A múlt héten kétszer is meghallgattam a Budapesti Fesztiválzenekar Dohnányi - Dvořák estjét. A műsor Dohnányitól a Szimfonikus percek és a Változatok egy gyerekdalra, a szünet után pedig Dvořák VIII. szimfóniája volt. Ez utóbbi művet vártam a leginkább, és mégis, ez adta a legkevesebb élményt, legjobban pedig a Változatok tetszett.

Idézet a műsorfüzetből: "Ezekben a karakterekben a mű számos méltatója joggal fedezte fel egyfajta zenei 'Így írtok ti' stílusparódia-sorozatát, amely rendre felvonultatja az előző kétszáz év európai zenéjének minden lényeges toposzát. Nagyszabású, szimfonikus léptékű introdukció nyitja a kompozíciót, mely szinte vészterhes hangulatot áraszt, és Wagner színpadának éjszakai jeleneteit idézi. Az első meglepetés a téma megjelenése, amelynek nevetségesen egyszerű volta csattanóként hat a bombasztikus bevezetés után."

És mindkét alkalommal a "nagyszabású introdukció" után, a téma megjelenésekor valami nagyon finom, nevetéssel kevert, alig hallható moraj futott végig a nézőtéren: mint amikor valaki homokot szitál - talán még ennyire sem lehetett hallani...

Ez a moraj azóta sokszor eszembe jut, és vele együtt jön a gondolat: sokkal többször kéne Dohnányit hallgatni, sokkal többet kéne foglalkozni vele, nemcsak néha elcsípni valamit a Bartókon - ilyenkor persze mindig ugyanaz a felismerés, mint most a koncerten: Dohnányi zenéje egészen egyedi és zseniális...

(Az est karmestere Fischer Iván volt, a szólót Várjon Dénes játszotta, a téma megjelenése pedig 03:34-nél)