Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

Mozart: a-moll rondó

2011. december 10. - _romanista

Az előző bejegyzésben említett Alfred Brendel Mozart CD-n a h-moll adagio mellett megtalálható az a-moll rondó is. A lemezhez tartozó füzet együtt tárgyalja e két művet, ugyanis az ismertető szerint ezek kapcsolatba hozhatóak Leopold Mozart halálával. A rondó keletkezésének ideje 1787 - Mozart apja is ebben az évben halt meg -, az adagio-é pedig 1788.

A Hangversenykalauz így ír az a-moll rondóról: "E művét megelőzően csak egyetlen zongoraművet írt Mozart a-mollban: a párizsi szonátát, amely anyja elvesztésének megrázkódtatásait tükrözi. 1787 tavaszán – az a-moll rondó keletkezése idején – ismét foglalkoznia kellett az elmúlás gondolatával: meghalt egyik legkedvesebb barátja, a vele egykorú Hatzfeld gróf és Leopold Mozart egészségi állapota felől is aggasztó híreket kapott. '…Sohasem alszom el anélkül, hogy ne gondolnék rá: bármilyen fiatal vagyok is, másnap talán nem leszek többé…' – írja április 4-én, néhány héttel a rondó befejezése után apjának."

Utószó1: A fentebb említett a-moll szonáta egy korábbi bejegyzésben a blogra is felkerült Dinu Lipatti előadásában.

Utószó2: egy gondolat a h-moll adagio-hoz. A tegnapi bejegyzés két hozzászólása szerint Uchida széttöri a darabot. Nekem éppen ez tetszik benne: ahogyan a fájdalom töri meg az embert. A mű keletkezése 1788 márciusa, Leopold Mozart 1787. május 28-án halt meg. Talán ezzel együtt lett volna teljes a tegnapi poszt.

Íme, Uchidával még egyszer:

És egy teljesen más felfogás Horowitz előadásában:

Mozart h-moll adagio - egy újabb hét Mitsuko Uchidával

Egy hét Mitsuko Uchidával címmel írtam élménybeszámolót májusban a japán zongoristanő budapesti fellépéséről. Úgy látszik, kapcsolatunk bizonyos szempontból állandó, ugyanis napok óta újra Uchidával kelek és fekszem.

Minden úgy kezdődött, hogy a héten egyik este Mozart zongoradarabokat hallgattam. Az A-dúr szonáta (KV 331) első tételének végén bóbiskoltam el, lényegében végigaludtam a második és harmadik tételt, és csak a szonáta után következő adagio közben ébredtem fel.

Vannak a zenehallgatásnak megismételhetetlen pillanatai, amelyeket azonban újra és újra át szeretnénk élni: nekem ilyen volt az ébredés az adagio-ra. Ennél súlyosabb és szomorúbb zongoradarabot nem nagyon tudok elképzelni.

A CD-n Alfred Brendel a szólista - rákerestem, hogy a YouTube-on kivel érhető el - én napok óta ezt hallgatom a "halk és intim" Uchidával:

Élménybeszámoló Martha Argerich baseli fellépéséről

Az alábbi élménybeszámoló ma reggel érkezett, fogadjátok sok szeretettel Gaborba élménybeszámolóját!

Ha széles körben feltettem volna a kérdést, hogy ki lesz december 7-én a legnagyobb "sztár" Baselben, valószínűleg szinte mindenki Rooneyt a Baselben vendégszereplő Manchester United tízesét említette volna.

Pedig az óvárosban a Stadt Casinóban a Verbier zenekar játszott Marta Argerich szólójával, és nagy  örömömre Takács-Nagy Gábor karmesterrel. Nem vagyok zeneértő, de Argerich zongorajátékától már az éteren keresztül beleborzongtam. Első alkalommal hallhattam élőben és már előre készültem a YouTube-on Vele is elérhető Sosztakovics 1. zongoraversenyből.

Nyitó darabként Mendelsohn h-moll szimfóniáját hallhattuk a vonós kamarazenekartól.  Az első csodálatos tétel segített ráhangolódni a Szosztakovics darabra. A zenekar csupa fiatalokból állt, akik a világ legalább földrészéről érkeztek.

Sokat vártam Argerich fellépésétől és a műtől is, ami tekintettel a csodálatos trombitaszólókra akár kettősversenynek is tűnhet. A nagy várakozás ellenére sem ért csalódás. Az eklektikus, asszonáns és disszonáns motívumok között pillanatok alatt váltó versenymű nagyszerű alkotás. Az egyes tételeken belül hol a harmónia volt érezhető, hol a világtól elfordulás, hol a 20 század háborúinak zenei leképeződései. Nem tudom szavakkal kifejezni hogy játszott Marta Argerich. A  YouTube videón ez talán átjön, ráadásul a partnerek ugyanazok voltak tegnap este, mint a videókon. A ráadás az utolsó tétel volt.

Az első rész:

A második rész:

Annyira magával ragadott a mű minden másodperce, hogy  szünetre hallgatóként is elfáradtam, és ilyet még nem éreztem koncerten.

A szünetben Marta Argerich dedikálta a koncertfelvételeiből álló 4 CD-s válogatást. Amikor megtudta (mert kérdezett is, nem csak írt), hogy magyar vagyok, Bartókról áradozott. Nemcsak a zongoraműveiről hanem a hegedűszonátáiról is. És azt is elmondta, hogy Takács-Nagy Gábortól hallotta, hogy Bartók több művét is éppen a baseli Stadt Casinoban mutatta be.

A második részben Dvorak csodálatos vonósszerenádját hallhattuk. A fiatal zenészek szinte lubickoltak a harmonikus, dinamikus és fiatalos mű játéka közben. Jó volt ez így. Az este nem bírt volna el még egy drámát a Sosztakovics mű után.

Ráadásként Mozart Divertimentójának egy tétele, majd a korábban hallott szerenád első tétele hangzott el.

Visszatérve az első kérdésre, hogy ki is volt az este sztárja Baselben? Aki nem a Stadt Casinoban ült, Streller és Frei nevét említené, akik góljaikkal a Baset juttatták a 16 közé, míg az MU kiesett. A "konkurens" mérkőzésről Takács-Nagy Gábor sem feledkezett meg, mert a ráadás konferálása előtt elmondta, hogy vezet a Basel az MU ellen.

Köszönöm minden zenésznek ezt az estét. Külön öröm, hogy a magyar karmester nagyszerűen irányította fiatal zenekart.

A bloggazda megjegyzése: a blogra korábban felkerült már Sosztakovics első zongoraversenye, a bejegyzése itt érhető el.

1960-ban december 7-én hunyt el Clara Haskil

Chaplin azt állította, hogy életében három zsenivel találkozott: Einsteinnel, Churchill-lel és Clara Haskillal.

És ha tegnap az egyik hozzászólás így szólt a Mindennapi klasszikusok Facebook oldalán: "Clara Haskil elbűvölő", akkor nagyon érdemes ezt is meghallgatni Vele. Én délután tettem ezt a munkahelyemen, miközben dolgoztam. Nemrég sötétedett be, de még senki nem kapcsolta fel a lámpát az asztalán: ez a félhomály ideális volt ehhez a zenéhez.

Az egyes tételek: 1. Idegen országokról és emberekről; 2. Különös történet; 3. Fogócska; 4. Kérlelő gyermek; 5. Teljes boldogság; 6. Fontos esemény; 7. Álmodozás; 8. A kandallónál; 9. A vesszőparipán; 10. Csaknem túl komoly; 11. Megfélemlítés; 12. A gyermek elszenderül; 13. A költő szól

Clara Haskil életéről bővebben: mr3-bartok.hu

Mozart: 12 variáció az "Ah, vous dirai-je, Maman (Hull a pelyhes fehér hó)" témára

Ez a bejegyzés tulajdonképpen a Mikulás ajándéka a Mindennapi klasszikusok oldal olvasóinak.

Az első felvétel Clara Haskillal - a klasszikus verzió:

A második pedig Fasil Say előadása:

Utóirat: ezt a dallamot Dohnányi is feldolgozta op. 25-ös, Változatok egy gyermekdalra című rövid zenekari művében.

Első rész:

Második rész:

süti beállítások módosítása