Mindennapi klasszikusok

1950-ben szeptember 16-án adta utolsó koncertjét Dinu Lipatti

Dinu Lipattiról (1917 - 1950) először Varnus Xavér Isten megbocsájt: az a mestersége című könyvében olvastam. A teljes írás itt érhető el, illetve erről a bizonyos, a címben említett utolsó koncertről így ír:   

"Csodálatos indulását a háború megakasztotta, s visszatért Romániába, ahonnan 1944-ben vándorolt ki zongoraművész menyasszonyával, Madelaine-nel Skandinávián keresztül Svájcba: saját bevallásuk szerint öt frankkal érkeztek meg. Hamarosan a genfi Zeneakadémia professzora lesz, s ugyanabban az évben közli véle orvosa, hogy leukémiás. Születésétől fogva törékeny egészsége napról napra gyengül, ám ő mégis tanít és koncertezik rendületlenül. 1950-re állapota aggasztóvá válik, s ekkor megpróbálkoznak az Amerikában éppen kifejlesztett csodagyógyszerrel, a cortisonnal, amelynek napi adagja 50 dollárba került: a költségeket Yehudi Menuhin, Charles Münch és genfi rajongói adják össze. A gyógyszer látszólag csodát tesz, s egy rövid nyárra megint egészségesnek érzi magát: ekkor veszi lemezre Bach B-dúr partitáját és Chopin keringőit. Szeptember elején azonban szervezete végleg összeomlik, ám orvosa ennek ellenére sem tudja lebeszélni arról, hogy hangversenyt adjon egy svájci zenei fesztiválon. Délután érkeznek meg a városba, s már a szállodai szobában állandó légszomj-rohamai vannak. Hűséges orvosa tizenegy injekciót fecskendez bele, s amikor kicsit jobban lesz, elkezd öltözködni, majd elindul a szálloda előtt várakozó kocsihoz. A hangversenyterem bejáratánál az emberek könnyes szemmel és tapsviharral fogadják: mindenki tudja, hogy ez az utolsó hangversenye. A húsz lépcsőfokot fél óra alatt tudja csak megtenni.

Koncertjén ugyanazokat a műveket játsza, amelyeket a nyáron már lemezre vett: a Bachon és a Chopin-eken kívül két Schubert Impromptut és Mozart a-moll szonátáját."

Az első megosztás a Bach partita első része:

 

A Bach partita második része:

 

A Chopin keringők közül a nagy kedvenc h-moll...

 

... és cisz-moll keringő:  

 

"Az utolsó Chopin-keringő közben azonban elhagyja maradék ereje is: néhány ütem után abbahagyja, hosszú percekig csukott szemmel ül a zongora előtt, majd egyszerre belekezd Bach egyik koráljába."

Az a bizonyos utolsó Chopin keringő - a fentiekkel ellentétben ez nem élő, hanem stúdió felvétel:

 

"E korállal búcsúzott el közönségétől, hivatásától s az életétől, bár még hátra van két, kínkeserves hónap."

Mielőtt kitenném a fentebb említett Bach művet, hadd idézzek a Wikipedia Dinu Lipattiról szóló cikkelyéből, ugyanis ez a bizonyos mű hatalmas jelentőséggel bír Lipatti életében.

"He gave his first concert, at the École Normale, on 20 May 1935. However, three days before the concert, Paul Dukas died; in memory of Dukas, Lipatti's first piece at his concert, and the piece he first publicly performed as an adult pianist, was J. S. Bach's Jesu, Joy of Man's Desiring." A lényeg tehát: Mint felnőtt zongorsita, első koncertjét 1935. május 20-án adta. A fellépés előtt három nappal hunyt el Paul Dukas - Lipattit többek között Ő tanította. A koncert és Lipatti első nyilvános darabja ugyanaz a mű volt, amellyel az utolsó fellépésén a közönségtől búcsúzott.

(Utószó1: csináltam egy lejátszási listát, egyelőre a Chopin keringők és az utolsó darab nélkül - ezeket majd pótolom -, de a Mozart szonáta és a Schubert darabok addig is meghallgathatóak ott.

Utószó2: ezt a bejegyzést megírni és a felvételeket megkeresni maga volt a boldogság)

20 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr822298968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnsnames.ora 2010.09.16. 09:42:45

Én Bachtól a d-moll zongoraverseny 1.tételét hallgattam meg így reggel, az egészen rendkívülien nagyszerűséges volt (nekem), mind szerzői, mind előadói szemszögből.

A h-moll Chopin-keringő is jólsikerült felvétel. A cisz-moll keringő az én fülemnek kicsit túl gyors keringő volt, ebbe a tempóba már bele lehet szédülni. ;) - Úgy vagyok vele, mint múltkor a Brahms-rapszódiánál, ahol Backhaus és Rubinstein két teljesen különböző felfogású előadása is jól meg tudott nálam egymás mellett férni, egymást kiegészíteni. - "Kívülről nézve" azért érdekes legalább egyszer meghallgatni.

Az én tapasztalatom az, hogy tán nincs is még egy olyan problémás zeneszerzője a zenetörténetnek, mint Chopin. Aki nagyon népszerű ugyanakkor nagyon nehezen játszható dolgokat komponált. Technikailag sem könnyű darabjait játszani, de most elsősorban az azon túli dolgok nehézségére gondolok. Nincs még egy zeneszerző, akinek annyi rossz felvétele lenne.

Az életműt nézve eléggé élenjár nálam a cisz-moll keringő. A XX.század egyértelműen a hanrögzítés évszázada volt. És az én érzésem szerint, nagyon kevéssé Chopin évszázada.

foeniculum 2010.09.16. 14:57:51

Ez most egy szép tartalmas poszt, senkinek panasza nem lehet miatta :)))
Viszont kikerülhetett volna címlapra is épp ezért...

Köszi :)

_romanista 2010.09.16. 15:05:01

@foeniculum: köszi! volt nyitó oldalon dél körül... engem az sem zavar egyébként, ha van panasz - ez egy ilyen műfaj.

_romanista 2010.09.16. 17:48:39

van itt egy érdekesség, mármint a Lipatti életműben. a halála előtti nyáron vette fel a genfi stúdióban azt a Mozart a-moll szonátát, amelyet Mozart az anyja halálakor írt. nekem ez a szonáta meglehetősen panaszos, haragos, dacos, főként ahogyan kezdődik. csak azt képzeljük el, hogy milyen lelkiállapotban lehetett a felvétel idején - ekkor egyébként valamelyest jobban volt, de a halál azért ott leselkedett. nekem ez a mű eddig Guldával volt a legjobb, illetve nemrég fedeztem fel és szerettem meg a Gieseking félét, de szerintem Lipattival is nagyon jó. mit gondoltok?

tnsnames.ora 2010.09.16. 19:42:14

Erről beszélünk ugye:

Dinu Lipatti - Mozart Piano Sonata No. 8 in A minor
www.youtube.com/watch?v=ZF7JT8XzAzo
www.youtube.com/watch?v=RxGwl3v4apA
www.youtube.com/watch?v=KCUl-w-CDvQ

A két szélső tételt hallgattam meg. A 3.tétel hibátlanul jó (nekem), az 1.tételnél én ezt a tempót favorizálom amit elővezet Lipatti, következő piros pont a nevezetes előke remek hangsúlyozása (sokan például Ránki Dezső is jóval élesebben csinálják), a drámai középrész is szenzációs. Egyetlen panaszom, hogy egy helyen az első ismétléses részben érzek pici tempóbeli egyenetlenséget, felesleges begyorsítás formájában: ha ez nem lenne 10/10-es interpretáció lenne.

Ezzel együt is, azt mondom, ez is nehéz darab sok rossz kézen-közön forgó felvétellel, amivel szemben Lipatti remek előadást mutat be mozarti szemmel is.

El tudom képzelni, hogy az említett drámai párhuzam fennáll. Annál is inkább, mert Mozart köztudomásúan dúr-ban komponált perdöntően, egész rendkívüli esetekben fordult csak moll hangnemekhez. Lásd ez a k310-es a-moll szonáta, c-moll fantázia és szonáta, c-moll, d-moll zongoraversenyek, g-moll szimfóniák. Éj királynője ária, stb.

_romanista 2010.09.16. 20:00:05

@tnsnames.ora: és még a Don Giovanni, amelyről azt olvastam, hogy a d-moll az uralkodó hangnem benne.

szóval Gulda: nagyon sok a-moll szonáta felvétele nekem erőtlen, vérszegény, pl Brendel, Barenboim. ezek után Gulda egészen üdítő volt: www.youtube.com/watch?v=MKd1TEfAqoI&feature=related

most - Lipatti után - azt gondolom, hogy Gulda talán túl harsány, mintha kicsit hatásvadász lenne, de még így is sokkal jobb, mint mások.

ja, és itt van pl a Gould felvétel: 3 perces...
www.youtube.com/watch?v=Byd9V5j8cTM&feature=related
ezt mintha tényleg magának játszotta volna, csak úgy...

örülök, hogy tetszett ez a Lipatti-féle interpretáció

olykor már a családi békét veszélyeztettem, amikor vasárnap délután öt különböző feldolgozást hallgattam egymás után...

tnsnames.ora 2010.09.16. 20:16:51

@_romanista:
Verdi nem az én érdemem, hanem foeniculumé. ;)

Én egyes Beethoven szonátatételeket 21 (!!) különböző előadásban hallgattam meg egymás utánban (és raktam őket tetszési sorrendbe). Ahhoz mit szólna a párod? ;)

Gould K310-s a-moll szonáta első tétele korábban a középrésze miatt valamennyire emlékezetes volt számomra. Az a középrész olyan volt, mintha Beethoven lenne, Mozart köntösben, annyira titáni érzést sugallt. De persze, a tétel nem viseli el szerintem sem ezt a hajszát. Mozart szempontból nem autentikus Goould előadása, szvsz, interpretátori / feldolgozás / átértelmezés mezőnyben nálam is hátul kullog.

Ennél csak egy rosszabb Gould Mozart interpretáció van, a K331-es híres A-dúr szonáta első variációs tétele, szintén 'egyedi' felfogásban. Fennvan a Youtube-on az is. Tanulságos annak aki végig tudja hallgatni. ;)

tnsnames.ora 2010.09.16. 20:18:08

Na kikerestem. Jó szórakozást hozzá! ;)

Glenn Gould plays Mozart Sonata in A major K 331
www.youtube.com/watch?v=IT0ghoOGn78

foeniculum 2010.09.16. 21:10:24

@_romanista: @tnsnames.ora:

Úgy kell párt választani, hogy a 22.-et a társ akarja meghallgatni ;)))

tnsnames.ora 2010.09.17. 00:21:27

@foeniculum:
:o)))))))))

Cserébe érdemes bekukkantani az előző Muti-posztba. ;)

foeniculum 2010.09.17. 12:59:32

Azon morfondíroztam azóta, hogy a nagyobb kérdés inkább az, hogyan lehet egymás után 21 különböző, mégis valahol majdnem egyforma zenét befogadni, és megkülönböztetni tudni...

Ha megpróbálom összehasonlítani, pl.hasonlóan jellegzetes ízű sajtok kóstolásával, még 3-at, 4-et az ember megkülönböztet, de a többinél már nem lehet érzékelni a különbséget. Vagy amikor parfümöt választok magamnak... állítólag 6 illatnál többet egyszerre nem tud befogadni az agyunk :)))
Én mindig párosával választok: jobb csukló az egyik illat, bal a másik, és 1-2 órán át szagolgatom, ízlelgetem, míg meghozom a döntést, és a következő lépésnél a választott jobbikat hasonlítom egy újabbhoz, míg végül fel tudok állítani egy sorrendet (bár ott elég a legjobbat meghatározni)

De, ha csak az említett Dvorak IX/4-et is vesszük, még azt a három élesen különböző előadást meg lehet különböztetni, sőt egyszerű sorrendet is állítani, azért ha hozzácsatolnám Kubelik, Széll, Solti...és a többi felsorolt előadást, már nehezebb dolgom lenne, mert két hasonlóan jó közül inkább csak érzelmi alapon tudnék kiválasztani bármi sorrendet...

tnsnames.ora 2010.09.17. 13:30:04

@foeniculum: Jó és praktikusan felmerülő kérdés! :o)

Én például Chopin cisz-moll keringőjével vagyok úgy, hogy kvázi a harmadik előadás után elveszteném az addig sodorgatott fonalat az elmémben. (Nem próbáltam még igazándiból)
Beethovent viszont rengeteget hallgattam eddigi életemben, sok szonátájának kottája - nem-zenész létemre is - a fejemben van.

Ha analógiával akarnék élni, mindez valami olyasmi, mint a normál sakk és a vak-sakk (táblának háttal játszani) esete, vagy pláne normál szimultán, és vak-szimultán. [Kitérő:Erős korreláció van köztük, mert aki rendesen tud sakkozni, az esélyesen tud vak-sakkozni is, mégis vannak különbségek, Breyer Gyula nem-világbajnokként annó elképesztő rekordot állított fel vak-szimultánban, mind ellenfélszámban, mind ellenfél-erősségben. Breyerről mesélik, hogy egy nagy táblán látta az összes partit egyszerre.]

Na kicsiben én is így élek meg egyes Beethoven tételeket. Különösebb (rá)tanulás nélkül is, pusztán csak azért, mert annyira szeretem őket, belém ivódva, véremmé tudnak válni a bennük lévő muzsika, memorizálás képében. Az egyes előadások nem egymást írják felül, hanem egymásra tudnak épülni, óriási élményt szerezve.

Hogy miben különbözik Beethoven és Chopin? Számomra egyfelöl Beethoven sokkal inkább márványba öntött, míg Chopin sokkal képlékenyebb: sakk-analógiával élve, Chopin sokkal kevésbé fonalas.

Másfelöl míg Beethovent jóval többen tudnak játszani jól is hitelesen is, tán a nagyobb időbeli messzeség miatt is, addig Chopint, az én fülem szerint távolról sem (ahogy már említettem).

Kritikus műveknél Chopinnél van olyan, hogy nem is tudnék referencia-felvételt felhozni, mert ahogy én hallom magamban, amiket én kiérzek a a kérdéses darabból, ennek megfelelően még nem játszotta senki, megközelítőleg sem, azon felvételek alapján, amiket ismerek. Vagy másik oldalról közelítve,

ami gyerekként/ifjúként tetszett, azt most felnőtebben meghallgatva, már nem érzem feltétlen jónak. (Backhaus Chopin-játékát ma már például komoly kihívás helyenként szeretni).

Konklúzió: valamilyen értelemben tehát eléggé két végletként élem meg a két zeneszerző-géniuszt, interpretálási-befogadási szempontból.

Dvorak közbülső eset nekem. ELőadóknak el lehet térniük több irányba, több módon is Dvorak műveinek értelmezésekor, pusztán nagyon óvatosan szabad csak ezt megtenni, különben röpül a kiöntött vízzel a gyerek is.

buckoka 2010.09.17. 22:17:04

ALapvetően nem vagyok megberátkozva a romantikus zongorás zenével, de mostmár tudom, hogy miért... Mert szinte minden előadás borzasztó ezekhez képest. Itt a különbség művész és művész között. Van, aki megérik arra, hogy Chopint és Mozartot játszon, van, aki viszont nem és soha nem is fog.

tnsnames.ora 2010.09.17. 23:00:44

@Buckoka
Ide volt egy hozzászólásod - a kinti blogpanel szerint - a romantikus zongorazenével kapcsolatban. De én nem látom. :o(

tnsnames.ora 2010.09.18. 09:22:29

@buckoka:
Igen. :o) Úgy veszem észre, hogy ha beragad egy hozzászólás, akkor egy rákövetkező előhozza. (Ezért is "panaszkodtam"; nem tudom egyébként tud-e végleg elveszni hozzászólás, de így van némi esély a mentésre)

Ami a lényeget illeti én a "szinte minden" helyett csak "sok"-at mondanék. Én is hiába ismerek elég sok felvételt, egészen biztsoan csak a töredékét a világban megjelenteknek.

Azt viszont nem tudom, hogy képesség-problémák, korizlés, alázat hiánya, vagy egyszerűen az emlegetett - például chopini - képlékenységből fakad, hogy ennyi félresiklott szerzői szempontú felvételt érzékel az ember. Gould emlegetett két

Mozart-felvétele mit mutat?

* Tudjuk Gouldról, hogy elképesztő technikai arzenált vonultat fel művek megszólalásakor (alapvetően lemezfelvételekre berendezkedés közepette). Neki nem lehet gond egy K331 első tétel.

* A korizlést is kizárhatjuk, hiszen egyedi párját ritkító interpretációt mutatott be, mondhatni egy átirat formájában. Símán meglehet, így kéne jelölni a Youtube-on -> Mozart-Gould: A-dúr szonáta K331

* Én érzek egy hatalmas egót Gould ezen felvételében, hogy megmutatja hová lehet eljutnia az embernek. Én mondjuk nem szeretem a melldöngető "milyen hatalmas az ember" típusú megnyilvánulásokat, pláne nem művészetben.

* Mozart hatalmas képlékenységét is kizárhatjuk, egy K331 esetében.

buckoka 2010.09.18. 10:24:41

Bocsánatot kérek, tényleg nem fogalmaztam elég érthetően. Úgy gondoltam, hogy az általam látott-hallott előadások közül szinte mindegyik...

Gould előadása kissé meglepett, tényleg nem Mozartott játszott, csak valami olyasmit ugyanazokkal a hangokkal. Sajátos értelmezés, nekem nem is tetszett.

Lipatti sokkal természetesebben játszott. Gould esetében inkább egy etűdöt hallottam, ami szép volt, de egy kicsit mégis unalmasabb, mint a Lipatti-féle felvétel.

Az A-dúr szonáta meg tényleg elég érdekes, inkább átértelmezés, mint semmi más... Olyan csúnyácska.