A bejegyzés szombat délután és este íródik, mert a jelen állás szerint vasárnap nem lesz időnk, hogy a Facebook oldalra rendszeres időközönként kikerüljenek a zenék, ráadásul sokkal többet tennénk ki, mint más napokon.
Ha csak a wikipédia vonatkozó cikkelyére hallgatnánk, hét szerzőtől kéne műveket vagy részleteket kitenni - "Repertoárjában kiemelt helyet foglaltak el Beethoven és Prokofjev, valamint Schumann, Schubert, Bach, Debussy és Ravel művei" -, ennyit biztosan nem fogunk, viszont Brahmsot mindenképpen szeretnénk. E sorok írásakor még semmi nem biztos, elkezdjük a válogatást, aztán majd meglátjuk...
És ha már a wikipédiát idéztük, hadd idézzük ismét, csak hogy eldöntsük a szerzők sorrendjét, pontosabban azt, hogy ki legyen az első: "Richter 1942-ben bemutatta Prokofjev No. 6-os zongoraszonátáját, s ettől kezdve a komponista műveinek propagálója lett (Prokofjev neki ajánlotta 9. szonátáját).
Kezdjük tehát Prokofjev hatodik szonátájával, annak is negyedik tételével, amelyről Pándi Marianne így ír a Hangversenykalauzban: "A finálé groteszk és démoni mozgalmassága közepette egyszerre Andantéra lassul a tempó, és újból felhangzik a szonátát indító terc-mixtúrás témafloszkulus, amely a továbbiakban a befejezés motivikus alkotórészévé válik."
Jöjjön akkor a kilencedik szonáta, itt egyszerűen nem tudtunk dönteni, hogy melyik tétel legyen, ezért megosztjuk mind a négyet.
Az első kettő, illetve a szokásos idézet: "Az utolsó zongoraszonáta 1947-ben keletkezett. Első tétele nyolcütemes, népdalszerű témaperiódussal indul, szólamai olyan tisztán énekelhetők, világosan vezetettek, mintha vokális tétel számára készültek volna. A melléktéma energikusan ritmizált unisono képlet. A szonátatétel kódájának anyaga sajátos módon kapcsolódik a gyors tempójú második tétel sebesen pergő futamaihoz. Ebben a tételben ismét a zeneszerző jellegzetes hangvétele uralkodik.
I. Allegretto; II. Allegro strepitoso.
A harmadik tétel: "A lassú harmadik tétel témaformálása romantikus emlékeket idéz fel, gyors szakasza Prokofjevnél szokatlanul dúsan hangszerelt, szinte orkesztrális hatású. Lassú és gyors formarészek váltakozása a tétel során még egyszer megismétlődik."
III. Andante tranquillo – Allegro sostenuto.
A negyedik tétel: "A finálé nagy felületekkel formált, sokarcú muzsikája a kódában távoli harangszó effektusaival búcsúzik."
IV. Allegro con brio, ma non troppo presto.
Prokofjev után Schuberttel szeretnénk folytatni, a lenti művet - az Op. 90-es NÉGY IMPROMPTU negyedik darabját - rengetegszer meghallgattuk Guldával, de minden elfogultságunk ellenére a mai napon Vele mégsem tehetjük ki...
Schubert után Schumann: C-Dúr fantázia, amelyről így ír Csáth Géza: "Schumann munkái közül a C-dúr zongora-fantaziáját szeretem a legjobban. A tavasznak, az ifjúságnak, az életkedvnek felséges tomboló himnusza ez. Invenció-lavina, konstrukciótökély. Erő, bátorság, ellágyulás, szerelem: mindaz, ami egy fiatal férfi kedélyét foglalkoztatja. Számomra ez a fantázia képviseli leginkább Schumannt."
A Hangversenykalauzból most nem idézünk - művenként egy idézet elég, aki szeretne, úgyis utána tud nézni.
Első rész:
Második rész:
Harmadik rész:
Negyedik rész:
És végül Brahms. Sokat gondolkoztunk, hogy melyik mű legyen, végül az Op. 10-es Négy ballada második darabja lett, amelyet egyszer már megosztottuk Michelangelivel is.
Délután háromkor kezdtük a bejegyzés írását, most este kilenc múlt, ezekre gondoltunk mi. Szívesen veszünk további Richter által játszott darabokat akár kommentként, akár a Facebook oldalon posztként.
