A poszt elé: egyszer már született egy "elképzelt" bejegyzés, akkor Lisztről. Azt lehet mondani, hogy ez annak a folytatása, a főszereplőket illetően mindenképpen. Illetve még annyi, hogy ez a bejegyzés is - hasonlóan az előzőhöz - felkészülés a május 20-ai MÜPA koncertre, ahol ez a zongoraverseny is felhangzik majd Csajkovszkij V. szimfóniája mellett.
A szereplők: M. néni a szigorú zongoratanárnő - 60 év körüli; F. az Ő tanítványa - 35 év körüli. F., aki felnőtt korában kezdett el zongorázni, rendíthetetlen szorgalommal jár M. nénihez minden héten, és mélyen bánja, hogy ezt nem korábban kezdte el.
***
F. igazából négy dolgot szeretett: M. néni óráira járni, reggelente futni, este sétálni - a futás és a séta közben mindig zenét szokott hallgatni -, aztán a séta után üldögélni valahol. Ilyenkor rendszerint sört szokott inni, és a pincértől kért fizetős papírkákra írogatott. Ezen a napon is így történt: korán reggel futott, munka után elment M. nénihez, aztán a zongoraórától feltöltve hosszan sétált - a séta közben Brahms II. zongoraversenyét kétszer is meghallgatta -, majd betért egyik helyére, sört rendelt, és papírt kért a pultostól.
Neveket, egymással össze nem függő szavakat írt a papírra, mintákat rajzolgatott, aztán egyszer csak - ahogyan megszólalt benne a zongoraversenyt elindító kürtszólam -, leírt egy mondatot: "Véleményem szerint Brahms II. zongoraversenyének első tételében felhangzó kürtdallam a zeneirodalom legszebb trubadúrdala - udvarláshoz különösen javallott." Háromszor visszaolvasta, nem igazán volt vele kibékülve, de nem javított bele. A gimnáziumi verselemzések jutottak eszébe, és az, hogy mennyire szeretett verselemzéseket írni, és az osztálytársaiét hallgatni.
Az emléktől egészen felbátorodott, újabb mondatot írt le: "Zeneköltő ilyen finom színekkel ennek előtte még soha nem írta le a vágyódó férfi szívét és lelkét: megannyi szerenád, megannyi erkélyjelenet, micsoda szenvedély lakozik ebben a tételben..." Elmosolyodott, fejét a kezeibe temette, úgy olvasta vissza az immár kétmondatosra duzzadt irományt.
Előszedte a zenelejátszó készüléket, a fülhallgatókat a fülébe dugta, és a második tételre léptetett. Bajban volt: a fogalmazást folytatni kellett, de nem találta a szavakat. "Ha az első tétel szenvedélyes, akkor erre mit írjak?" - gondolta magában. "Az első tételben megismert szenvedély itt is jelen van: örvénylő, vad szenvedély. A férfi és a nő egyesül. Ölelkeznek. Beteljesülés. Orgazmus." Óvatosan bánt a szavakkal; a gimnáziumban vajon ilyet le mert volna írni? Eszébe jutott a szigorú érettségi elnök - vajon Ő mit szólt volna ehhez?
De leírta, és most már nem volt visszaút: "A harmadik tétel az orgazmus utáni gyengéd ölelkezés. Mély lélegzet, nyugodt, csendes pihenés." Eszébe jutott, hogy egyszer azt olvasta, hogy Brahms életrajza e téren üres lap: "(Fontos megemlíteni azt régóta ismert jelenséget, amikor valaki úgy ír valamiről, hogy a valóságban semmilyen élménye nem tapad az írás tárgyához.)"
Nem érezte kereknek a harmadik tétel kifejtését, de ha akart volna sem tudott volna többet írni erről, mert már a negyedik tétel szólt a fülhallgatóban. "Hirtelen ébredés: a zeneköltő elvágyódik, magányos, de felszabadult sétát tesz hajnalban: a férfilélek kifürkészhetetlen útjai." Fejét megint a kezébe temette, végigolvasta az egészet, és megint elmosolyodott. "Sétáján a kelő Nap sugarai kísérik."
Az egyetlen befejező mondaton gondolkozott, amikor az asztál mellé lépett a pincér: "Lassan zárnánk..." - mondta, és azzal a lendülettel az asztalra tette a számlát. F. bólintott, előszedte pénztárcáját, és fizetett. A fizetős papírokat a jegyzeteivel kettéhajtotta, és mélyen a zsebébe süllyesztette.
Már kint volt az utcán: gallérját felhajtotta, két kezét a háta mögött összekulcsolta: és abban a pillanatban, amikor megint megszólalt a fülhallgatóban az első tétel kürtdallama tudta, hogy még legalább egy óráig nem megy haza...
