg a verseit, amiket baráti társaságuk előtt elő is adtak. Ezeket később Wesendonck-dalok címen publikálták.

1858 áprilisában Minna megtalálta Richard Mathildéhez írt levelét. Botrányt rendezett és értesítette Wesendonckot is. A nyilvános botrányt ugyan Richard és különösen Otto finom tapintata révén sikerült elkerülni, de a szakítás a két házaspár között elkerülhetetlenné vált." (forrás: wikipédia)

Íme, a sorozat első dala - ez a dal is elhangzik a Budapesti Wagner-napok Wagner, a dalköltő estjén június 21-én.

Aztán ezen a héten egyik este az autóban egy Brahms-dal - ezt most nem unottan, hanem kifejezett kíváncsisággal hallgattam; ez ki is került a Facebook oldalra - közepes sikerrel:

És szinten ezen a héten találtam egy érdekes koncertet: Shakespeare-dalok június 16-án a MÜPÁ-ban. Ez a dal is elhangzik majd.

 

Végül Schubertről egy anekdota - forrás: Muzsikus-anekdoták

"Még egészen fiatal korában, miután előadták Klopstock verseire írott néhány dalát, megkérdezte egyik barátjától, hogy szerinte érdemes-e ilyesmivel foglalkoznia. A barátja azt mondta, hogy máris a legjobbak közé tartozik, mire Schubert ezt válaszolta:

- Nyugodt pillanataimban néha én is így érzem, de ki tud zenét írni Beethoven után?"

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr295351227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása