A MÜPA Fesztiválszínházában tegnap Zsoldos Bálint adott zongoraestet: eredetileg a teljes műsor Brahms lett volna, az utolsó pillanatban azonban változott a műsor, és Brahms f-moll szonátája után Liszt h-moll szonátája került műsorra a korábban meghirdetett intermezzók és más zongoradarabok helyett.

Brahms f-moll szonátája nem tartozik a kedvenceim közé - most sem vált azzá. A nagy kedvenc h-moll szonátát viszont nagyon jó élmény volt újra meghallgatni élőben, és hála Istennek a végén azért nem maradtunk Brahms intermezzo nélkül: az opus 117-es sorozatból az első, Esz-dúr intermezzo volt a ráadás.

"Az első balladához hasonlóan ezt a kompozíciót is a skót népköltészet ihlette. A kottában idézett versszak ugyancsak Herder gyűjteményéből való: Lady Anne Bothwell Lamento-jából idéz.

„Schlaf sanft mein Kind, schlaf sanft und schön!

Mich dauert's sehr dich weinen sehn.”

(Aludj békén, aludj szépen, gyermekem!

Fáj, ha sírni látlak.)

Az altatódal szelíd ringatását és a hangvétel népdalhoz illő egyszerűségét a darab két szélső formarésze híven valósítja meg. A középső, esz-moll szakasz azonban differenciáltabb érzelmek, bonyolultabb lelkivilág tolmácsolója: mintha a zeneköltő, kiesve szerepéből, megfeledkezve a skót népballadáról, váratlanul önmagáról vallana." (forrás: Hangversenykalauz)

Ez a bejegyzés tulajdonképpen a Mindennapi klasszikusok oldal búcsúja novembertől, és talán egy kicsit Brahmstól is: soha ennyi bejegyzés nem született Róla, Vele kapcsolatban, mint az elmúlt hónapban...