Nekem a legkedvesebb Liszt-mű a h-moll szonáta. Nem volt ez mindig így, nagyon nehezen barátkoztam meg vele. Nemrég ezt találtam a fidelio.hu-n:
"Bartók alább idézett cikkében (1911), majd akadémiai székfoglaló előadásában (1936) méltatta Liszt alkotását. A h-moll szonátáról, amelyet ő maga is felvett zongoraművészi repertoárjába, így emlékezik: 'Még tanuló koromban először került kezembe a Liszt-szonáta. Megpróbálkoztam vele, de megbarátkozásra akkor nem került sor. Az expozíció első felét ridegnek találtam, üresnek éreztem, a fugató iróniáját észre sem vettem. Persze ez akkor volt, amikor Beethoven utolsó szonátáit sem értettem meg. Nemsokára azután hallottam a szonátát Dohnányitól, tökéletes előadásban. Ennek ellenére a megértéstől távol maradtam. Néhány év múlva újból elővettem a művet - zongoratechnikája és nehézségeinek legyőzése érdekelt. És tanulás közben lassan-lassan megszerettem, ha nem is föltétlenül. Később beszélgettem egyszer Dohnányival erről a szonátáról, és akkor legnagyobb csodálkozásomra kiderült, hogy ő is ugyanígy járt vele.' (Liszt zenéje és a mai közönség. Zenetudományi Tanulmányok, 1955. 13.1)"
