Mindennapi klasszikusok

Gallai Péter emlékére

"Az első élmény Rubinsteinnel: még egyetemista koromban láttam egy róla szóló filmet valamelyik eldugott moziban, de az első igazi zenei találkozást mégsem ez, hanem egy esti rádióműsor hozta el évekkel később.

Egyedül voltam otthon, dolgoznom kellett, menetrendszerűen bekapcsoltam a rádiót, ahol éppen a koncert végén ünnepelték az előadót: hosszú, ütemes taps, majd a ráadás. Eleinte nem igazán figyeltem a zenére, de ahogyan haladt előre a darab, úgy csavarta ki gyengéden, de mégis nagyon határozottan a tollat a kezemből, és szép lassan betöltötte a szobát.

Egyetlen hangos szó nélkül vette át az uralmat, és mintha nemcsak a lakás, és az édeskésen dohos belvárosi bérház körfolyosója, de az egész hetedik kerület is a zene hatása alá került volna. A dallam már kint járt az utcán, és mint Az asszonyságok díjában az Álom, önálló életre kelt. Bejárt minden teret, minden szomorkás, szűk átjárót és boltívet; a legkisebb hasadékokba is befészkelte magát. Az alvókat szájon csókolta, az ébren forgolódók szemére álmot lehelt, a legmagányosabbak megkövesedett szíve is felengedett, szörnyű fájdalmakra hozott gyógyírt. 

Abban a pár pillanatban mindenki csak rá figyelt: az ősi rokon Rubinstein egy Chopin noktürnt játszott ráadásként."

Ezt a bejegyzést 2010-ben írtam, a Rubinstein Chopin koncertet meg a 2000-es évek elején közvetítette a rádió. Mostanában többször eszembe jutott ez az este: úgy képzelem, hogy a noktürnből kilépő és önálló életre kelő dallam Gallai Péterrel is találkozott, ahogyan a Damjanich utcai gangról elszállt a VII. kerület belső részei felé, az egykor bedeszkázott városrészbe, hogy ott élő és holt lelkeket gyógyítson.

Ez a találkozás valahol a Király utca elején lehetett, a Rumbach Sebestyén utca sarkánál, én mindig ott láttam Gallai Pétert; onnan elindulva lehetett a legszebb és legszomorúbb sétákat tenni: Kazinczy utca, Dob utca, Holló utca és közben Brahmsra, a Brahms intermezzókra és balladákra gondolni.

"Talán már mondtam is, hogy nagyon szerettem az őszi estéket, amikor szomorkodni lehetett?" - írja Krúdy az N. N. Egy szerelem-gyermek regénye című könyvében, és ehhez nagyon hasonlót olvastam a Facebook-on egy Gallai Péterről szóló megemlékezésben: "Szomorú magányod volt az egyetlen örömöd."

Ezt a kolibri-felhőt Gallai Péter halálnak a hetében fotóztam a szombati Piramis koncert másnapján: felszállt magasra.

Az ég fogadjon magához, Gallai Péter!

img_20190922_182441_649.jpg

Szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr1815201092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.