Mindennapi klasszikusok

1809-ben a mai napon - május 31-én - halt meg Haydn

Haydn halálának évfordulóján hadd idézzünk az előző posztban említett Csáth Géza könyvből, az írás címe: Haydn.

„Haydn muzsikáját gyerekkoromban nem értettem és nem szerettem. Beethovenért, Chopinért, Griegért rajongani tudtam, de bosszankodtam Haydn egyszerűségén, igénytelenségén. Nem találtam meg benne azt a narkotikus hatást, amelyet akkor mindenütt kerestem és kívántam a zenében. Azt a szuggesztív erőt, amellyel például Beethoven el tudott ragadni a Sonata appasionatá-ban.

Meglehetősen soká tart, míg az ember eljut odáig, hogy a muzsikában az erőt nem a hang erejében, a fortékban, az apparátus nagyságában keresi, hanem valahol egész másutt.

Apám nyilván jól tudta ezt, mert nem is igyekezett megmagyarázni nekem Haydnt, akinek szonátáit gyakorta játszotta. Ilyenkor – ha a fekete kötésű, aranynyomású Haydn-kötetet nyitotta föl – kisomfordáltam a szobából. Valósággal ellenszenveztem Haydnnal. Éppen így haragudtam Bodrogi bácsira, zongora-tanítómra, aki szemüveges, dülledt, rövidlátó szemeivel mint holmi imakönyvet nézegette a kottás polcunkról leszedett Haydn-köteteket.

- Nagyképűség! – mondtam magamban.

S ez így is volt rendjén. Egy kisfiúnak, aki a XIX. század utolsó évtizedeiben született, gyermekkorában semmi köze se lehet Haydnhoz, Mozarthoz, Bachhoz. Ellenben rajongtam a Lohengrin előjátékért, a Chopin g-moll balladájáért, a Grieg Peer Gynt-suite-jéért.  (…)

Már rég hosszú nadrágot hordtam, amikor kezembe került Tóth Béla anekdota-gyűjteménye; azok között néhány Haydn-anekdota. Ugyanekkor láttam meg először Haydnnek egy arcképét, amelyről nem valami közömbös, hideg, parókás német bácsi tekintett felém, (jaj! – minden muzsikus hasonlít Bodrogi bácsihoz!), hanem egy ember. Egy idegen világból való ember – hiszen száz évvel előttem élt – de pompás és nagyszerű arc. Finom, vékony orr, nagy, rajzos szemek, finoman ívelt szemöldök és kicsiny, nőiesen affektáltan mosolygó száj – bársonyruha és csipkék. Most már érdekelt Haydn, az ember. És néhány nap múlva megértettem művészetét is.”

Nem tudjuk, hogy a fentebb idézett könyvben melyik Haydn kép volt, mi azért hadd tegyünk egyet közre, talán éppen ez volt az:

"A városban valami jótékony célú hangversenyt csináltak és erre az alkalomra hoztak valahonnan egy karmestert, aki rendbeszedte a kicsiny, szétzüllöt templomi zenekart – csupa részeges, rongyos, öreg cseh – és betanította Haydn egyik szimfóniáját.

A próbára elvitt az apám. A vén züllött trombitások csillogó szemekkel vártak a jelre, a hegedűsök buzgón gyantáztak, a nagybőgös gőgösen hangolt – mintegy dicsekedve, hogy a nagybőgőt hangolni is lehet – az oboás buzgón, erőszakosan fújta az „á”-t, mintha az mondta volna: no de most az egyszer megmutatjuk, mit tudunk.

És amikor ez a harminc szegény, piszkos muzsikus rázendített az első akkordokra, megjelent számomra a templom kórusán Haydn, a művész. Megértettem, mit jelent ez a művészet ezeknek a szegény cseheknek és ugyanabban a pillanatban már nekem is azt jelentette. Nagyszerűnek és elragadónak találtam a melódiákat, mert rájöttem, hogy naivságuk és egyszerűségük egy elfinomult, a hangok világába végképp elmélyedt embernek csiszoló munkáját jelenti és az átmeneti skálaszerű dallamok egyhangú domináns és tonika harmóniái nem valami sablont jelentenek, hanem egy felsőbb megalkuvást az eszközökkel, a divattal, a hallgatósággal, a korral, a lehetőségekkel.

Abban a korban voltam, amikor az ember kezdi a művészetet kevesebbre becsülni, mint ahogy eddig szent borzalommal bámulta és Haydnnal néhány nap alatt a legjobb barátok lettünk. Bámultam és szerettem a melódiáit, épp úgy, mint az előkelőségét, a szép arcát és a bársonyruháját.

Nem tudom, hol olvastam, hogy Haydn a muzsika Dickense. Ez a mondás pontosan rámutat Haydnra. De rámutat még egy körülményre. A humor nem gyereknek való csemege. Haydn muzsikájában egy régi korszak külsőségei és egy minden korra nézve azonos férfikedély szeretetreméltó tulajdonságai jelennek meg. Egy gyengéd, mély, fölényes kedély, ez a poézisének bázisa. Míg erre rá nem akadunk, addig a hangok nagyon is keveset jelentenek számunkra!

Ezért sohase csodálkozom, ha valaki nem szereti a klasszikus zenét. Egy olyan kiváló férfiú személyes ismertsége, mint például Haydné, nem adatik ingyen.”

Nem tudjuk, hogy a fentebb említett hangversenyen melyik Haydn szimfónia hangzott el, mi most a Búcsú szimfónia fináléját osztjuk meg a kedves Olvasókkal: 

21 Hozzászólás
Címkék: haydn

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr432043877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morc 2010.05.31. 11:31:39

Hogy ez mennyire aktuális írás, majd 100 évvel később is! Legalább 20 év aktív zenehallgatás és zenével foglalkozás után nyílt meg a fülem arra, hogy Haydn zenéjének gyönyörűségét tudjam értékelni.

Skunkworks 2010.05.31. 11:38:48

Nekem ez tetszett! :-)

ikaruss 2010.05.31. 11:49:03

Azt hiszem Haydn-hez tényleg meg kell érni.
Kórus-énekesként hálát adok a sorsnak, hogy énekelhettem az Évszakokat, a Teremtést, a Nelson-misét...

_romanista 2010.05.31. 12:11:36

kedves olvasók, kedves eddigi és jövőbeni kommentelők!
annyit hadd mondjak még el, hogy a blog abból az ötletből pattant ki, hogy szerintem nagyon sok emberben szunnyad a klasszikus zene iránti igény, csak nem mennek utána. ez a blog ezt a hiányt szeretné pótolni, ezt az űrt szeretné betölteni. figyelem, hogy egy adott napon történt-e valami a zene történetében és a szerzőhöz, műhöz keresek megfelelő idézetet. fontos elmondani, hogy nem saját kútfőből írom: szerintem az országban alig páran vannak, akik ezt meg tudnák tenni. cél, hogy ha csak pár percre, de minél többen hallgassanak klasszikus zenét. illetve a munkám nem engedi, hogy minden nap írjak, de igyekszem majd a fontosabb eseményekről írni.

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.05.31. 12:17:15

Örülök ennek a blognak.
Felvettem a kedvenc linkeim közé.
És gratula a címlapra kerülésért.
Én három éve írok klasszikus zenékről és nekem még sose sikerült!
Hátha majd egyszer :-)

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.31. 12:48:00

nem is tudtam,

hogy már Csáth Géza is blogol

(gyk.: hiszen ezt a bejegyzést ő írta)

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.05.31. 12:49:43

Sokadszor néztem/hallgattam végig e tavalyi újévi koncert részletét, most is élveztem és megint eszembe jutott, hogy milyen érdekes: 201 évvel Haydn halála után nem tudni, mi ihlette a Búcsúszimfóniát.
Egyesek szerint a fáradt zenészek szerettek volna szabadságra menni és a családjukkal lenni, mások azt állítják, hogy Esterházy herceg takarékossági okokból le akarta építeni a zenekart, ám Haydn ezzel a produkcióval annyira meghatotta, hogy a koncert után kijelentette: természetesen maradnak!

Most akkor vajon menni akartak, vagy maradni?

r3drick 2010.05.31. 12:51:29

@_romanista: Egy vagyok az emlitett sokbol, kiveve, hogy probalok "utana menni". Viszont ez nem egy egyszeru projekt hozzaerto asszisztencia nelkul.
Szoval figyelek :)

_romanista 2010.05.31. 12:51:47

@az igazi medwe: én úgy tudom, hogy a fáradt zenészek szabadságra szerettek volna menni

JSz 2010.05.31. 12:55:47

@_romanista:
Én is úgy tudom, hogy a szabadságolásról volt szó.

_romanista 2010.05.31. 13:04:29

illetve még annyi, hogy a Facebookon van egy rajongói oldal: rövidebb megemlékezéseket csak oda szoktam feltenni & hozzá zenéket, illetve ott is szeretettel várunk zenéket, meg bármit:
www.facebook.com/pages/Mindennapi-klasszikusok/122922721069355?ref=ts

Soro 2010.05.31. 13:05:52

nagyon örülök ennek a blognak, köszi, hogy van!

Nzoltan 2010.05.31. 13:13:05

Én ma pont az Évszakok-at hallgattam munkába jövet. De ennek semmi köze az évfordulóhoz.

gitáros 2010.05.31. 13:17:24

@_romanista:
A sztori valóban a szabadságolásról szól.
Viszont a zenészek kivonulása és a herceg reagálása valószínűleg csak legenda, amennyire tudom, bizonyíték nincs az esetre.
Inkább Haydn zenei kísérletéről lehetett szó.

Hozzá Szóló 2010.05.31. 13:42:33

"Nem találtam meg benne azt a narkotikus hatást, amelyet akkor mindenütt kerestem és kívántam a zenében."

Ja, vannak zenék, amiket az ember csak úgy tud élvezni, ha nagyon kész van...

Bár sztem Haydn nem ilyen, akkor inkább Mahler :D

Bromwyn 2010.05.31. 16:04:31

Számomra Haydn zenéje leginkább derűs és humoros. Harmonikus, nem drámai, épp hétköznapiságában, egyszerűségében tökéletes és nagyszerű.

Ezen a képen viszont Terry Jones-ra hasonlít az öreg...

Bromwyn 2010.05.31. 16:04:32

Számomra Haydn zenéje leginkább derűs és humoros. Harmonikus, nem drámai, épp hétköznapiságában, egyszerűségében tökéletes és nagyszerű.

Ezen a képen viszont Terry Jones-ra hasonlít az öreg...

Bromwyn 2010.05.31. 16:35:34

Számomra Haydn zenéje mindig elsősorban derűs és humoros volt, hétköznapiságában tökéletes és nagyszerű.
Míg Beethoven vagy Schubert zenéje hatalmas érzelmeket dúl fel bennem, esetleg megríkat, Haydn hallatán csak csöndesen mosolygok és elégedett vagyok az élettel.

Ezen a képen viszon Terry Jones-ra hasonlít az öreg...

Bromwyn 2010.05.31. 16:39:02

Na ezt jól elszúrtam, elnézést. Az előbbi hozzászólás sokáig nem jelent meg, erre mikor újra beírom, rögtön kétszer is. Pedig csak egyszer küldtem el.

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.05.31. 22:51:35

www.vendegvaroutikonyvek.hu/shop/images/e-book/eszterhaza/eh_01_beszallokartya.pdf

... három legenda is kapcsolódik.
Általában úgy mesélik, hogy a hosszúra nyúlt eszterházi évad miatt méltatlankodtak a zenészek, szerettek volna hazamenni végre családjukhoz Kismartonba.
Ismert az a változat is, hogy a zenekar feloszlatásának híre miatt féltették állásukat, kenyérkeresetüket a muzsikusok.
A harmadik verzió szerint kevesellték fizetésüket, ezért fordultak segítségért a zenekarvezetőhöz.
Haydn a szimfóniába belekomponálta a zenekar tagjainak távozását.
süti beállítások módosítása