Egyetlen érzés ez a bejegyzés. Ma délután szürkületben az Alkotás úton a BAH csomópont felé: nagyon szép színű és hangulatú este; a brahmsi paletta legkülönlegesebb elegye van az égre kikeverve, és mégsem kívánok semmit hallgatni. Se rádiót, se CD-t - azt sem, ami éppen nincsen az autóban: semmit. Még Brahmsot se, és Schubertet se, tényleg semmit.

Csak írni szeretnék, talán öncélúan, talán csak az írás kedvéért. Persze ebben a csöndben is benne van az elmúlt hetek és hónapok összes meghallgatott zenéje: a Chopin noktürn Richterrel, a Brahms intermezzók és a Brahms szimfóniák, Schubert B-dúr szonátája, a Goldberg-variációk, a Kékszakállú és a Facebook oldalra kirakott legkülönfélébb zenék: a karácsonyi barokk darabok, a sok Csajkovszkij, és újabban a Mozartok.

Mint mikor a mosógép a végén már csak nagyon nehezen és lassan mozog, de abban a pár percben szívja és préseli ki az utolsó vízcseppeket a mosandóból: talán a lélek is most szedi ki a maradék, de nagyon is szükséges morzsákat ezekből a zenékből.

Ez sem az igazi, de ma mégis ez a legjobb: