Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

"Ilyen szíve csak Krisztusnak volt."

2013. március 27. - _romanista

Ludwig+van+Beethoven+Beethoven.jpgA tegnapi Beethoven évforduló alkalmával a Missa Solemnisből az Agnus Dei került ki a Mindennapi klasszikusok Facebook oldalára: "'Szívből fakadt – bár a szívekig hatna' – írta a partitúra első lapja fölé, s bár Beethoven a katolikus miseszöveget zenésítette meg, valójában felekezetek fölött álló művet alkotott. Az ő vallása ugyanis az erkölcs és a humánum volt, Krisztusa pedig: ember, vagy jobban mondva: hős. Ennek a Krisztusnak feladata van: az emberiség számára a legnagyobb adományok egyikét, a külső és a belső békét megszerezni. Az Agnus Dei zárótétel a zeneirodalom legfenségesebb békehimnuszaként kerekíti le és teszi teljessé Beethoven monumentális vallomását, mely szerint az emberiség legfőbb célja, az emberi élet értelme – isteni példára – maga a béke." (forrás: wikipédia)

Este találtam egy ehhez kapcsolódó idézetet: "Akármilyen nagy is volt Beethoven, a szíve minden nagyságánál nagyobb volt. 'Nem ismerem a magasrendűségnek más jelét, mint a jóságot. A szív az emelője mindennek, ami nagy' - írja meggyőződéssel. Hivatásának azt vallotta, hogy a szegény emberiségbe egy kis bátorságot öntsön. Ő, az emberek legszerencsétlenebbje: a nyomorultak legnagyobb vígasztalója. Ilyen szíve csak Krisztusnak volt. Csodálatos lelkiereje legyőzte kínszenvedéseit. A sorstól ezerszeresen sebzett, magábavonult oroszlánt hérosznak látjuk. Lelkiereje és szíve az emberek legszebbjévé varázsolta őt. Minden élő lényt szeretett. Még a talpa alá került füvet is sajnálta. Egy kislány siránkozva panaszkodott, hogy nem képes tőle egy lepkét sem fogni, mert a gonosz bácsi zsebkendőjével mind elhessegeti. 'Ha látom, hogy valamelyik barátom nélkülöz és az erszényemből éppen nem futja, hogy azonnal segíthessek rajta, leülök dolgozóasztalomhoz és rövid időn belül kirántom a bajból. Egyetlen barátom se nélkülözzön, amíg van valamim' - így írja. A jót önmagáért cselekedte, sosem várt érte viszonzást. Mindig kért - mások számára. Fáradságot nem ismerve, segített mindenkin. Egyazon ügyben tíz levelet is írt egymásután, mások érdekében." (forrás: Papp Viktor: Beethoven élete és művei)

A bejegyzéshez tartozó zenei részlet ezúttal a teljes Waldstein szonáta: április 6-án a MÜPÁ-ban Igor Levit ad majd koncertet, ez az mű is elhangzik, én napok óta ezt hallgatom:

És még egy idézet a fenti könyvből: "'Beethoven szonátakomponista volt és maradt mindig - írja Wagner. A legnagyobb és utólérhetetlen. A szonátaforma törvényszerűségét miden időkre való érvényességgel Bach Emanuel, Haydn és Mozart állapította meg, Beethoven pedig a fejlődés csúcspontjára vitte.'"

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr755174854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnsnames.ora 2013.03.28. 00:25:15

Pollini rendesen ledarálta ezt a Waldstein-szonátát, jelentősen kigyomlálva belőle a zenei drámát.Így hiába játssza brilliánsnak ható virtuózitással az oktáv-glisszandót a harmadik tételben (22:26-tól), én speciel nem tudtam örülni neki.
Nem valaha volt legrosszabb felvétel, de bőven van tőle jobb.
Szerintem....

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2013.03.28. 09:16:15

klassz cikk bazmeg. ez geci komoly arc volt, en leszopom magam, de tenyleg, ez a beethoven bazmeg, a legjobb, legnagyobb kiraly volt. becsicskulhatna elotte es megcsokolhatna a segget a teljes fidesz vezetosege, de csak gazmaszkban, nehogy megfertozzek ezt az istenadta tehetseget.

buckoka 2013.03.29. 15:22:45

@tnsnames.ora:

Szerintem inkább azzal van gond, hogy túlságosan metronómszerűre játssza az egész darabot -teszem hozzá, közel sem hibátlanul. Illetve a megfelelő hanghosszúságot sem találta meg. Van, amit túl hosszúra játszik, van, amit túl rövidre. A harmadik tétel tempója összességében tetszett, de tényleg nem volt benne sok zene. Illetve a rondótéma túl lett artikulálva, egy népdalrészletnek sokkal magától érthetődőbbnek kellne hallatszódnia.

Ha már itt tartunk, neked kinek a felvétele tetszik a legjobban? Az egyik kedvenc szonátámról van szó, és válogatós vagyok :P Arra is kíváncsi vagyok, hogy melyik tételt ki játssza legjobban (ha nem ugyanaz, természetesen).

tnsnames.ora 2013.03.29. 18:50:06

@buckoka:

Ez jó! :o) "Metronómszerűen". Nekem laikusnak nem jutott eszembe, csak olyasmi, hogy unalmasan. ;) Nem tudom te hogy látod, szerintem , technikailag egyébként nem könnyű szonáta, de általában elég jól játsszák a zongoristák, nem is értem,hogy Pollini, hogy ronthatta el ennyire, hogy "unhatta" ennyire.

>>>Ha már itt tartunk, neked kinek a felvétele tetszik a legjobban?

WoW! :o) A szívemnek nagyon kedves az ilyen kérdés. ;)
Nálam egyértelműen Backhaus időskori Decca-felvétele a referencia ennél a szonátánál (mindhárom tételre). Hangtechnikailag is nagyon jól szól (én fülemnek), mondjuk ez a YT-n már nagyon nem jön át. ;) CD-n beccsszó sokkal jobban szól!

És elsősorban a drámaiságát, heroizmusát szeretem az előadásnak. Ennek csúcsa (értelmezésemben) pont a nevezetes oktáv-glissandó (20:23-ban)

Wilhelm Backhuas plays Beethoven Sonata No. 21 in C Op. 53 "Waldstein" .
www.youtube.com/watch?v=eSWwn6fNaGI
süti beállítások módosítása