Mindennapi klasszikusok

04-25 jeles eseményei: a Turandot bemutatója, Ella Fitzgerald, Al Pacino és Johan Cruyff születésnapja

A szokásokkal ellentétben a nagyszámú jeles eseménynek köszönhetően a mai napon a blogra kerülnek ki az évfordulókhoz kapcsolódó megosztások.

1926-ban a mai napon volt a milánói Scalában a Turandot ősbemutatója, amelyet Toscanini vezényelt. "Ebben az évadban mutatták be az időközben maghalt Puccini befejezetlen operáját a Turandotot, s bár többen is írtak befejezést egyik sem nyerte el Toscanini tetszését. Végül Franco Alfano írt befejezést, azonban Toscanini a premieren ezt sem volt hajlandó előadni, s Liú halála után, a harmadik felvonás közben, letette a pálcáját majd a közönség fele fordult és bejelentette: „Qui finisce l'opera, perché a questo punto il maestro è morto” (fordítás: Az opera itt véget ér, a Maestro halála miatt itt félbemaradt.)" (forrás: wikipédia) Az egyik Operakalauz című könyv - sajnos nem találom, ezért nem tudok pontosan idézni -, még azt is hozzáteszi, hogy sírt mindenki: sírt Toscanini, sírtak a zenészek, és sírt a közönség is.

Mit lehet ehhez hozzátenni? Grande Toscanini, Grande Puccini, és persze Grande Pavarotti!

Szintén a mai naphoz kapcsolódó esemény: Ella Fitzgerald születésnapja (1917). A fenti kissé közhelyes felvétel mellé egy másik, de ez is megunhatatlan:

Al Pacino is ma született (1940). A legendás védőbeszéd: 

És a meghatott és zavarban lévő Al Pacino az Oscarral, sajnos nem lehet beágyazni: http://www.youtube.com/watch?v=p0vE7pR5gg8&feature=related

Végül: Johan Cruyff, Ő 1947-ben született. Egy reklám is lehet klasszikus: Cruyffnak  szívpanaszok miatt nem ajánlott az edzősködés:

7 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr572853523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_romanista 2011.04.25. 12:21:23

kiegészítés: A Mindennapi klasszikusok oldal viszonylag ritkán emlékezik meg sportolókról: eddig Puskás Öcsiről, Egerszegi Krisztináról, Bene Ferencről és természetesen Varga Zoliról került ki videó. Amit Cryff anti-dohányzás kampányáról tud kell: Cruyff used to smoke 20 cigarettes a day prior to undergoing double heart bypass surgery in 1991 while he was the coach of Barcelona, after which he gave up smoking. He also led the anti-smoking campaign developed by the Health Department of the Catalan autonomous government. Cruyff juggled a cigarette pack 16 times in an anti-tobacco video sponsored by the Catalan Department of Health.

speti10 · http://www.zseni.info 2011.04.25. 16:53:11

Pavarotti az igazi nagy művész hatalmas tökéletes hangja van!

bulanzsé 2011.04.25. 19:35:11

Nagyok napja. Feleségem, akit a ami napig - több, mint 40 éve - változatlanul szeretek, szintén a születésnapját ünnepli. Velünk, velem.

_romanista 2011.04.25. 20:43:10

@Vállfás Gyuszi: hopp, igazad van, javítva. köszi.

Lacusru 2011.04.25. 21:52:12

Ella Fitzgerald nem?

Elnézést, ha rosszul tudom...

szaszni 2011.04.26. 01:03:41

Király mindegyikük!