Jelen bejegyzés ötlete a blog rendszeres hozzászólójától, foeniculumtól származik, az írást is Ő maga jegyzi, a bloggazga csupán teret adott a gondolatoknak.
Minden koncerten különleges csemegének számít a ráadás. Az előadó a közönség szeretetét, háláját viszonozza még egy, a műsoron felül adott zenével. Ezt maga választja, ugyanúgy készül rá, mint a koncert többi részére.
Mióta koncertre járok, egyre inkább odafigyelek erre: mit választanak ráadásnak, hogyan, mivel lehet ezt kiérdemelni, illetve egyáltalán: ki ad ráadást? - mert ugye nem ad mindenki...
Az utóbbi idők koncertélményei gondolkoztattak el ezen, ugyanis óriási különbségeket láttam ezen a téren az egyes hangversenyek között…
Néhány konkrét példa:
December 5., Concerto Budapest előadása a MÜPA-ban. Vendégművész Khatia Bunitishvili. Fergeteges tapsot kapott, többször vissza is jött, meghajolt, és megköszönte. De sem ő, sem később a zenekar nem adott ráadást.
A nézőnek pedig hiányérzete támadt a műsor végén. Miért?!
Gidon Kremer koncert, december 15.
Ez különösképpen érdekes volt a ráadás tekintetében. Még a kritikusok is felfigyeltek rá.
Kremer, ahogyan az elvárható és bevett gyakorlat, önállóan adott egy rövid szóló darabot, - egy kevésbé ismert kortárs szerző művét -, és azóta se tudni, mi lehetett, mert hogy nem konferálta be.
A koncert végén a zenekar is egy "megosztó" ráadást adott: Bach 3. D-dúr zenekari szvitjének Air tételét, amely bár nagyon népszerű darab, nem az a kifejezetten "ráadászene" :) És bár a közönségnek tetszett, a kritikusok nem tudtak mit kezdeni vele...
A fidelio.hu kritikája Gidon Kremer és az Orosz Nemzeti Zenekar koncertjéről, valamit a blog élménybeszámolója.
A tavalyi év után két idei koncert, ahol az egyiken végre bemutatta mind a meghívott előadó, mind a zenekar, hogy mi is az, amit RÁADÁS alatt értelmezni kellene, bár inkább én mégis úgy fogalmaznék: amit elvár a hallgatóság és a kritika.
Ez a január 12-én elhangzott Dvorak-koncert, ahol a Nemzeti Filharmonikusok játszottak Natalia Gutman vendégművésszel. Ő egy népszerű Bach csellószvit-részletet adott elő pluszban a közönségnek Dvorak csellóversenye után, míg a koncert végén a Újvilág szimfóniát Dvorak egyik szláv tánca követte. Úgy gondolom, valahol ez az, amit elvárnak a kritikusok, a hallgatók.
Végül, az az előadás, ami erre a kérdésfelvetésre késztetett:
Január 14., A Concerto Budapest és Boris Berezovsky koncertje:
A zongoraművész Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét adta elő a zenekarral. Berezovsky, mintha meglepődött volna a fogadtatáson, és mintha nem is készült volna arra, hogy ráadást adjon nekünk, mégis, a taps után rászánta magát, és így elég felemás helyzet alakult ki: az elhangzott mű utolsó tételéből következett egy részlet ráadásként. Fel nem foghatom miért.... (Amúgy nagyon jól játszott. Nem hiába kedvelem Őt:)
Viszont a zenekar a koncert végén nagyon kellemes meglepetéssel szolgált. A szünet utáni második részben ugyanis Sosztakovics V. szimfóniája hangzott el. No igen, Sosztakovics nem egyszerű választás... :) V. szimfónia. A második tétel nagyszerű, de a harmadik az unalom véglete :) Szerencsére az utolsó tétel szintén kicsit felrázza az embert. És a ráadás zene...
Rahmanyinov Vocaliseje, zenekari átiratban. Oh! Nagy kedvenc. Már csak ezért megérte "végigszenvedni" Sosztakovicsot :)
Óriás felüdülés: szép, csendes, nem hivalkodó zene. Úgy gondolom, különleges, és kiváló választás.
Mi a véleményetek?
Szerintetek mitől függ, hogy a közönséget megtiszteli-e a művész a ráadással? Mekkora taps szükséges hozzá, egyáltalán köze van-e a taps mértékének a ráadáshoz? Mi alapján választ az előadóművész? Ti mit tartotok jó „ráadászenének”? Egyáltalán vannak-e olyan zenék, amik tipikus ráadásnak valók, vagy bármit szívesen hallgatnátok? Szívesen vennék véleményeket a másik oldalon lévőktől, az előadóktól is a témában, ők, hogyan látják mindezt!
Végezetül még egy gondolat:
Diplomakoncerteken - bár személyes tapasztalatom nincsen, de olvastam róla több fórumon is - egyáltalán nem adnak ráadást az előadók, amely szintén hiányérzetet válthat ki a közönségből. Erről mi a véleményetek? Ha a fiatal előadó játéka tetszett a hallgatóságnak, akkor miért nem viszonozhatná a szeretetüket még valami plusszal?