Mindennapi klasszikusok

Brahms, Szkrjabin és Muszorgszkij Mozartot hallgat

mozart.jpeg"Wolferl két kalapácsot kért és először egészen halkan, majd mind merészebben kezdte kongatni az aranyosra fényesített kancsító mozsarakat. Mint valami bolondos vadméh vagy lihegő pillangó ugrált, táncolt, futkosott a harangok között. Miközben kinyújtott bal karjával egy doromboló, mélyhangú 'giling-galang'-ot ébresztgetett, még messzebbre nyújtott jobb karjával harkályként kopácsolt egy szemtelen csengettyűn. Közben folyton járt a szája. Hol a harangokkal tárgyalt, becézte, dorgálta őket - hol meg a kovácslegényeknek mesélt tréfás történekeket." (Szentkuthy Miklós: Divertimento)

Ez a részlet jutott eszembe szerda este, amikor a MÜPÁ-ban az NFZ koncertjén Mozart B-dúr zongoraversenyét hallgattam Christian Zacharias szólójával. Meg a hárommal ezelőtti Szkrjabin bejegyzés képe, amikor Szkrjabin és Brahms üldögélnek az égben szótlanul.

Most is ez történik: üldögélnek egy padon, és szótlanul nézik a Földet meg a környező bolygókat, csillagokat. És egyszer csak, nem messze tőlük, feltűnik egy égi sétányon Muszorgszkij: részegen tart haza. Brahms és Szkrjabin egymásra néznek, szótlanul helyet szorítanak, Muszorgszkij fáradtan rogy le melléjük. Most már hárman üldögélnek, és ahogyan együtt várjak az esti koncertet, egyszer csak kialszik a csillagok fénye, a bolygók elsötétednek, és hirtelen ott áll az egyik szélén Mozart, kezében a két kalapáccsal; a Hold fénye csak Rá világít.

Kihúzza magát, meghajol, majd fürgén elkezd ugrálni csillagról csillagra, hirtelen egy bolygón terem, utána vissza egy csillagra, aztán megint egy bolygóra. És ahogyan megüt egy csillagot a kalapáccsal, az rögtön világítani kezd, ha meg egy bolygót, az újra fényes lesz. Ha erősen üti, nagy fényt ad és erősen szól, ha éppen csak megérinti, akkor alig pislákol és egészen halk hangot hallat. A padon ülők nem bírják levenni szemüket a harangjátékról: megilletődötten nézik és hallgatják az előadást - Mozart ma egy zongoraversenyt választott: ez különösen kedves nekik.

A koncert után aztán még sokáig maradnak, hajnalodik már, mikor elindulnak haza. Muszorgszkij az úton zavartan turkál a zsebeiben, végre megtalálja az üveget, benne még egy nagy korty: az előző estéről maradt. Már egészen közel van a szájához, már érzi szájában az ízt, tagjaiban a simogatást, amikor hirtelen megszólal benne a zongoraverseny első tétele.

Megáll egy pillanatra, nagyot sóhajt, visszazárja a kupakot, aztán lemondóan és kissé szégyenkezve zsebébe mélyeszti az üveget. És ahogyan sétál haza, elhatározza, hogy Mozartra ezentúl mindig eljön majd; igen, Mozartot ezentúl soha nem hagyja ki...

Szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr614882802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.